Plusz 19 millió forint a kajak-kenusoknak

2008. augusztus 29., péntek 18:29 |
Miután polémia bontakozott ki arról, a kétszeres olimpiai bajnok Janics-Kovács kajakpáros jutalmát miért nem egészítik ki a vízilabdázókéhoz hasonlóan, a sportért is felelős önkormányzati minisztérium közleményben jelezte, a szakág pluszforrásokhaz juthat.

A kormány döntése alapján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség 19 millió forint kiegészítő jutalmat kap az Önkormányzati Minisztérium keretéből - olvasható a tárca lapunkhoz is eljuttatott közleményében. Ebből az összegből juthat kiemelt elismerés a Kozmann György, Kiss Tamás olimpiai bronzérmes kenupárosnak - húzzák alá a dokumentum szerkesztői.

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke - aki a pénteki Blikkben még arra panaszkodott, nem helyes, hogy a Janics Natasa-Kovács Katalin kajakpáros jutalmát nem egészítik ki ugyanúgy fejenként 20 millió forintra, mint a vízilabda-válogatott tagjaiét - az MTI-nek elmondta: Kozmann és Kiss a 11,2-11,2 millió helyett Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter javaslata alapján a páros aranyérmeseknek járó 16-16 milliót kaphatja meg, és az edzőik is a mostani pluszpénzből részesülhetnek jutalomban.

A megmaradt összeg felosztásáról az elnök és a főtitkár a szakmai vezetéssel közösen dönt várhatóan a jövő hét elejére.

"A most kapott kiegészítő jutalom annak is szól, hogy az elmúlt három olimpián a kajak-kenu volt a legsikeresebb magyar sportág. Ennek tükrében, az olimpiai eredményességi és hozzájárulási szempontok alapján szeretnénk szétosztani a pénzt" - mondta az MTI-nek Baráth Etele.

Arról tehát egyelőre nincs döntés, hogy Janicsék prémiumát kiegészítik-e.

Kommentek

  • 2008.08.29 18:56:56dani1114

    Reméljük sikerül nem megfeledkezni a női négyes két fiataljáról sem. Bár ahogy Baráth hozzájuk viszonyul, ez kérdéses.

  • 2008.08.29 20:01:24unatkozom

    Tudtommal nincs egyenjogúság, nem értem, hogy a lányoknak miért kéne egyáltalán bármi jutalmat kapniuk. Ők csak csinálták a dolgukat. Az is valami? Nem? Meg kell fogdosni a feneküket, aztán menjenek haza.

  • 2008.08.29 20:26:36paaj

    És akkor most leírom: menjenek a jó büdös k@rva p@csába. Vagy ragaszkodjanak az előre lefektetett elvekhez és annyit kapjon mindenki amennyit előzetesen akartak adni vagy hagyják a rákba és osztogassák összevissza. Hányadékot sikerült csinálni ebből is. Gratulálok bazmeg!

  • 2008.08.29 21:52:30kbr

    paaj Hát elég szomorú , ahogy írsz, még szomorúbb, hogy teljesen igazad van.

  • 2008.08.29 23:00:11vznk61

    unatkozom, inkább játszottál volna a ..., mint hülyeségeket irogatsz!

    A Kovács-Janics páros is megérdemli az egyéni aranyért járó jutalmat!

  • 2008.08.30 05:08:27Hefe

    Azt nem ertem, miert nem mondtak, hogy az olimpiai arany 15 milliot er, fuggetlenul attol, hogy egyeni vagy csapatarany. Tudom a husz misi jobban hangzik, de akkor is... Ehelyett bohockodnak itt az ujrakompenzalassal. Szerintem egy csapataranyat sokkal nehezebb megnyerni mint egy egyenit, mivel joval tobb embert kell ket heten at csucsformaban tartani, mint egy embert felkesziteni, hogy fel oraig csucsra fusson. Erre az NDK-sok mar nagyon regen rajottek. Ha lett volna meg 6-8 plusz arany meg vagy husz plusz erem, akkor meg szoba se jonne, hogyan egeszitsenek ki penzeket, nyilvan.

  • 2008.08.30 05:15:20Hefe

    Unatkozom, mi az, hogy "meg kell fogdosni a fenekuket es menjenek haza"? Neked nincsenek tul nagy sikereid a csajoknal...

  • 2008.08.30 05:28:54Hefe

    Meg egy dolog: itt is leirtak mar, hogy az elsport tamogatasa nem allami feladat. Ellentetben a tomeg es szabadidosporttal. Ugyhogy Peking utan megszuntetnem az olimpiai sportok tamogatasat es kenyszeritenem oket, hogy szerezzenek szponzort maguknak. Ha nem tudnak, akkor szunjenek meg. Annak nincs ertelme, hogy platos IFA-nyi atletat, vivot, bokszolot, ottusazot kivigyenek egy olimpiara turistaskodni, meg raadasul fizessek a negy/nyolc ev felkeszulesuket is. Amerikaban mennyi premiumot kapnak az olimpiai aranyert? Egy kanyi vasat sem. Angliaban ugyanennyit.

  • 2008.08.30 07:41:46anti hihüpi

    Rajtam múlna, én betiltanám a sportolók pénzelését. Tököm kivan, hogy aki "csak" dolgozik egy életen át, az dögöljön éhen, aki meg gyakorlatilag semmi hasznosat nem tesz, csak az izmait fejleszti, az meg pusztán ezért milliókat tesz zsebre.

  • 2008.08.30 09:20:55HisztiGuszti

    Mar a faszom kivan ezzel a tul keves a penz az olimpikonoknak hisztivel...
    szerezzenek nekik tobb szpontzort!

  • 2008.08.30 10:41:23valamit

    Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy azok, akik a sportolók mögött állnak, az olimpia után több érem és több pontszerzés után több pénzt vártak és most így juthatnak a pénzükhöz.

  • 2008.08.30 11:21:20Seregtanár

    Már csak az a a kérdés, ha terv szerint teljesítenek a sportolók az olimpián mennyi pénz lett volna jutalmazásra.Mennyi hietelt kellene még felvenni.Mindenütt megszorítás, itt pénzszórás.Az lenne az igazi ha ezeket a sportolókat beválasztanák a mostani képviselők helyére a parlamentbe, így feleannyi pénzbe kerülnének.Annyit értenek a politikához, gazdasághoz mint a mostani képviselők.. Azt már tudják hogy lehet a pénzt szétosztani.Illetve azt mondani hogy kevés a pénz. Közben lehetne további iskolákat bezárni, osztálylétszámot emelni,45 fő alatt nem lehetne osztályt fenntartani stb.
    Ja és korházak számát is csökkenteni.

  • 2008.08.30 13:41:14vznk61

    Seregtanár, remélem csak a nevedben bitorlod a tanári címet, mert ha a rádbízott gyerekeket is ilyen demagóg szöveggel oltod be, nem kell csodálkozni az eszement kommenteken, lásd feljebb.

    Gondolom minden irigy hozzászóló a saját szakmájában a világ legjobbjai közé tartozik. Kár, hogy nem rendeznek irigységből, demagógiából olimpiát, +2 arany. :(

  • 2008.08.30 13:52:33Janics Natasa

    A pénz felét már haza is utaltam Szerbiába! Hihihi

  • 2008.08.30 14:16:24morgok

    Kedves Só.om Laci b., igazad van, nézd inkább Győzikét! És biztosítsd Neki minden produkcióért a busás zsozsót.Igen, megcsináltuk. Nem kellenek az igazi hősök, elég a pótlékuk.

  • 2008.08.30 18:02:11ossur63

    nem a pénzröl van szó. Az elmélet hibás, drukkoltok a sportoloknak, akik magánszorgalombol hounak dicsöséget a magyar lobogonak. Az is drukkolt, aki milliárdos, aki gazdag és hajoi vannak az Adrián. Az miért nem adományoz pár millkot? Például a Gyurcsány személyesen kezdhette volna el. Gazdagok vagyunk, adunk alapon.

    A szegény átlagemberböl kisajtolt és ellopott pénzböl adni--minimum. A svájci bankokban elrejtett csuszopénzekböl, amiket a corrupt vezetök tulicitált kivitelezési pénzekböl oda mentenek. Ne ezen a pár million akadjatok ki. És hol van a postabank ellopott pénze---és amit azután elloptak, sikkasztottak. Leülték a pár évet és a pénz akkor sincs meg. Mnt a Zalatnai, tartozott 100 millioval, leülte a faszi öngyilkos lett--pénz ablakban. Ilyen alapon akor én is sikitok pár milliot, kb 3 millio havonta ülök érte és nézem a sitten az MTV-ét és röhögök a sok szerencsétlenen, akik kinn 120 euer-et keresnek havonta-és odegeskednek. Kijövök a sittröl és elhuzok a lovéval külföldre élek, mint marci Hevesen...........

  • 2008.08.31 22:47:26Janics Natasa

    Kinyalhatjátok irigy köcsögök, a lóvé az enyém!