Bocskai-emlékverseny: hat magyar már érmes

2011. február 10., csütörtök 20:21

Öt magyar jutott az elődöntőbe a Debrecenben zajló 55. Bocskai István ökölvívó emlékverseny csütörtöki napján. A 60 kg-os Török János a nap mérkőzésén a román Marin Dragos legyőzésével jutott tovább. Az Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg) magabiztosan mutatkozott be, de Lakatos István (49 kg), Nagy Krisztián (56 kg) és Varga Miklós (60 kg) is szép versenyzéssel került a legjobb négy közé. Az esti programban a 18 éves Harcsa Zoltán (75 kg), az ifjúsági olimpia bronzérmese élete első felnőtt nemzetközi versenyén második győzelmét aratta, ezzel már ő is biztos érmes.

A tavaly döntős, 52 kg-os Kalucza Norbertnek nem sikerült továbbjutnia, ugyanis kiszámolták a moldáviai Alexander Riscan ellen.

Az Oláh Gábor utcai csarnokban 20 ország 118 versenyzője lép szorítóba, köztük 13 magyar egyesület legjobbjai. Még nagyobb is lehetett volna a mezőny, de négy ország sportolóit helyhiány miatt már nem tudták fogadni a rendezők.

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

  • A kiválasztott
    Suzanne Collins: A kiválasztott Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft
  • Futótűz
    Suzanne Collins: Futótűz Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől