A tíz legindokolatlanabb olimpiai sportág
Egyszemélyes szinkronúszás
Tökéletes oximoron, pedig bármilyen hihetetlen, de létezik ilyen sport. Igaz, inkább vízibalettnek kellene hívnunk, hiszen a mutatvány gyakorlatilag abból áll, hogy egy hölgy egy szál fürdőruhában különféle gyakorlatokat végez a vízben, zenére. (A meglehetősen félrevezető nevet egyébként annak idején azzal indokolták, hogy az úszőnő a zenével úszik szinkronban).
Az egyszemélyes szinkronúszás az 1984-es Los Angeles-i olimpián debütált, és az amerikai Tracie Ruiz nyerte az aranyérmet, de 1992 után lekerült az olimpiák műsoráról.
Kötélhúzás
Erről a sportágról remélhetőleg mindenkinek egy sörrel-virslivel feldobott, nyolcvanas évekbeli majális jut az eszébe, ahol a falu bikái félrészegen súlyos százasokban fogadnak, hogy melyik csapat tudja majd elhúzni a másikat. Nos, a kötélhúzást a századelőn jóval komolyabban vették: az első néhány újkori olimpián hivatalos versenyszám volt, 1920 után azonban törölték.
Galamblövészet
A galamblövészet egyedül az 1900-as párizsi olimpián szerepelt, és a korszellemhez méltón itt élő galambokat eresztettek ki, hogy a versenyzők aztán minél többet kilőjenek közülük. A szemtanúk beszámolója szerint a versenyszámnak közel háromszáz madár esett áldozatául, és az egész pályát vér és kitépett tollak borították. Aranyérmet huszonegy galamb lelövésével lehetett nyerni.
Görhoki
Valószínűleg a téli olimpiák látványos hokicsatáit irigyelte meg az a lobbista, aki az 1992-es barcelonai olimpiára hivatalos versenyszámként vetette fel a görhokit.
A szabályok pontosan ugyanazok voltak, mint a jéghoki esetében, csak épp görkorcsolyán gurultak a játékosok. A sportág egyetlen olimpiai aranyát Argentinának osztották ki Barcelonában: utána soha többé nem szerepelt az olimpiai számok között a görhoki.
Botvívás
Képzeljünk el két, egymással küzdő kardozót, akik kard helyett sétapálcával küzdenek, és már meg is van a francia la canne nevű küzdősport, vagyis a botvívás. Ez már önmagában nagyon értelmetlennek tűnik, de a franciák ragaszkodnak a hagyományokhoz, és azt is elérték, hogy 1924-ben olimpiai versenyszám legyen a la canne. Aztán persze nyomtalanul eltűnt.
Kötélmászás
A kötélmászás sokak számára okozott gyógyíthatatlan frusztrációt az általános iskolai tesiórákon, mert nemhogy a tetejéig, de még a közepéig is képtelenek voltak felmászni. Az első újkori olimpián, 1896-ban azonban hivatalos versenyszámként is feltűnt a sport – a kötél tetejéig leggyorsabban feljutó atléta nyert - és tartotta is magát egészen 1932-ig.
Trambulin
A trambulin pontosan az a trambulin, amit most mindenki elképzel: az ember felmászik rá, és ha elég ügyes, akár egy szaltót is tud ugrani anélkül, hogy rosszul visszaérkezve egyenesen egy, az eszköz mellett heverő féltéglába verje a fejét.
Az olimpiai műsorszámok közoé 2000-ben bekerült trambulinnál a végrehajtott gyakorlatok precíz, pontos és szép kivitelezését, valamint a levegőben eltöltött időt (nem vicc!) pontozzák, és ez a sport még mindig tartja magát: Londonban mind női-, mind férfikategóriában összemérhetik tudásukat a trambulinosok.
Akadályúszás
Az akadályúszás pontosan ugyanolyan vad, mint amilyennek a név hangzik: az 1900-as, párizsi olimpián vezették be. A kétszáz méteres pályán, amit a Szajnán jelöltek ki, a versenyzőknek az útjukban lévő csónakok alatt kellett átúszni, vagy átmászni rajtuk, a célbaéréshez pedig fel kellett mászniuk egy oszlopra az egész végén.
Gyaloglás
A gyaloglás talán a legkevésbé látványos sportág a világon, hiszen itt a versenyző egyik lábának folyamatosan érintenie kell a talajt, máskülönben diszkvalifikálják.
Az egyébként hihetetlen sebességgel haladó gyaloglóversenyzők látványa így inkább mókás, mint izgalmas, a gyaloglás azonban nem tud kikerülni az olimpiai számok közül: Londonban a férfiak húsz és ötven, míg a nők húsz kilométeren állhatnak rajthoz ebben a sportágban.
Rögbi
A század elején a rögbi már szerepelt az olimpiai sportok közt – egészen pontosan 1900-tól 1924-ig – és a nemzetközi lobbinak köszönhetően 2016-tól ismét a hivatalos versenyszámok között lesz. Ezzel csak az a baj, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pont a hét fővel játszott rögbit részesítette ebben a kegyben, amely a rögbirajongók szerint csak egy korcs változata az eredetileg csapatonként tizenöt fővel játszott játéknak, és nem is nevezhető igazi rögbinek.
