Rácz Félix visszatér a profi boksz világába

2010. szeptember 9., csütörtök 16:47

Négy év után újra profi ökölvívók menedzselésével foglalkozik majd Rácz Félix. A Felix Promotion csütörtöki tájékoztatása szerint a korábban ötször is az év magyarországi menedzserének választott Rácz már meg is találta első versenyzőjét, Szili István személyében. A kőszegi öklöző eddig Svájcban bokszolt, és öt mérkőzés után hibátlan mérleggel áll a profik között.

„Először vissza kell rázódnom a boksz világába - nyilatkozta Rácz Félix. - Természetesen az internet és néhány rendezvény segítségével eddig is képben voltam, de más képben lenni, és más ismerni a jelenlegi mezőnyt. Szeretném bebizonyítani, hogy tudatos munkával és befektetéssel igenis lehet eredményeket elérni, és Magyarországon nem olyan sanyarú a profi boksz helyzete, mint azt néhányan lefestik.”

A menedzser első gáláját október 2-án, Szentesen rendezi. Az eseménynek Szili lesz a főszereplője, s a tervek szerint a Sport Televízió élőben közvetít majd.

Minden idők

Neymar húszévesen a 100. gólnál tart
Éppen a születésnapján érte el a jubileumi találatot.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....
hirdetés