HIRDETÉS

Erdei 78,4 kilogrammal mérlegelt

2011. június 3., péntek 22:05

Alig több mint 78 kilogrammal mérlegelt Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok pénteken Atlantic Cityben, ahol szombat este az amerikai Byron Mitchell volt nagyközépsúlyú bajnokkal csap össze.

A magyar bokszoló csapatának tájékoztatása szerint Mitchell 80,1 kg-ot nyom, ami a félnehézsúlyban megállapított határ felett van, az amerikai azonban korábban egykilós súlykedvezményt kért, amelyet meg is kapott.

Az eddigi 32 profi összecsapásán veretlen, 37. életévét kedden betöltött "Madár" legutóbb tavaly novemberben lépett ringbe, s Atlantic Cityben pontozással verte a kenyai Samson Onyangót.

Erdei ellenfele, Mitchell 37 éves, s 1996-ban kezdte profi karrierjét, majd először 1999 júniusában szerezte meg a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú vb-címét. Kevesebb mint egy évvel később ugyan elvesztette az övet, 2001 márciusában azonban ismét ő lett a WBA bajnoka, s címét 2003 márciusáig őrizte meg. Mitchell az utóbbi időben nem ért el igazán nagy eredményt, legutóbbi két találkozóját pedig technikai KO-val veszítette el.

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől