Balzsay Károly decemberben bokszol újra

2009. október 16., péntek 11:45

Balzsay Károly december 4-én, Söldenben bokszol majd először azután, hogy augusztusban elvesztette a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoki övét. A 30 éves bokszoló pénteken utazott el Németországba, hogy megkezdje a közvetlen felkészülését legközelebbi mérkőzésére, mellyel kapcsolatban még kevés a konkrétum. A profiboksz.hu szerint még Balzsay sem tudja, hogy 8, 10 vagy 12 menetes összecsapás vár rá, így elképzelhető, hogy interkontinentális címmeccset vív majd, igaz, korábban úgy nyilatkozott, hogy most még kicsit korai számára egy újabb 12 menetes csata. Balzsay januárban megszerzett vb-övét augusztus 22-én, Budapesten vette el a német Robert Stieglitz, miután technikai KO-val legyőzte a magyar bajnokot. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....