Műkorcsolya: koreai győzelem, Sebestyén 17.

2010. február 26., péntek 06:22

Sebestyén Júlia a rövid programban elért helyezéséhez képest a kűrben négy helyet visszacsúszott, így a 17. lett a női műkorcsolyázók között. A versenyt a fantasztikus programot bemutató dél-koreai Kim Ju Na nyerte, megszerezve ezzel hazája első olimpiai aranyát a sportágban.

A magyar versenyző a második csoportban ötödikként lépett jégre, egy remek dupla Axellel indított, ám az azt követő tripla Lutznál hibázott - lerakta a kezét. A negyedik olimpiáján szereplő, 2004-ben Európa-bajnok műkorcsolyázó nem vesztette el önbizalmát, szép flip következett, majd a tripla Salchow is jól sikerült. A második tripla Lutznál újabb kisebb hiba következett, beragadt a lába.

Összességében jó kűrt futott a 28 éves magyar, ám a bírák kissé lepontozták, 93,80 pontot kapott, amely a rövid programon elért 57,46 ponttal együtt 151,26-ot ért. "Amikor 1998-ban kijutottam az első olimpiámra, nem gondoltam volna, hogy 2010-ben még versenyezni fogok - nyilatkozta Sebestyén a Magyar Televíziónak. Azóta sok mindenen keresztül mentem, voltam Európa-bajnok, olimpiai nyolcadik. Mindig az munkált bennem, hogy még képes vagyok sok mindenre, miért ne mutassam meg. Örülök neki, hogy a tavalyi sérülésem után visszatértem, és újra itt lehettem a legjobbak között. Úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem, és megmutattam, hogy tudok szépeket ugrani.

Műkorcsolya, Szabadkorcsolyázás
  • 228,56 p 1. Kim Ju Na(KOR)
  • 205,5 p 2. Mao Aszada(JPN)
  • 202,64 p 3. Joannie Rochette(CAN)
  • 190,15 p 4. Mirai Nagasu(USA)
  • 188,86 p 5. Miki Ando(JPN)
  • 187,97 p 6. Laura Lepisto(FIN)
  • 151,26 p 17. Sebestyén Júlia(HUN)

Minden idők

A legjobb labdaátvétel Bergkamp óta
A Boca-csatár sarokkal esernyőzött, majd gólt lőtt.

Elitcsapat