A nagy pofájú Haye nem áll ki Klicsko ellen

2009. június 3., szerda 22:54
A brit David Haye-nek edzés közben megsérült a keze, nem bokszol az ukrán Vladimir Klicskóval június 20-án. Ez lett volna az év legjobban várt csatája a profi nehézsúlyban. Ki ugrik be helyette?

A cirkálósúlyból felhízott David Haye hónapok óta ismételgette, hogy bármelyik Klicskót legyőzi, de két héttel a Vladimir elleni összecsapás előtt sérültet jelentett. A brit az ukránok levágott fejével a kezében pózolt, ám egyelőre úgy néz ki, szóban erősebb volt, mint a valóságban.

David Haye edzés közben kézsérülést szenvedett, így nem tud ringbe lépni június 20-én Vladimir Klicsko ellen. A brit bunyós sérüléséről nem érkeztek pontos információk, de nagyjából 6-8 hét kihagyás vár a korábbi cirkálósúlyú világbajnokra – írja a Profiboksz.hu.

Az év legjobban várt gáláját Németországban rendezték volna, a meccsre 60 ezer jegyet adtak el eddig. A szervezők bejelentették, a rendezvényt mindenképpen megtartják. A szakértők a történtek után elkezdtek kombinálni, mondván, nem véletlenül maradhatott el a Valujev–Csagajev nehézsúlyú vb-címmeccs.

Az összeesküvés-elméletekben lehet valami, ezt az is bizonyíthatja, hogy a hepatitiszfertőzés miatt eltanácsolt üzbég exbajnok azonnal bejelentette, hajlandó lenne beugrani Haye helyett. Bernd Bönte, Vladimir Klicsko menedzsere a Profiboksz.hu újabb híre szerint elmondta, az ukránt nem zavarná Csagajev állítólagos betegsége, megbíznak a német orvosokban. "Ruszlan edzésben van, egészséges, gyorsan rá tudná hangolni magát Klicskóra. Jó lenne ez a meccs!" – fogalmazott Csagaev edzője, Michael Timm.

Lehetséges ellenfél Nyikolaj Valujev is, de az ő szándéka egyelőre ismeretlen. "Fel kell mérnünk, Valujev két hét alatt képes lenne-e felkészülni Klicsko ellen. De először is megvárjuk, hogy hivatalosan is megkeressenek minket" – nyilatkozta az orosz óriás promótere.

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől