Háromszázmilliárdos stadionavató
2009.04.22. 14:19 - Serrano's Jobu
Ha a New York Yankees tavalyi búcsúja ocsmányra sikeredett az 1923 óta használt Yankee Stadiumtól, akkor mit mondjuk az újonnan birtokba vett 1,5 milliárd dollárból felrántott csecsebecse felavatásáról?
A The Cathedral of Baseball-t (a város másik csapatának szurkolói szerint: The Bronx Zoo) a 2008-as szezon elején még bajnoki győzelemmel gondolták búcsúztatni, ehelyett a Yankees 1994 óta először be sem jutott a playoffba, nézhették a gyűlölt ellenség bostoniakat, ahogy a konferencia döntőjéig masíroznak.
A legszomorúbb yankee a klub címerállata, Derek Jeter volt, aki pályafutása során először fejezte be a szezont másfél hónappal a World Series előtt. De aztán nem nyert a Boston, a feltüzelt Tampa Bay hétmeccses csatában legyőzte őket, a világ második legdrágább stadionja (első a Wembley) pedig szépen épülgetett, úgyhogy újra lehetett mosolygó embereket látni New Yorkban. És nem csak a Mets szurkolói között, akik egyébként szintén új stadionba költöztek, de erről szinte szó sem esik a grandiózus Yankee Stadium mellett. Mit akarnak ezek a potom 800 millió dollárból felépített tákolmányukkal?
Pedig a szakértők a két csapat közül inkább a Mets-ben érzik a döntőt (ugyanezek a szakértők tavaly a döntő párosítását sem találták el egyébként), bár van, aki a Subway Series – azaz a két New York-i csapat döntője, utoljára 2000-ben fordult elő - megismétlését várja a 2009-es szezontól.
A Yankees viszont nem bajnokesélyeshez méltón vette birtokba új stadionját - mely egyébként pont a régi mellett épült fel - az alapszakasz első hazai meccsén, 52 325 néző előtt a Cleveland Indians úgy megruházta őket, hogy beleremegett a 25 fix, és 130 mozgatható büfé, a 10 ezer négyzetméternyi üzlethelységben található, 10 millió dollár értékű mörcsendájzing kütyü, és a 227 mérföldnyi Ethernet kábel. A 10-2-es vereség a 7. inningben lett csúnya, ekkor Martinez és Seizmore is 3-run-homert (hárompontos hazafutást) kent ki az elszontyolodott nézők közé.
A 163 meccses alapszakasz lebonyolítási rendszerének köszönhetően az MLB-ben minisorozatokat játszanak a csapatok, azaz egy helyszínen gyorsan lepörgetnek 3-4 meccset, aztán mennek a következőre. Az Indians ellen is gyorsan eljött a visszavágás lehetősége, és a Yankees élt is vele: 6-5-re verték a Clevelandet, és megnyugodva várták a sorozat 3. meccsét, ahol olyan verést kaptak, amire nem túlzás ráaggatni a történelmi jelzőt.
A magyar baseballbajnokságban bizony előfordul, hogy egy inningen belül valaki kétszer is sorra kerül ütésben, ami persze a védelem hibáinak köszönhető. A major league-ben ez hihetetlenül ritka, most mégis ez történt: a tajvani Csien Ming Vang dobásait már a második inningben elkezdték a lelátóra lövöldözni a clevelandi ütők, 14 pontot nem szereztek ebben a játékrészben, a Yankees végül 22-4-re kapott ki. Csak hogy érzékeljük, ez mit jelent: a játéknap többi 17 meccsén a legnagyobb különbségű győzelem 10 pontos volt.
Vagy mondjuk inkább így: ez a legtöbb pont, amit egy inningen belül valaha szereztek a New York Yankees ellen. Egyelőre nem sikerül belakni az új otthont.

Kommentek
2009.04.22 15:20:21MakoG
A Red Sox és Yankees közötti ősi viszályt mi sem bizonyítja jobban, mint az a munkás, aki befalazott egy David Ortiz Red Sox-mezt az épülő Yankee Stadiumba. Ott rontotta el, hogy túl hamar fölrakta a képeket a netre, így a yankee-fan kőművesek 2 nap alatt visszabontották a falat és kiszedték a mezt, ami valószínűleg örök átkot hozott volna.
http://gothamist.com/attachments/jen/2008_04_yrss1.jpg
2009.04.22 15:51:31stero
A szövegből és fogalmazásból ítélve te sem lehetsz Yankees fan sőt a baseballhoz is elég kevés közöd lehet.
Wang nevét meg kellene tanulni leírni! Jeter pedig mint címerállat??? Nem tudom te mit beszélsz....
Maradj inkább a softballnál Pedro :-PPP
2009.04.22 15:54:36váév építők
szerencsémre ott lehettem a 2000-es subway series első meccsén, ami kb 5 és fél óra játék után 1-0 lett a yankeesnek...akkor még nem értettem a baseball-t és dögunalom volt...
a yankees-t egyébként mindenki utálja amerikában, kivéve akik nekik szurkolnak, kb olyan mint a fragyi itthon...
2009.04.22 16:37:19slowmotion
stero: nyugi, a fonetikus írásmód is helyes, különben Ovecskint is Ovechkin-nek kellene írni...
2009.04.22 16:47:52Kazi2
váév, te ostoba...
hasonlatod olyan gyenge és nevetséges, hogy azt elolvasva, most mosolyogva hívlak meg az őszi (avagy tavaszi) Ferencváros-bújbe mérkőzésre!
Csak hogy érezd!
2009.04.22 17:04:46Sir Pub
14 pontos inning? Az kemény:-)
2009.04.22 17:38:56Goodspeed17
Nah a sok eftécé "szurkoló" v kopasz(?) rákap szegény váév kommentjára pedig sztem igaza van.
2009.04.22 17:43:50_benito
@stero: jeter a ny y csékája
2009.04.22 18:40:25Kőbárány-kobarany.blogspot.com
A vonat/metró sem rossz a stadion szájánál. Akár a Fogd a pénzt és fuss!-ban (Richard Prior)Kellemes lehet.
2009.04.22 18:54:43_JgR
tavaly voltam a redsox vs yankees meccsen,mikor a Boston nyert.Hat megallapitottam, hogy a yankees mostanaban nem igazan hu a nevehez.
2009.04.22 19:41:39váév építők
Kazi2: hidd el nagy a hasonlóság köztük, de még sorolhatnám az országokat és a csapatokat: németo.-bayern, spanyolo.: real madrid...nem bántásként írtam, de úgy látom egy igazi fradi-szurkesz szólt belőled...:)))
2009.04.22 21:07:53Hans Lopkowitz
váév. azt hittem, hogy a fradi már régen megszűnt... vagy csak meghalt?
2009.04.22 21:34:03váév építők
hans: szerintem ma már nem több mint bármelyik másik sportegyesület...
2009.04.22 22:13:14J.W. Booth
A Yankees-Ferencváros párhuzam helytálló. Az ország egy (kis) része imádja őket, a többiekből viszont ellenszenvet vált ki. Mérsékelten csak annyit mondanak: fuck the Yankees. Amerikában roppant békések a baseballdrukkerek. Simán elmehetsz az ősi ellenfél stadionjába, viselve a csapatod mezét, de fel sem merül hogy bármilyen attrocitás ér.
A Yankees-Ferencváros párhuzam itt ér véget.
2009.04.22 22:22:39mno
remek stadionavato volt. masnap reggel a ny post cimlapjan oles betukkel:
New Stadium: $1.5 billion
Annual Payroll: $200 million
Team: Worthless.