Külön vonul a két Korea az olimpiai megnyitón

2010. február 11., csütörtök 12:57 |

Külön-külön vonulnak fel a két Korea sportolói a vancouveri téli olimpia pénteki megnyitóünnepségén. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentése szerint Szöul és Phenjan képviselői nem tudtak dűlőre jutni a közös csapat, így az együttmasírozás kérdéseiben, s ki-ki saját zászlaja alatt, önállóan vesz részt a ceremónián.

A megosztott Koreai-félsziget két állama, az ötvenes évek elején háborúzó, s a konfliktust fegyverszünettel, nem pedig békeszerződéssel lezáró, ennél fogva jogilag máig hadban álló Koreai Köztársaság és Koreai NDK az olykori egymáshoz közeledés jegyében közös csapatban vonultatta fel versenyzőit a 2006-os téli olimpián, Torinóban, ahogyan két nyári ötkarikás csúcsesemény, a 2000-es sydneyi, és a 2004-es athéni játékok megnyitóján is. Viszont legutóbb Pekingben, 2008-ban már elmaradt a hasonló közösködés. Dél-Koreát amúgy 46 sportoló képviseli Vancouverben, míg Észak-Korea küldöttsége mindössze egy műkorcsolyázóból és egy gyorskorcsolyázóból áll.

Minden idők

Ilyen a 11 éves agresszorok hokibunyója
Egész pályás letámadás. Az orosz utánpótlásban már úgy verekednek, mint a nagyok, sőt.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Nyugat-Balkán
    Nyugat-Balkán A kulcsszó tömegközlekedés....
  • Portugália Bízunk benne, hogy ez a dolgos, szorgalmas nép, éppúgy talpra fog állni....
  • Irán Finomságok és sorsüldözöttek Kermánban...