Csagajev hepatitis B-je miatt nincs meccs

2009. május 29., péntek 22:50 |
Elmarad szombat este Helsinkiben a kazah Ruszlan Csagajev és az orosz Nyikolaj Valujev nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címmérkőzése, mert Csagajev vértesztje hepatitis B-t mutatott ki.

A profiboksz.hu korábbi értesülése szerint a két sportoló pénteken túlesett a mérlegelésen és a kötelező szabályismertetésen, amikor négy órával később megérkezett a kazah bokszoló pozitív vértesztje, amit két nappal korábban vettek tőle.

A mérkőzést promótáló német Sauerland istálló péntek késő esti közleményében erősítette meg, hogy Csagajev "nem tud teljesen megfelelni a finn szövetség egészségügyi előírásainak”.

„Balszerencse, hogy le kell fújnunk az eseményt, de abszolút elsőbbséget élvez Nyikolaj egészsége, márpedig ez most nem garantált” - fogalmazott Chris Meyer, az esemény főmenedzsere.

„Nagyon akartam ezt az összecsapást, de az adott körülmények között ez nem lehetséges” – nyilatkozta a meccs törlése után Valujev, aki 51 mérkőzésből álló profi karrierje eddigi egyetlen vereségét éppen Csagajevtől szenvedte el.

Bár a hepatitis enyhébb változatáról van szó, nem csak Csagajevék mérkőzését, hanem a teljes, 11 meccses szombat esti programot törölték a helsinki Hartwall Arenában.

Valujev mérkőzésszervezője, a hírhedt amerikai Don King az orosz bokszoló világbajnokká nyilvánítását követeli, erről a WBA igazgatói testületének kell döntést hoznia.

A Csagajevvel dolgozó Universum Box Promotion hivatalos nyilatkozatban tiltakozott az összecsapás törlése miatt. "Nem értjük az egészet. Ruszlan Csagajev készen áll a küzdelemre. A vérképe évek óta ugyanolyan stabil, és a mostani vizsgálat sem mutatott mást. A Német Ökölvívó Szövetség, a WBA és dr. Walter Wagner, a Sauerland gáláin az orvosi felügyeletet rendszeresen ellátó osztrák Boxföderáció képviselője mind biztonságosnak ítélték Csagajev ringbelépését. Minden lehetséges eszközt bevetnek, hogy félreállítsák Ruszlan Csagajevet. Alaposan meg fogjuk vizsgálni a kialakult helyzetet és megtesszük a szükséges lépéseket" - áll az Universum nyilatkozatában.

A két nehézsúlyú 2007 áprilisában küzdött először, akkor Csagajev egyhangú pontozással nyert, elvette Valujevtől a Boksz Világszövetség (WBA) övét.

Tavaly az üzbég sérülés miatt nem tudta vállalni a visszavágót, Valujev az amerikai John Ruizt legyőzve szerezte meg a címet, amit ugyanakkor Csagajevtől sem vettek el, így lehet két világbajnoka a WBA-nak.

Valujev decemberben az amerikai Evander Holyfieldet, Csagajev februárban a Costa Rica-i Carl Davis Drummondot győzte le, így szombati csatájuk döntött volna a WBA egyedüli világbajnokáról.

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől