Tömegverekedés a Yankees meccsén
2009.09.16. 17:51 - Serrano's Jobu
Azért jók a baseball-tömegverekedések, mert egy keretet minimum 30 játékos alkot, ha pedig két játékos egymásnak ugrik, a testvériesség szabályainak megfelelően egyetlen perc alatt mindkét dug-out komplett népe a bunyó epicentrumában van. Beszédes az ilyen esetek helyi elnevezése: bench-clearing brawl, azaz kispadürítő pofozkodás.
A Torontónak már semmi esélye nincs a rájátszásba jutásra, a Jays kifejezetten gyenge szezont produkált, nem úgy a Yankees. A New York-iak rosszul kezdtek, de folyamatosan játékba lendülve már tarolnak az American League-ben, biztosan ott lesznek a playoffban. Talán ezért is viselték ilyen nehezen, hogy a Jays feltörli velük az egymilliárd dolláros új stadionjuk gyepszőnyegét.
Jorge Posada, a Yanks világsztár elkapója (minden posztra jut világsztár New Yorkban) a kapitány Derek Jeter mellett a szurkolók egyik nagy kedvence. Nem csak számos rekordjáért, és nagyszerű játékáért, de egyéb szerepvállalásai miatt is, nevét viselő alapítvány például beteg gyerekeken segít.
Ezért is volt meglepő, hogy ő robbantotta ki a Toronto elleni pofozkodást. Posada éppen pontot szerez (illetve szépít, mert még ezzel is 9-3-ra vezettek a vendég kanadaiak), és amikor elfut a biztosító dobójátékos mellett, meglöki. A lökés nem nagy, de Carlsonnak pont elég ahhoz, hogy valami zaftos ocsmányságot a kispad felé kocogó Posada után kiáltson. Végül ő húzta a rövidebbet, tarkopasz fején tökéletesen látszik a Yankees-catcher balhorgának nyoma.
Az esetnek volt előzménye is, a meccsen két Toronto-játékost is megdobtak a labdával a Yankees-pitcherek (ezt nagyon nem szeretik az ütők, nem egyszer volt már hasonlóból verekedés), amire válaszul Carlson egy 97 mérföldes gyors labdával leborotválta Posada hátát. "Meg ne próbáld ezt még egyszer" - mordult oda a dobónak az elkapó, majd amikor a pontszerzés után lehetősége volt rá, kicsit meg is lökte ellenfelét.
A meccset 10-4-re nyerte a Toronto, de nagyjából 10 meccsel a 163 meccses alapszakasz vége előtt a Yankees helye biztos a konferencia, és így a csoport élén is. A playoff október elején kezdődik.

Kommentek
2009.09.16 18:38:02J.W. Booth
Ez így volt rendjén. Ilyen esetek rendszerint bunyóval kell, hogy végződjenek. Posada egyébként elég nagy gyökér a pályán. Yankees suck.
2009.09.16 19:44:54pistola
gyökér amerikaiak gyökér sportja
2009.09.16 21:21:52Ludas Matyi Online
Soha nem fogok rájönni, hogy mik a szabályai ennek a sportnak :)
Így azt sem tudom, hogy kit, mikor és miért kellene ütni :)
De biztosan szórakoztató, ha már ennyien kijárnak oda.
2009.09.16 23:38:39stero
@J.W. Booth
posada sosem volt gyökér.
@Levi-Jr
süt a yankees gyülölet. csak azt tudom mondani 26!
@pistola
te sem lehetsz valami százaségő kisfiam. fradi meccsen a helyed gyökerek között.
2009.09.17 04:35:41J.W. Booth
@stero
nézd meg az MLB videón, hogy bámul Posada a bamba fejével Carlsonra, miután mögédobta a labdát.
Aztán persze jött a "szimpatikus" yankee-szöveg, hogy nem szabadna ilyet...
2009.09.17 16:43:27Matthew99
@pistola
Okos hozzászólás. Minek olvasod akkor a hírt? Csak gratulálni tudok hozzád.
@Levi
Remélem magadra gondoltad..
@J.W.
Lehet, hogy gyökér de attól még meg akarták dobni. Ennyi erővel elég sok MLB játékos gyökér, miután megdobják vagy megpróbálják megdobni. Köztük a RedSoxosok is...
2009.09.22 09:29:37MakoG
Posada gyökér lenne? Szerintem az egész MLB legszimpatikusabb és legsportszerűbb játékosa.