Tökéletesen dobott az Oakland pitchere

2010.05.10. 11:52 - MTI

Tökéletes meccset hozott, azaz valamennyi ütőjátékost kiejtett az oaklandi Dallas Braden az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) vasárnapi játéknapján. Az MLB 1876 óta íródó történetében ez csupán a 19. Perfect Game, vagyis átlagban 11 ezer összecsapásonként történik ilyen.

Braden azt a bravúrt vitte véghez, hogy a Tampa Bay Rays ütői egyszer sem tudták úgy megütni a labdát, hogy legalább az első bázisig eljussanak. Az ütők úgy is eljuthatnak - sétálhatnak - az első bázisra, hogy a dobó ront (pl. megdobja az ütőjátékos testét vagy olyan területre hajítja a labdát, amit a bíró szerint az ütőjátékos el sem érhet), ám az Oakland vezére ezúttal ilyet sem hibázott.

Hogy a tengerentúlon milyen nagy dolog a Perfect Game, azt bizonyítja: az utolsó ilyennél, 2009. július 23-án a chicagói Mark Buehrle-nek még Barack Obama elnök is gratulált telefonon rögtön a mérkőzés után.

Ahhoz, hogy egy csapat pontot szerezzen, egy ütőjátékosnak négy bázist kell végigjárnia. A baseball-meccsek kilenc játékrészében összesen 27 ütő próbálkozhat.

Kommentek

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Balatoni nyárindító ajánlat
    Balatoni nyárindító ajánlat Kezdje a nyaralását Siófokon, a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness szállodájában. 4 éj esetén már 15.810 Ft/fő/éj félpanziós ártól!
  • Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől