Harcedzett amerikai óriást hoz magának a legjobb magyar nehézsúlyú

2010. január 5., kedd 21:22
A legjobb magyar nehézsúlyú profi öklözőt, Petrányi Zoltánt nem keserítették el eddigi vereségei, ismét egy nagy név ellen szeretné megmutatni tehetségét, nála négy évvel fiatalabb Jameel McCline állítólag Győrbe jön.

Petrányi Zoltán 2005 után ismét a nehézsúly egyik harcedzett alakjával mérné össze erejét, a 39 éves, 198 centi magas, 120 kilós Jameel McCline-t szemelte ki ellenfélül, írja a monokli.com.

McCline négy címmecsen bokszolt eddig, mindet elveszítette, legutóbbit 2007-ben, akkor a Keleti Szörnyetegnek becézett Nyikolaj Valujevtől térdsérülése miatt kapott ki, 2002-ben Vlagyimir Klicsko verte őt.

Tavaly áprilisban Chris Arreolával mérte össze erejét, a negyedik menetben kiütéssel kapott ki. Arreola ezzel a találkozóval készült fel Vitalij Klicsko ellen, de simán veszített.

McCline 53 meccséből harminckilencet megnyert, háromszor végzett döntetlenül, a többit elveszítette. Februárban európai turnén lesz, bokszol majd Angliában, Németországban, Dániában is.

jameel-mccline
Chris Arreola és McCline

Egyértelműen ő lenne a párharc esélyese, a meccsek szervezésével is foglalkozó Petrányi már akkor örülhet, ha kevesebbszer kerül padlóra, mint 2005-ben. Akkor Danny Williams a három menet alatt ötször rendítette meg Manchesterben, komolyan aggódni kellett, hogy Tyson egykori legyőzője ne tegyen nagyobb kárt a magyar öklözőben.

A 43 éves Petrányi mérlege: 63 meccs, 43 győzelem, 20 vereség. A boxrec ranglistája szerint ő a legjobb magyar nehézsúlyú, ha magyar ellefelei vannak, akkor vannak győzelmi esélyei, de az elmúlt öt évben ahányszor külföldi riválist kapott, valamennyiszer kikapott.

A mérkőzést február 27-re tűzték ki, bár ezt hivatalosan megerősíteni nem akarta a bokszoló.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől