Egy héten belül dönt a WBA a Valujev-Csagajev-ügyről

2009. május 30., szombat 17:20

A Boksz Világszövetség (WBA) egy héten belül hoz döntést arról, hogy mi legyen a következménye a szombatra tervezett, de végül elmaradt Nyikolaj Valujev-Ruszlan Csagajev nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésnek.

Ezt a szervezet jelentette be szombat délután azt követően, hogy órákig egyeztetett a felekkel Helsinkiben. A rendező finn szövetség azért fújta le az összecsapást, mert Csagajevnek hepatitis B-t mutatott ki a vértesztje. Az üzbég öklöző hibájából immár harmadszor marad el a kategória WBA-trónjának tulajdonosáról dönteni hivatott mérkőzés. Korábban sérülései tették lehetetlenné a címmeccs megrendezését. A két nehézsúlyú öklöző 2007 áprilisában küzdött meg először, akkor Csagajev egyhangú pontozással nyert, és elhódította Valujevtől a WBA övét.

Tavaly az üzbég Achilles-ín-sérülésére hivatkozva nem tudta vállalni a visszavágót, s Valujev az amerikai John Ruizt legyőzve szerezte meg a címet, amit ugyanakkor Csagajevtől sem vettek el, így lehet két világbajnoka a WBA-nak. Valujev decemberben az amerikai Evander Holyfieldet, Csagajev pedig idén februárban a Costa Rica-i Carl Davis Drummondot győzte le, így szombati csatájuk határozott volna a WBA egyedüli világbajnokának személyéről. (MTI)

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

  • A kiválasztott
    Suzanne Collins: A kiválasztott Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft
  • Futótűz
    Suzanne Collins: Futótűz Ár: 3480 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2958 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől