Esik eső karikára
Percről percre 2012. 07. 17.
Kínai nyerte a női asztalitenisz csapatversenyt
aug. 7. 19:11 Asztalitenisz
A várakozásoknak megfelelően a címvédő kínai női asztalitenisz-válogatott nyerte kedden a csapatversenyt. A második helyen a japán, a harmadikon pedig a szingapúri együttes végzett.
1. Kína (Ting Ning , Kuo Jüe,, Li Hsziao-hszia)
2. Japán (Fukuhara Aj, Hirano Sajaka, Isikava Kaszumi)
3. Szingapúr (Feng Tianwei, Li Jia Wei, Wang Yuegu)
Zwickl 4-0-val esett ki
júl. 30. 13:31 Asztalitenisz
A negyedik szettben nem hagyta elmenni ellenfelét Zwickl, 7-5-nél került először két pontos előnybeCsuang, előnyét pedig a szett végéig meg is tartotta.
10-7 után még hárította a tajvanikét meccslabdáját Zwickl, de a játszma 11-9-es tajvani győzelmet hozott, így Zwickl négy vesztett szettel búcsúzott.
Póta öt szettben nyert
júl. 29. 11:53 Asztalitenisz
Póta Georgina a horvát színekben versenyző Tian Yuant öt szettben verte női asztaliteniszezők egyéni versenyének második fordulójában.
A magyar az első szettet még elvesztette 11-13-ra, de a másodikban jó játékot mutatva 11-4-re nyert és egyenlített, majd a harmadik játszmát is fölényesen nyerte, 11-2-re.
A negyedik szett már kiegyenlítettebb játékot hozott, fej-fej mellett haladtak, végül szoros játékban 12-10-re ezt a szettet is hozta a magyar. Az ötödik játszmában nagy előnyre tett szert Póta, 8-1-re is vezetett három perc játék után, végül 11-2-re nyert és jutott tovább a harmadik fordulóba, ahol a tizenhatodik helyen kiemelt Park Miyoung lesz az ellenfele. A meccset este 9-től játsszák.
Pótára koreai ellenfél várhat
júl. 29. 10:17 Asztalitenisz
Ha Póta Georgina sikerrel veszi a horvát színekben játszó Tian Yuan elleni akadályt, akkor a tizenhatodik helyen kiemelt Park Miyounggal kerül össze az asztaliteniszesek harmadik fordulójában.
Póta második fordulós meccse várhatóan 11 órakor kezdődik.
Tóth győzelemmel kezdett az asztaliteniszezőknél
júl. 28. 13:21 Asztalitenisz
Tóth Krisztina nagy csatában, 1-3-ról fordítva 4-3-ra nyert a venezuelai Fabiola Ramos ellen a női asztalitenisz-torna első fordulójában a 48 közé jutásért rendezett mérkőzésen. Tóth Krisztina-Fabiola Ramos (venezuelai) 4-3 (9, -9, -9, -12, 5, 9, 10)
A magyar játékos a negyedik játszmában 10-6-ra vezetett, innen fordított ellenfele. A döntő szettben végig Tóth vezetett.
"Ez elsőre borzalmas volt. Sokan mondták, hogy ezt a meccset könnyedén fogom nyerni, de én mindenkit figyelmezettem, hogy most már a világon mindenütt megtanultak játszani, így egy venezuelai ellenfelet sem szabad lebecsülni. Neki is ez az ötödik olimpiája, ő sem akart kiesni az első fordulóban, de úgy voltam vele, hogy ha mentő visz el, akkor is kiszedem belőle ezt a győzelmet. Sajnos nagyon lassan állt össze a játékom".
A folytatásban Tóth Krisztinára - magyar idő szerint 21:30 órától - a tajvani Csen Szu-ju (Chen Suyu/57.) vár.





























