Be jól csúszik Martinának!

| 2010.02.25. 12:20 - Magyari Péter

Micsoda leány ez a Sábliková Martina! Míg nőtársai sokszor a korzón meg-meg állnak, bámulgatják a boltok áruit, addig ő állhatatosan csúszik előre a világ bámulatára.

E 22 esztendős cseh lyánynak fagypont alatt oly fürge a lába, mint egy automobil kereke, csak éppen nem robbanómotor hajtja, hanem a szíve.

Sábliková Martina bizony magának való leány. Édesanyja nyilatkozá még odahaza, hogy azért lett korcsolyás, mert nem szerette csapatban űzni a sportolást.

Fájlalta, ha visszatartják kevesebb tálentummal áldott társnői. Így a magányos csúszkálásban lelte örömét inkább. Kívánjuk néki, egyszer majd örök társat csúsztasson mellé az oltár elé a Jóisten, hogy ne csak magányban töltse legszebb éveit e bájos hóvirág!

Martina immáron második arany medallionját vehette át csütörtökön Venkúverben, ezúttal az 5 kilométeren át tartó gyorskorcsolya verseny után.

K EPA20100225032
Martina Sablikova

Ezzel ő a Monarchia legdekoráltabb téli athlétája. 3 kilométeren már kapott aranyat, másfelen meg bronzot korábban. Ej, ha volna 50, 100 vagy 1000 kilométeres verseny, azt is megnyerné!

Borsszem Jankó leborul

Ázik a föld idekünn, feneketlen sár van az utzán.

Csúszik az . . . egri vörös. Martina rád iszom én!

Férfiúink gyengélkednek ezen az olympiádon, bizony az asszonyok mint az egri hősöknél láthattuk volt, kimagaslanak teljesítményükkel.

Mégis volt négy cseh férfi, kik felemelték az erősebb nem orcáját a dics felé, és bronzokat kaptak jutalmul. Ők a skífutás négyes váltója, mindannyian csehek szintén.

Borsszem Jankó opponál

Jó, hogy bronzot kaptak ezek a cseh férfiak a váltójukért, mert a balassagyarmati Weis szatócs egyszer hiába kapott a gyarmatárujáért szépen kitöltött váltót, még rézpénzt sem látott érte soha! Szóval csak vigyázni azzal a váltóval.

Tudni való, hogy a bronzot szerző négyes egyike, a Koukal Martin, az már exponálta magát triatlon versenyeken is, és egy ízben, a 2003. évben majdnem nekivágott a híres-neves Vasember versenynek Haváj szigetén. A trópusi vidékre azonban nem jutá el, lévén beteget jelentett.

De olyan sincs, hogy minden összejöjjön a cseh sporthéroszoknak. Nem szabad elhallgatni azt a szomorkodásra okot adó tényt sem, hogy éjjel idején a csatázósor csalódást keltő impotenciája miatt elbúcsúztak a hokki versenyektől, északi barátainkat északi rokonaink múlták fel, ha alig is. De alig feledtük el a Monarchia A reprezentatívjának gyászos letörését, a Felvidéken készülő Monarchia B csodás fellobbanással hozta vissza a boldogságot a Monarchiáért hurrázók szívébe, legyőzték a czímvédő Svédországot. Alig van megmászva az egyik akadály, már áll a másik, nincsen megállás a sportban. A házigazda reprezentatívja vár a Monarchia B-re, a drukkerek minden bizonnyal az illendőnél is sokkalta temperamentumosan bíztatják majd az odahazai játékosokat, és a hazabíráskodás netovábbjára is számíthatunk.

Az éremtáblázaton északi szlávjainknak köszönhetően bizony ott vagyunk legeslegelől, 28 medallionnal, épphogy annyival, mint Ámerikának van, darabra is annyi van, mind az összes medallionból (7 arany, 9 ezüst, 12 bronz). De nem így lett volna, hanem másként, ha a hölgyek versenyét óriás műlesiklásban nem szakítják meg a mindent elfödő köd miatt a második csúszkálás előtt. Mert az elsőben ki más, mint Görgl Zsóka ügyeskedett a legjobban, de még a harmadik, a negyedik, sőt még az ötödik pozícióban is a monarchia hölgyathlétája áll. Ezenközben pedig a nagy attrakció, az ámerikai Vonn Lindsey, aki csáberejét delnőktől megszokott szemérmetlenséggel tárta a nagyvilág elé fotogárfiákon, hogy a monarchia erkölcsein felnevelkedett fölnőtt férfiemberek is csak arczukon zavart pírral gondolhassanak rá, ujját töré, vele már nem kell számolni a folytatásban.

A Német Birodalom alaposan lemaradt, 24 érme van csak, Norvégiának pedig már egyessel kezdődik a kollekciókalkulácziója (egészen pontosan 18 van nekik).

A Monarchia pódiumosai

Aranymedál (7): Kuzmina Anasztázia (biatlon, 7,5 km), Sablikova Martina (gyorskorcsolya, 3000 méter és 5000 méter), Linger András és Farkas (ródliduó), Fischbacher Andrea (női szuper G), Loitzl Farkas, Kofler András, Morgenstern Tamás és Schlierenzauer Gergely (skíugrás, csapat), Gruber Bernárd , Kreiner Dávid, Gottwald Félix, Stecher Márió (nordikus összetett, csapat)

Ezüstmedál (9): Małysz Ádám (síugrás, normál sánc), Sumann Kristóf (sílövészet, 12,5 km, üldözéses), Reithmayer Nina (szánkó egyes), Kuzmina Anasztázia (biatlon, 10 km), Kowalczyk Jusztina (sífutás, klasszikus sprint), Maze Tina (női szuper G), Małysz Ádám (síugrás, nagysánc), Matt András (síakrobatika), Kosztelics Ivica (alpesi sí)

Bronzmedál (12): Schlierenzauer Gergely (síugrás, normál sánc), Zöggeler Ármin (szánkó), Fak Jakab (biatlon, 10 km), Pittin Sándor (északi összetett, normál sánc + 10 km sífutás), Bauer Lukács (15 km sífutás), Majdic Petra (sífutás, klasszikus sprint), Görgl Erzsébet (lesiklás), Kowalczyk Jusztina (üldözéses sífutás 15 km), Schlierenzauer Gergő (síugrás, nagysánc), Hurájt Pál (sílövő), Sabliková Martina (gyorskorcsolya, 1500 méter), Jaks Martin, Bauer Lukács, Magal Jiri, Koukal Martin (sífutó váltó, 4*10 km)

Hozzászólások

  • 2010.02.25 13:36:30hoppedli

    huha, nem akarok okoskodni, de bizti hogy hosszu í? :D

  • 2010.02.25 14:01:59Szenátor

    Ez bizony gyors reakczió volt kedves Barátom!
    (Már az í bötüt illetően.) Reggel bizony nekibúsultam, hogy a titkosügynökök nem csak athlétáink, hanem a drága riportereink közé is befurakodának. Már azt hittem nem is kapunk ma jelentést a távoli Venkúverbül. Na de végül meglett a riportázs. Értem én kedves Barátaim, hogy csak az érmekkel foglalkoztok, de engedtessék meg, hogy megemlékezzem a gyönyörű hölgykoszorúról, akik bizony oly sebességgel repültek hosszú korcsolyáikon, hog alig akadtak náluk jobbak. Büszkeségtől dagadó kebellel állapítsuk meg, hogy szűkebb Pátriánknak sikerült egy ilyen CSAPAT-ot kiállítani. Gratula és Tempó Monarchia!

  • 2010.02.25 14:16:42Vincenzo testvér

    Már hozzászoktunk a bloghoz, így kicsit későn jött a mai. De megérte várni! Stílusos.

  • 2010.02.25 15:12:23halszájú

    Igaz, hogy Árpád apánk idejében a testedzésre semmi figyelmet fordítani sem volt szükség, mert a test különben is edzett volt, mellett a testedzést is mégis folytonosan gyakorolták.
    Tekintsük csak a régiek s mások életkorát és egészségét.
    Ma már csodaszerülek tűnik fel ha valaki a 100 évet megéli a mi azelőtt éppenhogycsak nem volt csoda; azelőtt pedig nem voltak felcserek, patikáriusok, ma vannak; azelőtt nem ismerték a scrophuliticns betegségeket, mely ma annyira satnyitja és pusztítja az embereket, nem ismerték a vérszegénységet és a gyomorhurutot, melyek mainapság ijesztő mérvben szaporodnak az emberek között; nem ismerték a vértisztátlanságot, mely az egész életet megmérgezi.

  • 2010.02.25 15:31:02qwertzuiop05

    Tisztelt Cikkíró Úr!
    Tetszenek a cikkek nagyon, de.
    Ha már Loitzl Farkas, akkor miért nem:
    Kosztelics Iván (esetleg János)
    Magal György
    Jaks Márton
    Koukal Márton?

  • 2010.02.25 15:47:41Pappista

    Akkor lehet a cseh kislány sikerét igazán értékelni, ha azt is figyelembe vesszük, hogy amikor elkezdte eme sportágat űzni, akkor egy gyorskorcsolya-pályája sem volt országának (nem tudom most van-e). Nyáron egysoros görkorival, télen meg a befagyott tavak jegén gyakorolt. Olvastam egy interjút vele és ott mesélte, hogy milyen nehéz volt edzenie, de ő mindig tudta, hogy érdemes. Őt kéne példaképül választania sok embernek! Do toho!

  • 2010.02.25 17:01:52szbszig

    Sáblíková. Hosszú í-vel.

  • 2010.02.26 00:42:34Dr Jozef Vengloš

    Pappista: ma sincs Csehországban gyorskoripálya.

    A szerzőhöz:

    Tisztelettel kérdezem Tekegyelmed, Pittin Sándor biztos a Monarchia szülötte? Mivel szülővárosa 1866-tól az Olasz Királysághoz tartozott vala.

  • 2010.02.26 11:22:22halszájú

    Dr Jozef irja
    Pappista: ma sincs Csehországban gyorskoripálya.

    Korábban a Börzsöny szláv részére, a Burdára is jártunk thúrázni. A kis magyar faluban (Kamenica nad Hronom) éppen a szokásos Deli csokit vettük kilószámra, amikor egy helybelivel beszédbe elegyedénk:
    Hogyan van az hogy a tótok olyan jó hokkizók? Biztos minden faluban van vagy öt hokkipálya. Vélekedénk.
    Mire a helybéli feltolta a süvegét és el gondolkozott. Hät izé. Itt nincs egy hokkipálya se. A gyerekek Szobra meg Esztergomba járnak át hokkizni.
    ????
    Akkor hogyan van mégis Ámerikába az NHL-be majdnem száz tót hokkizó, míg magyar egyse?

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

Minden idők

Ilyen a 11 éves agresszorok hokibunyója
Egész pályás letámadás. Az orosz utánpótlásban már úgy verekednek, mint a nagyok, sőt.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Hajóutak
    Hajóutak Látnivalókban gazdag körutazások, az utazás élményével és sok pihenéssel!
  • Last Minute Csomag
    Last Minute Csomag Gyöngyösi kikapcsolódás - legkorábban az érkezést megelőzően 5 nappal foglalható!
  • Nyár a hegyekben
    Nyár a hegyekben Az apartmanok 200 méterre találhatóak a nyáron is működő Tauern Seilbahn felvonótól!