Keresés

112 találat az Indexről, és a környékéről.

nononononononononononono
2015. március 27., 10:42

Lengyel óriásé az NFL legújabb álomsztorija

Villámkarriernek is nevezhetnénk a lengyel Babatunde Aiyegbusiét, akit csütörtökön igazolt le a keretbe a Minnesota Vikings, hiszen a lengyel (igen, lengyel) óriásnak négy nap alatt sikerült meggyőznie az NFL-t arról, hogy képes egy európai ligából bekerülni. Merthogy a 206 centis, 160 kilós offensive tackle-nek hétfőn volt egy workoutja a University of Texas-San Antonio (UTSA) kampuszán, ahol annyira felkeltette a Vikings érdeklődését, hogy szerdára meg is hívták magukhoz egy saját próbára, majd egy nappal később le is igazolták. Még engem is meglep, nagyon hálás vagyok az esélynek, amit a Vikings adott most nekem.

nononononononononono
2015. március 26., 12:21

Akkor hogy áll most a Los Angeles-i NFL-csapat ügye?

Az utóbbi hetekben már olyan forgatókönyvről is lehetett hallani, hogy nem egy, hanem rögtön két NFL-csapatnak építenének stadiont Los Angelesben, úgyhogy végre az NFL-komisszár Roger Goodell is elmondta, mi a liga álláspontja ebben az ügyben. Goodell szerint hiába keringtek olyan pletykák, hogy 2016-ban szinte már biztosan lesz egy csapat a nyugati parti nagyvárosban, nem szeretnék elsietni a dolgot egy 2016-ös költözéssel, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy mekkora piacról van szó.