Sportkarriert méltón lezárni úgy kell, hogy az ember nemzete lobogóját a magasba emelve aranyérmet szerez az olimpián. Keveseknek szokott ez összejönni, mindenesetre Ole Einar Björndalennek most igen.

A németek Neuner nélkül esélytelenek voltak, a franciák pedig túl gyengén lőttek. Az orosz nőknek nem volt komoly vetélytársuk.

Kevés dolog van egy téli olimpián, ami izgalmasabb a tömegrajtos biatlonversenynél. Sőt, úgy általában is kevés dolog van sportokban, ami felérne egy ilyen verseny izgalmaival.

A biatlonszámok között az egyéni mindig különleges műfaj. Így volt ez a csütörtökön Vancouverben lebonyolított 15 kilométeres női és 20 kilométeres férfi versenyekben is. Ja, és a norvégok végre arattak.

Két egészen hülye, irreális körülményekkel nehezített és meglepetésekkel tarkított sprintszám után kedden végre igazi biatlonversenyt rendeztek a vancouveri olimpián. Ráadásául mindjárt kettőt, hiszen a férfiak és a nők üldözőversenyére ugynazon a napon került sor.

Akik szeretik a bombameglepetést és a boruló papírformát, remekül szórakozhattak a második vancouveri biatlonversenyen is. Akik viszont annak örülnek, amikor a világ legjobbjai csúcsformában, ideális körülmények közt vívnak egymással pengeéles küzdelmet, azok most joggal idegesek. A férfi 10 kilométeres sprint hasonlóan furán alakult, mint tegnap a nők rövid távja.

Nem vacakoltak sokáig a biatlonosok a meglepetés szállításával, mindjárt a nyitószám, a női 7,5 kilométeres sprint felborított minden épeszű emberi számítást.

Aki egyébként is néz biatlont a tévében, annak nem kell elmagyarázni, hogy miért ez messze a legérdekesebb és legizgalmasabb sportág az olimpián. Aki meg nem, az próbálja meg elképzelni a vancouveri biatlonversenyeket mint  egy tizenegyesekkel eldöntött döntőt a focivébén, ahol minden egyes büntető elvégzése előtt a játékosoknak ötször körbe kell szaladniuk a pályát, és csak kilógó nyelvvel állhatnak oda a labda mögé.