Roy Jones kivégezte az exvilágbajnokot

2009. augusztus 16., vasárnap 12:21
Mindkét érdekelt győzelemmel hangolt a novemberi Roy Jones–Danny Green szupermeccsre. Jones ellenfelének edzője a 10. menetben dobta be a törölközőt, Green partnere az 5. menetig bírta. A világ egykor legjobb profija 40 évesen újra a csúcson van.

Roy Jones szombat este az amerikai Biloxiban nagy verésben részesítette az egykori nagyközépsúlyú világbajnok Jeff Lacyt. A profiboksz.hu beszámolója szerint a 40 éves klasszis már a találkozó elejétől fölényben volt, a hatodik menettől kezdve pedig akkor ütötte meg ellenfelét, amikor csak akarta.

A nagyközépsúlyban 2004 és 2006 között világbajnok Lacy egy idő után teljesen tehetetlen volt, már a harmadik menetben felszakadt a bal szemöldöke, a hetediktől pedig mindkét szemébe belefolyt a vér.

Az eddigi 29 meccséből 25-öt megnyerő Lacy edzője a 10. menetig bírta nézni a mészárlást, akkor azonban bedobta a törölközőt. Jones a Joe Calzaghe elleni tavaly novemberi veresége óta csak egyszer, márciusban lépett ringbe, az 5. menetben ütötte ki Omar Sheikát.

A korábban négy súlycsoportban is világbajnok, egy időben súlycsoportoktól függetlenül a legjobb bokszolónak tartott Jones ismét remek formát mutatott, így valószínűleg hatalmas érdeklődés előzi majd meg a Danny Green elleni novemberi meccsét.

A 36 éves ausztrál bokszoló 2007-es visszavonulása után idén tért vissza. Áprilisi kétmenetes győzelme után szombat este az 5. menetben ütötte ki az argentin Julio Cesar Dominguezt, ezzel megszerezte az IBO cirkálósúlyú bajnoki címét.

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől