HIRDETÉS

Kótai a WBA interkontinentális övéért mérkőzhet

2010. május 13., csütörtök 09:46

Kótai Mihály jövő pénteken Kijevben, a címvédő grúz Avtandil Hurcidze ellen lép szorítóba a Boksz Világszövetség (WBA) középsúlyú interkontinentális övéért. A 33 éves magyar bokszoló tavaly júliusban tért vissza három év kihagyás után, azóta négy mérkőzést vívott, s valamennyit megnyerte. Menedzsmentje tájékoztatása szerint a korábban a nagyváltósúlyúak között két kisebb szervezet, a WBF és az IBO vb-címét is elhódító Kótai február 6-i győztes meccsét követően rövid pihenőt kapott, azóta viszont keményen edz, és készül a címmeccsre.

„Hurcidze nagyon erős és jó bokszoló, azt tervezem, hogy keményen odaállok majd a grúz elé - nyilatkozta a Tornádó becenévre hallgató ökölvívó. - Egy a lényeg: sikerrel vegyem ezt az akadályt, aztán jöhetnek az igazán komoly megmérettetések.”

Kótai pályafutása során 40 profi mérkőzésen 36 győzelmet aratott, egy meccse döntetlenre végződött és három vereséget szenvedett. 31 éves riválisa 23 mérkőzésen van túl, s 20 győzelme, valamint két döntetlenje mellett mindössze egyszer kapott ki.

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől