Vitalij Klicsko némettel bokszol szeptemberben

2012. július 2., hétfő 14:24

Vitalij Klicsko, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka szeptember 8-án, Moszkvában védheti meg címét a német Manuel Charr ellen. A 40 éves Vitalij Klicsko - akinek öccse, Vlagyimir birtokolja az IBF, a WBA, a WBO és a IBO szervezetek öveit - elmondta, az eddig veretlen Charr elleni összecsapás után az ukrajnai parlamenti választásokra akar koncentrálni, ezért megeshet, hogy befejezi aktív pályafutását.

„Az októberi választások eredményétől függ, hogy miként döntök a jövőmet illetően - mondta Klicsko. - Nem lehetek egyszerre nehézsúlyú világbajnok és politikus is.”

Az ukrán ökölvívó 44 összecsapást nyert meg profi karrierje eddig 46 találkozójából, legutóbb februárban pontozással győzött a brit Dereck Chisora ellen.

„Charr fiatal és sikerre éhes - nyilatkozta 27 éves vetélytársáról Klicsko. - Senkitől nem tart, és mindig előre tekint. Nagyon motivált lesz ellenem, nem követhetem el azt a hibát, hogy lebecsülöm.”

A szíriai születésű, német színekben versenyző 27 éves Charr profi karrierje eddigi mind a 21 összecsapásán győzött.

Minden idők

Gatyájával a fején ünnepelt, kiállították
A macedón csatár klasszisgólt lőtt, aztán a hülye gólörömért megkapta a második sárgáját.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Sri Lanka
    Sri Lanka Mindenki közösen zenélt, krikettezett, sárkányt eregettek...
  • Szlovénia Kaptunk megint a szlovén kedvességből, mindenben próbáltak segíteni...
  • Magyarország Budapest, Kopaszi-gát - A Duna ölelésében...