HIRDETÉS

Hamilton nyerte az esős brit káoszt

2008. július 6., vasárnap 16:27 |
Az angol Lewis Hamilton túlélte a felhőszakadást, a napsütést, a többiek pörögtek, így megnyerte a Brit Nagydíjat. A világbajnokságban hármas holtverseny alakult ki, Raikkönennek és Massának is annyi pontja van, mint a vasárnap győztes mclarenesnek.

Megnyerte hazai futamát Lewis Hamilton vasárnap Silverstone-ban. A végig esős versenyen ő hibázta a legkevesebbet, így remek vezetéssel futott be elsőként Nick Heidfeld és a harmadik Rubens Barrichello előtt.

A rajtnál a pálya vizes volt, majd közben hol megeredt, hol csendesedett, a végére teljesen elállt.

Az angol pilóta szenzációsan rajtolt, feljött két helyet a negyedik kockáról, majd csapattársát, Heikki Kovalainent is hamar megelőzte. Az első tankolásoknál a csapatoknak dönteniük kellett, az előrejelzéseknek vagy a szemüknek hisznek: azt jósolták, eláll, bár fehér folt sem volt az égen, annyira elborult.

Brit Nagydíj

A győzelemért harcoló Kimi raikkönen és Fernando Alonso a kopott átmeneti abroncson maradtak, a Mclarenek viszont újakat tetettek föl. Nekik lett igazuk, az eső hamarosan újra esni kezdett, a világbajnokok ismét a depóba kényszerültek, így lemaradtak.

A következő tankolások idején, a futam kétharmadánál felhőszakadás érte el a pályát, de csak a már lekörözött Rubens Barrichello, illetve csapata, a Honda rakott föl teljes esőgumit.

A döntés annyira bevált, hogy a brazil visszavette körét Hamiltontól, a második helyig jött előre. Az angol csak új szett átmenetit, üldözői, a BMW-k szintén azokat tetették föl.

Barrichello csak Hamiltont nem tudta megelőzni, hátránya túl nagy volt, és a végén csak azért nem lett második, mert egy tankolási hiba miatt néhány körrel a befutó előtt újra a depóba kellett állnia.

A korábbi ferraris mérnök, jelenleg Honda-csapatfőnök Ross Brawn tökéletes taktikát talált ki neki, míg a Ferrarinál rendre elszúrták a fontos döntéseket.

Robert Kubica kipördült, és feladta, Felipe Massa féltucatszor állt keresztbe, bár befutott, nem szerzett pontot, így a világbajnokságban Hamilton és a végül negyediknek felzárkózó Raikkönen is beérte.

Mindannyiuknak 48 pontja van, hivatalosan Hamilton vezet Massa és Raikkönen előtt, de az állás gyakorlatilag holtverseny. Mindössze két egységgel van lemaradva a negyedik Kubica, így a vb abszolút négyesélyes.

Hamilton ezúttal szenzációs volt, Raikkönent, Kovalainent és Alonsót le is körözte, de még a fél szezon, kilenc nagydíj hátra van, bárki nyerhet.

A következő versenyt két hét múlva Németországban rendezik.

A Brit GP körről körre

13.59: Elindultak az autók a felvezető körre. Az eső úgy tűnik, elállt, de a pálya vizes. Az autók átmeneti abroncsokon rajtolnak. Az ég borult, meglepetés lenne, ha a következő két órában nem eredne el újra.

14.00: rajt - Kovalainen, Webber, Raikkönen küzdöttek a tapadásért, alig tudtak elgyorsulni, de Hamilton a negyedik helyről mindannyiukat megelőzte. Kovalainen mellet volt, előrébb, de a finn igen agreszív manőverrel a kerékvetőre ment, kockáztatott, és megtartotta a vezetést.

1. kör: Massa, Webber, Vettel, Coulthard kipördültek, csak az ausztrál és a barzil ferraris tudta folytatni a futamot.

2.: Hamilton támadja Kovalainent, de csapattársa keményen védi az első helyet. Raikkönen a harmadik, már néhány másodperces hátránnyal. Alonso már a negyedik, Heidfeld az ötödik.

3.: Massa újra megpördült, de újra visszajött.

5.: Hamilton megelőzte Kovalainent, végül nem is védekezett a finn. Raikkönen is ráment a mclarenesre, Alonso már csak öt másodpercre van az első helytől.

7.: Alonso a leggyorsabb a pályán, hamarosan utoléri Raikkönenéket.

8.: Már Hamilton a legjobb, elhúz Kovalainentől.

9.: Mark Webber remekül zárkózik föl az utolsó helyről, már tizenkettedik.

10.: Kovalainen megpördült, így Raikkönen elment mellette. A harmadik helyet meg tudta tartani, Alonso a negyedik.

11.: Hamilton öt másodperccel vezet Raikkönen előtt, majd jön Kovalainen, Alonso 11 másodpercre van az éltől.

13.: Raikkönen feljött valamennyire Hamiltonra, már 4 másodpercen belül van.

16.: Hamilton felgyorsult, a pálya szárad.

18.: Raikkönen újra erősített, 3 másodperc alá hozta a különbséget.

19.: Az eső újra esik. Kovalainen jött tankolni, kapott új átmeneti abroncsokat is. Hatodiknak jött vissza.

20.: Raikkönen egy másodpercre megközelítette Hamiltont. Alonso kijött tankolni, ő nem kapott új abroncsot. Hetediknek jött vissza.

21.: Hamilton és Raikkönen együtt jöttek ki, az angol kapott új abroncsot, a finn igen. A sorrend maradt közöttük. Heidfeld vezet, Hamilton és Raikkönen előtt.

22.: Heidfeld is tankolt, az élen visszaállt a sorrend.

23.: Szakad az eső. Heidfeld megelőzte Alonsót.

24: Hamilton elhúzott Raikkönentől, aki eléggé szenved a régebbi gumival.

25.: Raikkönen és Alonso másodpercekkel lassabbak a többieknél körönként, mert nem cseréltek gumit, a pálya pedig nem száradt föl.

26.: Alonso visszament új abroncsokért, de végül nem cseréltek neki, csak tankolt, és állítottak a szárnyon. Raikkönent Kovalaeinen támadta, amikor megérkezett mögéjük Heidfeld. A mclarenes finn megelőzte a ferrarist, a BMW meg mindkettőjüket ugyanabban a kanyarban.

30.: Hamiltont üldözi Heidfeld, a BMW-s másodperceket is hozott rajta krönként. Kovalainen harmadik, Raikkönen negyedik volt, de Kubica és Piquet is simán leelőzte. A kör végén be is hozták a világbajnokot új gumikért. Visszaesett a 11. helyre.

33.: Kubica megelőzte Kovalainent, és már harmadik.

34.: Kovalainen kijött benzinért és gumiért.

35.: Borzasztóan szakad, már az autókat is alig látni.

36.: Barrichello jött be elsőként a teljes esős gumiért.

37.: Hamilton és Kubica is lefutott a pályáról, már csak az esőgumikkal lehet menni.

38.: Barrichello megelőzte Hamiltont, és visszavette a körét. Az angol bement, de nem teljes, hanem új szett átmeneti abroncsot kapott. Ugyanezt tette a második Heidfeld és a harmadik Kubica is. A lengyel jócskán vissaesett. Trulli jött föl harmadiknak.

39.: Elállt az eső, előbukkant a nap is.

40.: Raikkönen kétszer is megprödült, de mindkétszer vissza állt. Kubica csak egyszer forgott, de elakadt a kavicsban, és föladta.

42.: Barrichello beérte a második Nick heidfeldet, hamarosan megelőzi.

43.: Előznie sem kellett, mert Heidfeld autója lelassult. Hamilton 40 másodperccel vezet, Barrichello második, Heidfeld harmadik.

46.: Szárad a pálya, a Honda kihozta Barrichellót a második helyről, hogy föltegyen neki átmeneti abroncsot. Vissza is jött harmadiknak a brazil, Ross Brawn tökéletesen kitalálta neki a taktikát: néhány körrel ezelőtt még körhátrányban volt.

47.: Massa sokadszor pördült meg, Webber is már másodszor, de visszajöttek.

49.: Kovalainen megpördült, elment mellette Alonso és Raikkönen is.

50.: 10 körrel a vége előtt a sorrend - Hamilton, Heidfeld, Barrichello, Alonso, Raikkönen, Kovalainen, Nakadzsima, Trulli. A kör végén Hamilton lekörözte Kovalainent, és már látja Raikkönent meg Alonsót. Valószínűleg őket nem akarja majd lekörözni, de lehet, hogy kénytelen lesz.

52.: Raikkönen félre állt, és körhátrányba került, Alonso ugyanezt tette.

53.: Alonso Raikkönennel harcol a negyedik helyért. A ferraris megelőzte a Renault-t. A kétszeres bajnokot azonnal utolérte Kovalainen is.

55.: Alonso lassabb, de szenzációsan találja meg az ideális ívet, így tartka a finnt.

57.: Alonso hihetetlen, Kovalainen szenved mögötte.

58.: Kovalainen végül Alonso taktikájával megelőzte a spanyolt, a külső vízes íven.

60., utolsó kör: Hamilton megnyerte a Brit Nagydíjat. Heidfeld második, Barrichello harmadik, Raikkönen negyedik lett. Massa nem ért célba, így a vb-t hármas holtversenyben ő, Hamilton és Raikkönen vezeti.

A Brit GP végeredménye

1. Hamilton McLaren-Mercedes (B) 1h39:09.440

2. Heidfeld BMW Sauber (B) + 1:08.500

3. Barrichello Honda (B) + 1:22.200

4. Raikkonen Ferrari (B) + 1 kör

5. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) + 1 kör

6. Alonso Renault (B) + 1 kör

7. Trulli Toyota (B) + 1 kör

8. Nakajima Williams-Toyota (B) + 1kör

9. Rosberg Williams-Toyota (B) + 1 kör

10. Webber Red Bull-Renault (B) + 1 kör

11. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) + 1 kör

12. Glock Toyota (B) + 1 kör

13. Massa Ferrari (B) + 2 kör

A világbajnokság állása

  1. 61  Sebastian Vettel
  2. 61  Fernando Alonso
  3. 53  Lewis Hamilton
  4. 49  Kimi Räikkönen
  5. 48  Mark Webber
  6. 45  Jenson Button
  7. 41  Nico Rosberg
  8. 35  Romain Grosjean
  9. 29  Pastor Maldonado
  10. 22  Sergio Perez

A konstruktőri vb állása

  1. 109  Red Bull Racing-Renault
  2. 98  McLaren-Mercedes
  3. 84  Lotus-Renault

Versenynaptár

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

F1

Piát letetted? Nem!
A TopGearben brillírozott Kimi Raikkönen. [...] Bővebben!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől