A lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok

Milyen igazsága vagyon a neves pesti dalszerző, az egész magyarság lelkét megénekeltető izraelita származású Kálmán Imre csudálatos dallamú muzsikájának, a Csárdáskirálynőnek a czímben kiíratott nótaszövegével. Erre gondoltunk a Venkúvertől északra fekvő hegységekben, a mikoron a hölgyek alpesi skí versenyszámának a talán leglátványosabb elemét, a műlesiklást rendezték. Nem titkoltan reménykedtünk – ó, de hányszor már ezeken a kanadai lankákon – a nagy létszámban felvonuló Monarchia reprezentatívjának sikerében, merthiszen négy év előtt Turinban a mi Schield Márlízünknek sikerült felállnia a pódium tetejére. Hátha, hátha összejövend egy czímvédés a derék osztrák atlétáknak a lankákon, ha már ez nem sikerend a férfiaknál, reménykedtünk Grúber Peppivel, a bécsi Illustrated Sportnachrichten reporterével, a miközben forró grogot kortyolgatánk.

A reményeink ezúttal sem teljesültek maradéktalanul, nohabár a második etap közepéig szemkápráztatónak tűnően jó eredménnyel vezette a viaskodást Görgl Zsóka. Sajnos az első síklásában összeszedett nagy hátrányt végezetül nem tudta ledolgozni, előrébb lépett, de nem eléggé. És ami ennél is fájóbb a honkebelnek: nem tudott javítani eredményén Schield sem, aki a második helyre, a német Riesch mögé műlesiklott első, majd másodízben; Peppi mondogatá is, hogy anschlussolni kellene a magára mind többet képzelő németséget.

Így végül az ezüstös színű medált sikerült megszereznie, "himmelherrgott", morogta is orra alá Peppi, majd ivánk még sok-sok grogot, és közben vigasztalám Peppit. Vigasztalám, hiszen ha az ezüstös medallion nem is a legszebb, de mégis növeli örömünket. Hiszen az alpesi skíben ezen az olympiádon csúnyán leszerepelénk, főként az osztrák férfiak.

Ehhez képest egy második hely nem csúnya látvány – nem úgy szegény Schield kisasszony, aki, már tisztesség ne essék, köztünk szólván nem a legpompázatosabb szépségű teremtménye a világtekének, de legalább bízván bízhatunk abban, hogy szerényen mérettetett bájait nem fogja világ csúfságára illusztrált magazinok címlapjain közkinccsé tenni amerikánus kollegináihoz hasonlatos módon –, különösképpen úgy, hogy váratlanul, de annál nagyobb örömünkre sikerült egy bronzmedált is megkaparintania a morva Zahrobska Sárának. Nem is csoda, hogy hamarosan csatlakozott vidáman grogozgató truppunkhoz Lubomir U Kaliha, a Hospodářské noviny kiküldött munkatársa, és leend nagy mulatságunk a boldogságos hóesésben.

A mulatozásunk hamarosan szinte féktelenné vállott, és sajnálatos módon sovén érzelmektől kezdett feszülni, a midőn Lubomir felidézé Peppinek a híres cseh-morva regény, a Svejk egy adomáját, a mely szerint "ilyen hülye monarchiának nem is szabadna a világon lenni". Ez a Bécs iránt végtelenül lojális, a kósza mendemondák szerint a Hofburg közelében fölnőtté cseperedett Peppinek roppantul fájt, amit ő a Lubomir mentéjére löttyintett groggal fejezé ki. Szó szót követett, grogos pohár grogos poharat, a míg végezetül mindhármunkat ki nem tiltanának örökidőkre az alpesi skíszámok helyirűl. Szerencse a Monarchiát igencsak magára elkísérő szerencsétlenségben, hogy már csak egy versenyszám van hátra (bár ezen a címvédő, de eddig már sok keserű csalódást okozó Raich Benjámin is indulni fog).

A kínos incidens nyomán Peppi, Lubomir és jómagam a venkúveri csendőrség fogdáján voltunk kénytelen némi időt elidőzni. Szerencsére a venkúverbe emigrált magyarok – és csehek – közösségi clubjai összeadták a keményen csengő kanadai dollárokat jómagam és Lubomir óvadékának kifizetésére, majd Strudl úr, a Monarchia reprezentatívjának vezetője kifizette Peppi szabadlábra kerülését is. Ezen nagyon örvendezénk, mert így megteremtetett a lehetősége annak is, hogy megtekintsük a férfiak katonai síjárőr számának (divatos szóval a biathlonnak) az ünnepségét is.

A mi ismét megdobogtatta szívünket, merthiszen itt ismét pódiumra állott a Monarchia truppja: A férfi váltóversenyt nagy fölénnyel megnyerő norvégok mögött, a muszkákat nagy csatában legyőzve, az Éder Simon, Mesotitsch Dániel, Landertinger Dominik és Sumann Kristóf összetételű reprezentatív a második helyen érkezett be a célba. Az ünnepi pillanatokba azonban, és ezt sajnos nem hallgathatom el, ismét belerondított a naczionalizmus káros szellemisége.

Történt ugyanis, hogy Lubomir, a kinek a józan ítélőképességét addigra a forró grogokat lehűteni hivatott nagy mennyiségű, otthonról, Velke Popovecből hozott finom sörök is meggyengítették, folytatta Peppi és a dicső osztrák nép froclizását. Szóvá tevé ugyanis, hogy az osztrák atléták nem képesek egyénileg a tőlük várt héroszi diadalra, csak akkor, ha összeállnak truppokba. Mindezt akkor, a miközben szólanak a Monarchai himnuszának szívet melengető dallamai, az ismert strófák:

Tartsad Isten, óvjad Isten,
áldd meg Isten a magyart,
a királyunkat, a közös hazát.
Nyújtson felénk védő kart,
ossza bölcs parancsszavát
erőt lelve a szent hitben!
Magyar honnal Habsburg trónját
egyesítő égi kéz,
bárhonnét fenyítse vész,
hadd védnünk a koronát.
Bal sors, kiket régen tép meg,
hozz ránk víg esztendőt,
megbűnhődték már e népek
a múltat s jövendőt!

És éppen a bölcs parancsszavánál jára a zengő hangú férfikar, a midőn Lubomir félhangosan folytatá az elmélkedését. Mivel a tapasztalt tudósító erőssége a jó memória, szó szerint megjegyzém a bántó szavakat, a miszerint így hangoztak: "a jelek szerint az osztrák férfiak csak akkor jók, ha összeállnak csapatba, vagy összefekszenek egy ródlin. Már-már gyanús férfibarátságok ezek". Még folytatta azzal is, hogy nem csoda, hogy a jeles elmegyógyásznak, Frajd Zsigmondnak éppen Bécsben működik nagy sikerességű prakszisa, hiszen "ródlin testvérpár bújt egymás ölébe, ráadásul ezek a népek pincébe zárt asszonyoknak nemzenek gyermeket".

No, ez már a birkatürelmű Peppinek is elég volt, a ki addigra szintén megivott már néhány pohárkával, és nemcsak Almdudlert. Így aztán ismét egymásnak esett a két derék ember, és én ismét ott álltam közöttük, próbálván szétválasztani a tusakodó feleket. A minek végezetül az lett az eredménye, hogy mindhárman ismét a rideg fogdaszobában találánk magunkat néhány ittas finn hokkiszurkoló társaságában, elbukván az érettünk már kifizetett letéti dollárokat, és táviratilag segítséget kérve otthonunkból. Reménykedésünk nagy, hogy a mikorra az édes anyaföldön ezeket a sorokat olvassák, mi már ismét a szabad levegőt szívjuk, ám most férgek játszanak egymással ruháinkon, és csak az egy nap alatt megszerzett három medallion enyhíti csekély mértékben a keserünket.

Növeli viszont, hogy anyahoni idő szerint szombaton hajnalban férfi hokkiban a Monarchia B válogatottja, az egykor Felvidéknek hívott tót reprezentatív 3:2 arányú vereséget kapott Kanadától az elődöntőben. A fogdmegek kezénél is erősebben szorongat minket az érzés, hogy a kudarc bizonyára nem csupáncsak a tót csatázósora bénultsága miatt valán, hanem a hazabíráskodás ismét felütötte a sportot megszégyenítő fejét.

Amíg a helyszínről újabb sürgönyöket nem kapunk, lefogott tudósítónk helyett Budapestről próbáljuk tájékoztatni olvasóinkat. Amiről a tömlőcben nem értesülhetett hírlapírónk, párhuzamos czikázásban is nyertünk egy bronzot Kreiner Marionnak köszönhetően. Igyeszkünk összeállítani a nemzetek viaskodását számszerűsítő medalliontáblázatot is a távolból. Ha minden jelentést jól gyűjtöttünk be, akkor 34 medallionja van Ámerikának. aligéppenhogy mögötte áll szeretett Monarchiánk 33 éremmel, 27 jutott eddig a végén erősődő Német Birodalomnak, 21 Kanadának és 20 Norvégiának.