HIRDETÉS

Vitalij Klicsko Briggs ellen bokszol

2010. augusztus 18., szerda 13:15

Az ukrán Vitalij Klicsko legközelebb októberben az amerikai Shannon Briggs ellen lép szorítóba azért, hogy megvédje a Boksz Világtanácsnál (WBC) őrzött nehézsúlyú világbajnoki övét. Az idősebik Klicsko fivér menedzsmentjének szerdai bejelentése szerint a mérkőzésre október 16-án, Hamburgban, az O2 Arénában rendezik.

A 39 éves Klicsko (40 győzelem, 2 vereség) 2008. novemberében szerezte meg a WBC övét, s azóta négyszer védte meg címét, legutóbb május 29-én a lengyel Albert Sosnowski ellen, akit a 10. menetben kiütött.

„Briggs óriási tapasztalattal rendelkezik, több kemény ellenféllel találkozott pályafutása során, mint én, ráadásul az egyik legnagyobb ütőnek számít” - dicsérte leendő ellenfelét az ukrán bokszoló.

A 38 éves Briggs karrierje során 58 mérkőzést vívott, s ezek közül 51 megnyert. Legutóbb 2007 júniusában mérkőzött világbajnoki címért, ám akkor pontozással alulmaradt az orosz Szultan Ibragimovval szemben a Boksz Világszervezet (WBO) övéért kiírt találkozón. Idén három találkozón lépett szorítóba, s mindhármat elsőmenetes kiütéssel nyerte.

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől