HIRDETÉS

Két vb-címet bukott egyszerre Amir Khan

2011. december 11., vasárnap 11:16

Amir Khan elvesztette kisváltósúlyú világbajnoki címeit az IBF-nél és a WBA-nál is, Lamont Peterson megosztott pontozással legyőzte őt.

A mérkőzést Khan kezdte jobban, már az első menetben rászámoltak Petersonra. A kíhívót ez nem zökkentette ki, agresszív, végig támadó boksszal ment rá Khanra, ami a győzelemhez is elég volt. Khan a vereségéért a bírót okolja.

A King Khanként is ismert 24 éves bokszoló profikarrierje alatt most kapott ki másodszor, a brit úgy véli, hogy Peterson messzemenőkig élvezte a hazai pálya előnyét. A Washingtonban vívott mérkőzésen a két amerikai pontozó Petersonnak adta a meccset, mindkettejüknél 113-112-re nyert. A harmadik, Puerto Ricó-i bírónál Khan győzött 115-110-re.

A vezetőbíró, Joe Cooper működésével sem volt elégedett a vesztes. Cooper lökésért és időntúli ütésért is levont egy-egy pontot Khantól, ez éppen elég volt ahhoz, hogy kikapjon. "Két emberrel harcoltam, Lamont és a bíró ellen is" - panaszkodott a meccs után Khan. Magyarázata szerint azért kellett ellöknie Petersont (aki ezzel a győzelemmel 30 sikernél, 1 vereségnél és 1 döntetlennél tart), mert ellenfele szabálytalanul, egyre mélyebbre hajolva jött előre.

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől