Esik eső karikára

rss Percről percre 2012. 07. 17.

A XXX. nyári olimpián a magyar csapat várakozáson felül nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel zárt. Kövesse percről percre a londoni olimpia utóéletét!
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!

Risztov Éva olimpiai bajnok

A magyar úszó a 10 km-es hosszútávúszásban végig az élen haladva nyerte meg az aranyérmet. Az utolsó pár száz méteren nagyon feljött rá az amerikai Anderson, de fél méterrel előtte csapott be a magyar úszó, nagyon szoros hajrá volt.

A 1.57.38-as idővel ért célba Risztov, öt tizeddel maradt le az amerikai.

Ez Adlington utolsó olimpiája

A brit Rebecca Adlington 400 és 800 méteres gyorsúszásban nyert bronzot. Többet akart elérni Londonban, nagyon csalódott, hogy a pekingi címvédése sem sikerült, írta a Daily Mail. 2008-ban ebben a két számban aranyat nyert. Adlington szerint 27 évesen Rióban már nem lesz ott, valószínűleg ez volt az utolsó olimpiája. 23 évesen öregnek tartja magát az úszáshoz, mert látja az egyre fiatalabb legyőzőit. 800 méteren ugyanis, a 15 éves amerikai Katie Ledecky győzte le. Afrikai jótékonysági kerékpározáson vesz majd részt, egy kis időre elhagyja az uszodát. Adlington elemezni fogja az olimpiai eredményeit és azt, hogy mennyire hiányzik majd neki az úszás abban a hat-nyolc hétben amikor hétköznapi életet él.

Kozma Dominik gyorsúszásával 5. a váltó

nem tudja tartani az érmet, az Egyesült Államok nyert Japán és Ausztrália előtt, Magyarország 3:33.02-s országos csúccsal ötödik.

Fantasztikus eredmény!

Döntős a vegyesváltó

A Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik összeállítású magyar négyes a hetedik helyen bejutott a szombat esti döntőbe a 4x100 méteres férfi vegyesváltó selejtezőjéből. "Száz háton egyéni legjobbamat úsztam, kicsit késve jött vissza az önbizalmam" - nyilatkozta Cseh."Holnap este megpróbálunk tovább javítani, valami szép helyezésben bízom."

Gyurta azt mondta, úgy érzi, még bőven van tartalék a csapatban, Pulai jónak érezte úszását, a csütörtöki egyéni csúcsához hasonló időt sikerült teljesítenie. "Azt szeretném, ha a szombati döntőben tovább javítanánk a magyar rekordon" - fogalmazott Kozma. "Ehhez én igyekszem a magam részéről azzal hozzájárulni, hogy 48 másodpercen belüli időt úszok.

Döntős a férfi 4*100-as vegyesváltó

Előfutamában a negyedik helyen végzett a Cseh, Gyurta, Pulai, Kozma négyes a 4*100-as vegyesváltó, ez pedig elég volt a döntőhöz. Hetedik helyen jutottak a fináléba.

Fotó: Kovács Anikó / MTI

Mindkét magyar kiesett 1500 gyorson

Gyurta Gergely a 12., Kis Gergő pedig a 19. helyen végzett 1500 méteres gyorsúszásban. Kis a második előfutamban szerepelt, a táv egyharmadáig jól tartotta magát, aztán elfáradt és fokozatosan visszaesve 15:21.74 perces idejével futamában ötödik lett. A 200 mellen olimpiai bajnok Gyurta Dániel öccse, Gergely a következő nyolcasban a táv második felében jól tempózva 15:04.22 perccel negyedikként csapott célba.

"Most nem éreztem magamban az erőt, az olimpia előtt két héttel pszichés fáradtságot éreztem, itt Londonban pedig két napja érzékeltem magamon, hogy nem vagyok elég friss" - mondta a 400 gyorson hatodik Kis. "Összességében azonban sikeres olimpiának ítélem a londonit. 2004-ben nem jutottam döntőbe, 2008-ban pedig hatodik voltam, akárcsak itt pár nappal ezelőtt. Az állóképességemmel nincs gond, az edzőm jó, folytatjuk otthon tovább."

"Tizenhat századot javítottam az egyéni csúcsomon, aminek nagyon örülök, sikerült 15 perc környékén célba érnem, ahogy terveztük" - értékelt Gyurta. "Teljesen elégedett vagyok, de már akkor is az voltam, amikor kijutottam az olimpiára. Természetesen inspirált, hogy a bátyám olimpiai bajnok lett. Amikor verseny közben jelentkeztek a holtpontok, és nagyon fájt, erőt adott az ő sikere, és úgy voltam vele, ha ő kibírta, akkor én is kibírom."

Kizárták a női 4*100-as váltót

A 4*100-as női vegyesváltó (Verrasztó Evelyn, Sztankovics Anna, Jakabos Zsuzsanna, Dara Eszter) első előfutamában induló magyar váltót kizárták vagy szabálytalan váltás vagy rossz forduló miatt, majd kiderül. Azért sem fontos, hogy miért, mert esélyük sem volt a továbblépésre, utolsó helyen értek be.

Dara visszalépett az 50 m gyorstól

Dara Eszter visszalépett az 50 m gyors péntek délelőtti előfutamától a londoni olimpián. Kiss László szövetségi kapitány arról számolt be, hogy a magyar úszó lesz a délelőtti program későbbi részében szereplő 4x100 méteres vegyesváltó befutó embere, ezért nem állt rajthoz a sprintszámban.

Pulai nem jutott be a döntőbe

A tizennegyedik helyen végzett a 100 pillangó elődöntőjének mezőnyében. Phelps a legjobb idővel jutott döntőbe.

Pulai a 6. elődöntőjében

52.40-gyel a hatodik lett a 100 pillangó első elődöntőjében Pulai Bence. A futamot Phelps nyerte.

Meglett a bronz

Cseh László 1.56.22-t úszva bronzérmes lett. Az arany Phelpsé, az ezüstérmet Lochte szerezte meg.

Lochte kikapott a 200 hát döntőjében

Ryan Lochte 150-ig vezetett a 200 hát döntőjében, végül azonban be kellett érnie a harmadik hellyel, az utolsó 50-en az amerikai Clary és a japán Irie is megelőzte.

Clary új olimpiai rekorddal lett aranyérmes.

Lochte 20 perc múlva, Cseh László nagy riválisaként a 200 vegyes döntőjében is úszni fog.

Rebecca Soni világcsúccsal olimpiai bajnok

A női 200 méter mellen világcsúccsal szerzett aranyérmet az amerikai Rebecca Soni, aki magyar felmenőkkel rendelkezik. A második a japán Suzuki, a harmadik az orosz Efimova lett.

2012-08-02T190506Z 2035745094 LM2E8821H0BR5 RTRMADP 3 OLY-SWIM-S
Fotó: Tim Wimborne

Takács a 7. lett az elődöntőben

Cullen Jones 21.54-gyel nyerte az 50 méter gyors elődöntőjét, a brazil Cesar Cielóval egyszerre csapott célba. A tetovált, egyszer már visszavonult pekingi aranyérmes, Anthony Ervin lett a harmadik. Takács Krisztián 22.01-et úszott.

Szekeres megcsípte a 35. helyet

Szekeres Dorina a 35. helyen végzett 200 méteres hátúszásban. A magyar versenyző összesítésben megelőzött egy hongkongi és egy üzbég versenyezőt. Szekeres 2:18.16-ot úszott, ez több mint tíz másodperccel rosszabb az amerikai Missy Franklinnal idejénél.

Pulai futamgyőztes száz pillangón

52.19-cel nyerte a harmadik előfutamot.

Takács: Az első lépés megvan

Takács Krisztián a 14. helyen bejutott az 50 méteres gyorsúszás elődöntőjébe. "Az első lépés megvan, továbbjutottam a selejtezőből a 16-ba, ami rendre a legnehezebb a reggel miatt, ettől tartok mindig a legjobban. A tavalyi, sanghaji vb-n, ahol döntőt úszhattam, 22.15-tel kezdtem, most 22.19-cel. Ha a folytatás is hasonló lesz, vagyis a textilruhás országos csúcsom, a 21.97 közelében érek célba, esetleg sikerülne azt megjavítanom, a nyolc közé is bekerülhetnék. Az már nagyon szép lenne."

Kapás Boglárka döntős 800 gyorson

Az előfutamban holtversenyben a hatodik időt úszta.

tag-reuters (6)
Fotó: David Gray

Cseh első lett

Futamában a legjobb idővel döntős 200 vegyesen 1.56,74-t úszott. Összességében ideje Lochte és Phelps között a második legjobb.

Amerikai arany 100 m gyorson

Az amerikai Nathan Adrian nyerte rendkívül kiélezett küzdelemben a 100 méteres férfi gyorsúszást szerdán a londoni olimpián.

A második helyen, mindössze egy századdal lemaradva az ausztrál James Magnussen végzett, míg a harmadik a kanadai Brent Hayden lett. (MTI)

Soni 200 mellen világcsúcsot úszott

Rebecca Soni a 200 méter mell női elődöntőjében 2.22-vel új világrekordot úszott.

Jakabos a 7.

Jakabos 2.07,33-mal a 7. helyen végzett. Garcia a 2. lett, első a kínai Jiao olimpia csúccsal.

Nem sikerült élen végezniFotó: Illyés Tibor / MTI

Bernek és Balog fog úszni

Bernek a második, Balog a harmadik pályán úszika 200 hát elődöntőjében.

Lochte 200 hát elődöntőjét nyerte

Lochte nyerte az első előfutamot Irie előtt, az amerikai 1.55.40-t úszott.

Gyurta első helyen jön

2012-08-01T184254Z 1844074968 LM2E8811FZBM8 RTRMADP 3 OLY-SWIM-S
Fotó: Michael Dalder

Két század hiányzott a döntőhöz

Futamában a negyedik helyen végzett, összetettben azonban a kilencedik lett Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összetételű 4*200-as női gyorsváltónk. A japán váltó két századdal jobb idővel jutott döntőbe.

Dara egyéni csúccsal is csak 23.

Dara Eszter a 23. helyen végzett női 100 m gyorson. A magyar úszó nagy egyéni csúcsott úszott, a harmadik előfutamot meg is nyerte 55.37 másodperces idővel, de ez kevés volt az elődöntőhöz.

"Pocsékul rajtoltam, utána viszont ijedtemben nagyot úsztam, s egyéni csúcsot állítottam fel. Mi van, ha nem rontom el a rajtomat...?" - értékelt Dara.

Dara Eszter megnyerte a futamát

Saját rekordját alaposan megdöntve első lett a 100 méteres női gyorsúszás harmadik előfutamában Dara Eszter. Az új egyéni csúcsa 55:37 (a korábbi 58:39 volt), de ez valószínűleg nem lesz elég az elődöntőhöz.

Döntős a 4x200-as férfi gyorsváltó

A nyolcadik helyen bejutott a döntőbe a Kozma Dominik, Bernek Péter, Cseh László, Kis Gergő összeállítású 4x200-as magyar gyorsváltó.

A magyar váltó az első futamban kapott helyet, ahol 7:11.64 perces idővel a negyedik helyen végzett.

Kozma a váltó érdekében délelőtt nem indult el a 100 méteres gyorsúszás elődöntőjében. "Lehet, hogy éppen ez kellett a döntőbe jutásunkhoz, mert így pihenten ugrottam a vízbe - mondta az Kozma - Este még javítani akarunk, remélem, hogy a hatodik helyet elcsípjük".

Az eddigi csalódást keltő Cseh röviden csak anynit mondott, hogy örül a csapat sikerének.

A legjobb idővel, 7:06.75 perccel az amerikaiak kerültek a magyar idő szerint 21:51-kor kezdődő fináléba. (MTI)

Hosszú nem lép vissza Verrasztó javára

Félnapos gondolkodás után Hosszú Katinka úgy döntött, hogy elindul a 200 méteres vegyesúszás kedd esti döntőjében. A magyar úszónő azért dillemázott, mert egy másik számban, a 200 méteres pillangóban mindenképpen indulni akart. Márpedig a két szám ma összecsúszik.

A 200 pillangó előselejtezője ma délelőtt volt, Hosszú a negyedik idővel jutott az esti középdöntőbe, ami 20.55-kor lesz. A 200 vegyes döntője pedig alig háromnegyed órával később kezdődik. Hosszú azért is gondolkodott a 200 vegyes feláldozásán, mert Verrasztó Evelyn éppenhogy lemaradt a fináléról, Hosszú visszalépésével ott lett volna a legjobb nyolc között. Nem lesz.


Shopline

OnGo beszámolók

  • Törökország
    Törökország Az ezerarcú Török Riviérán - Alanya...
  • Japán Szeretnék ötletet adni azoknak, akik nemcsak Tokyora kíváncsiak...
  • Portugália Az Azori szigetek bűvöletében...
ml-sg-bottom ml-sg-bottom