Az első pekingi magyar olimpiai bajnok, Vajda Attila ezres győzelme után azt mondta, hogy az ötszáz már csak ráadás, ajándék, és lehet nagyon jó, vagy nagyon rossz. Természetesen az előbbiben bízott, de az utóbbi jött össze. Vajdát megviselte a kilencedik hely, azonnal a csónakházba ment, nem akart arról beszélni, mi történt. Edzője, Vécsi Viktor azonban megtette.
"Nem ünnepeltünk tegnap, nem mulattunk, nem annak az eredménye, hogy nem tudta felvenni a ritmust. Megpróbált korán lefeküdni, nagy alázattal tette a dolgát. Egyszerűen ez a táv egy teljesen más embert, teljesen más technikát igényel, más felkészülést, amit nem volt könnyű beilleszteni a programba. Nem tagadom, jobbat vártam, ő maga is jobbra számított, ezért is viselte meg a helyezés" - mondta a szakvezető.
"Úgy látszik, nagyon sokat kivett belőle a győzelem. De azért értsük meg őt. Hogy tudott volna nyugodtan aludni, amikor élete legnagyobb sikerét érte el, és bevillantak a nap képei, a futam, az ünneplés? Mindenki vele akart fotót készíteni, este a szállodában legalább száz plakátot kellett aláírnia. Nem könnyű így kikapcsolni, felpörögni. Nem szidhatjuk, mert megtette, amiért jöttünk."
Vécsi realitásként a pontszerzést jelölte, az érmet álomnak nevezte, még akkor is, ha előzetesen úgy látta, a rövidebbik távon hasoló az ereje, mint ezren. "A mezőny roppant erős volt, duplázó kevés akadt, a német Dittmer be sem jutott a döntőbe. Attila hajtott, ahogy csak bírt, nem adta fel, volt benne elszántság a végsőkig, a legjobbat akarta."
Az edző úgy gondolja, Vajdát nem zavarta meg a rossz rajt, mert ötszázon szinte kötelező "belehúzni", kockáztatni, hátha előnyre tehet szert. "A második rajtja jól sikerült, utána mentek el nagyon mellette."
Kommentek
2008.08.23 16:18:11Nickk
Fásszeg, miért kellene ezt megmagyarázni?
Ha valaki a saját munkájában, hivatásában minimum 9. a Földön, az pofázzon, más ne.
Vajda Attila, nagy vagy, és az is maradsz.
2008.08.23 16:21:25rabies
Nyert egy aranyat, ki a faszt érdekel, hogy 500-on mi történt!!! Szép volt Attila!!!!
2008.08.23 16:23:41iiiiiiik
Bárcsak előre tudnánk, hogy 4 év múlva is pont ilyen eredményt ér el az olimpián. Aszem senki se lenne csalódott, egy percig se.
2008.08.23 16:26:09Rod
Nem is 500 m a fő száma, 6-700 m-nél szokta begyújtani a rakétákat, mit kell ezen meglepődni? Az 1000-es aranyat emlegesse mindenki, legyünk rá büszkék!
2008.08.23 16:41:16titok84
Attila, így is nagy király vagy, köszi a tegnapi szülinapi ajándékomat, bearanyoztad a napot!
Tényleg példa értékű, amit, ahogy tettél! Isten áldjon!
2008.08.23 16:47:20kis
Gratulálunk Attila, büszkék vagyunk Rád. Ha nem volt jobb a magyar kenusok között 500-on, akkor ez van most így jött ki a lépés. Kilencediknek lenni a világon valamiben nem akármi. Ne bánkódj, semmi okod rá.
2008.08.23 16:54:02t_kriszti
Vajda Attila már megtette, amit megkövetelt a haza, éljen-éljen!
Úgy látszik, ő is csak ember - nem lehet mindenki Phelps, ugye...
2008.08.23 16:56:08smartdrive
ezek szerint Phelps jobb, mint Vajda
2008.08.23 17:00:40at
okosat mondani mindenki tud mindenröl.
sz.tem tette a dolgát és azt amit kitűzött célul v.színű elérte.
tovább ezt magyarázni fölösleges.
ilyen alázattal kellene dolgozni mindenkinek és ha nem jön a várt eredmény akkor is nyugodtan mondhatja hogy odatette magát ahogy csak tudta.
2008.08.23 17:03:25Doogoo
Phelps jobb... úszásban
Vajda jobb... kenuban
2008.08.23 17:09:48t_kriszti
smartdrive, egy kis szövegértést, kérlek:
mint írtam, Attila is _EMBER_ , nem mint Phelps - rövid gondolkodás után megfejthető a mögöttes tartalom. én addig is örülök Attila sikerének.
2008.08.23 17:14:47Hipertér
Bár csak ez lett volna ezen az olimpián a legnagyobb bajunk!
Gratula Attila, csak így tovább!!!
Hajrá magyarok! Hajrá Szeged!
2008.08.23 17:29:07hidegv
Na végre ezt vártam. Ilyen hozzászólásokat.
Amúgy régóta nézem az Olimpiákat és ilyen hihetetlen konkurnecia, ilyen erős mezőny még soha nem volt szerintem.
Továbbá ha megnézzük a pontszerzőinket az Olimpián, akkor nem panaszkodhatunk.
Szép volt Attila, pihenjél mert megérdemled!
2008.08.23 17:30:54TBC
... valahogy soha nem bírtam azt a hozzáállást, amikor csak akkor tartanak valamire egy sportolót, ha mindig mindenhol nyel. A sport egy olyan dolog, ahol csak egy nyertes lehet, és ahol mindig kell lenni második, harmadik, ... utolsó helyezettnek. Mennyire igaz, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. Sajnos ez a nézet manapság kiveszett a sportot néző emberekből.
Aki az olimpiai részvételig eljut, és mindent megtesz a minél jobb eredmény elérése érdekében, annak nincs oka szégyenkezni. Akár első lesz, akár kilencedik, akár utolsó.
Egy sportoló teljesítményét nem csak a szerzett aranyak száma határozza meg...
2008.08.23 17:45:27gpetersz
Én azt nem értem, hogy minek kell "aranyhalmozásra" menni? Minek nevezni egy versenyzőt, két egymást követő napon lévő dőntös számban? Minek? Hogy kitegyék egy ilyen csalódásnak? Én a sportvezetőkön vernék le némi port, mert ennek semmi értelme. Ha 1000 a száma akkor versenyezzen 1000 -en.
2008.08.23 17:53:41angi2
Hogy a címbeli kérdésre válaszoljak: talán picit több doppingra lett volna szüksége.
Ettől persze még szép eredmény volt, gratulálok neki.
2008.08.23 17:55:50bab
Gratulálok Attila, egy ország büszke Rád! Köszönjük!
2008.08.23 18:05:35tuner1
Tudom magamról, hogyha a stressz miatt, vagy az örömmámor miatt nem tudok aludni, akkor másnap a napom semmit sem ér, hulla vagyok...így lett ez Attilával is, csak mi reménykedtünk abban, ami lehetetlen volt
2008.08.23 18:10:25Leobloom
Az rendben, hogy nyert egy aranyat (ezerszeres grat újólag!), annak nagyon kell örülni, de - a cikkíró védelmében mondom! - ma nem az 1000-ről, hanem az 500-ról van szó! Teljesen fölösleges önfeledten tapsikolni a 9. helynek, egy aranyérmes azért jobban ott lehetne fejben! Nagyon enerváltan, motiválatlanul lapátolt, az embernek az volt az érzése, csak végig akart menni a pályán, oszt annyi!... Egy nagy sportolótól azért okkal-joggal elvárható, hogy tisztességesen odategye magát minden versenyhelyzetben, amikor a címeres mezt viseli!
2008.08.23 18:13:45KGy2233
Igaz szerintem is, hogy nem kellett volna így nevezni, mert a legnagyobb csalódás most Attilát érte. A gyermekeim is versenyszerűen sportolnak és tudom mennyire megviseli őket ha nem tudják a várt eredményt hozni.
Minden versenyző aki kijutott számomra hős. Szinte ugyanannyi munka van mindenki mögött, csak most a szerencse az "Úr"!
Sokszor néztem meg a tegnapi döntőt és mindig megkönnyezve, elszorult szívvel tapsoltam!
Gratulálok, szuper a srác úgy ahogy van!
2008.08.23 18:14:30feltegla
egymást követő nap hogy a fenébe tudna 100%-os teljesítményt hozni? Számomra elképzelhetetlen. És a médiának miért kell ilyen farok módon reagálnia?
Szép volt Attila, igaz MAGYAR hajrát nyomtál 1000-en, büszkék vagyunk Rád! El sem tudod képzelni, milyen eufóriát okoztál a TV előtt ülők között! :)
2008.08.23 18:19:44Sp
Gpetersz: Teljesen igazad van! Vannak 1000 m-es menők és vannak 500-ok.Nem biztos, hogy szerencsés egy versenyzőt arra kényszeríteni, hogy két teljesen különböző stílusban, különböző taktikával menő versenyt produkáljon.
Ezzel együtt gratulálok Attilának, mert hozott egy aranyat, és ezzel mindnyájunknak nagy örömet szerzett!
2008.08.23 18:24:59papageno
Bár lenne egy futónk, aki 200-on aranyat nyer és utána 100-on nem jut döntőbe!
2008.08.23 18:36:47pontpont
kedves Leobloom!
te már csak tudod...biztos élsportoló voltál(vagy felmentve ücsörögtél a tornapad végén)
szerintem ott bárki aki mondjuk második vagy harmadik lett elcserélte volna az 1000-es aranyéremért!
Grat Attila Nagy voltál!köszi
2008.08.23 18:42:04DonGatto
Felhívnám a figyelmet arra, hogy mennyire hajtotta ki magát ezer méteren. Ha emlékeztek beszélni is alig tudott, és toronymagasan előzött mindenkit. Egy ilyen ezer métert nem csoda, hogy másnap is érezni. Ezért vagyok szomorú, amikor olyanok "nem halnak meg" a verseny végére, akiknek nem is lenne több csapatszámuk. Attila beleadta amit kell az ezer méterbe, meg is lett az eredménye, de kihajtotta magát, és egy éjszaka kevés. 4 év múlva, majd ha egy kicsit több tapasztalata lesz, összejöhet mindkettő.
2008.08.23 18:44:30Psyman
Természetesen mi csak az aranyra fogunk emlékezni!
A többieket biztos több cuccal nyomták tele, azért regenerálódtak jobban ;)
2008.08.23 18:51:16Sp
papageno! Minden relatív :-)))
2008.08.23 19:18:58lovika
Leobloom, "egy aranyérmes jobban ott lehetne fejben!" - ugye, olvastad Vécsi nyilatkozatát? Egyébként örülök a többségében pozitív megnyilvánulásnak, és a kevesebb trágár szónak. Attila további pályafutását illetően pedig azt mondom: arccal London felé!
2008.08.23 19:23:12Hefe
Otszazon nem o volt az eselyes, es erre a futam kozben vegleg radobbent. Ellentetben a spanyol gyerekkel, aki meg a dobogon is okadott. Egyebkent meg nem lehet hibaztatni, ha o maga megelegedett egy arannyal, akkor az o dolga.
2008.08.23 19:44:56sga
Kedves Vajda Attila, és Vécsi Viktor!
Nem kell magyarázkodni. Nektek különösen nem! És különösen nem szabad elkeseredni! Csak gratulálni lehet az elért eredményhez, köszönjük az élményt, hogy egy világklasszis magyarnak drukkolhattunk, aki olimpiai bajnok lett! Csodálatos szereplés volt ez a pekingi. Az ötszáz nem jött össze? Hát ki nem... Majd legközelebb, vagy ha nem hát kit érdekel! Ezt már senki sem veheti el.
2008.08.23 20:03:11lopicigaspar
hát szerintem a rádióban leadott interjú Vajdával nem arról tanúskodott, hogy letört volna. Kb. annyit mondott, hogy az 1000m-re 4 évig készült és sikerült neki. Az 500 teljesen más, nem nagyon készült rá. Viszont kihívás a dolog és most van 4 éve rákészülni az 500-ra is. Szerintem óriási volt :)
2008.08.23 20:04:01RoniQa
Attila kihajtotta magát előző nap és kész. Nincs mit magyarázni. Egy komoly egyetemi vizsga után másnap én sem tudtam volna ugyanúgy vizsgázni.
Nehéz siker után leereszt az ember.
Kérdezném inkább, hogy miért kell mindig így szervezni a versenyt, egymáást követő napra, nem beszélve arról, hogy Kati először egyesben, majd hamarosan Natasával volt kénytelen mindxen erejét kiadni. Nem lehetne reális pihenőidőket beiktatni? Miért kell két napon belül lezavarni ezeket a döntőket?
Gratula mindenkinek.
2008.08.23 20:06:03RoniQa
Sp!
Benne volt a lehetőség, hogy pontot szerez és az is számít. Gondolom, nem kényszerítették.
2008.08.23 20:12:17lopicigaspar
Roni: azért, mert ezek a futamok az összes többi létesítménytől távol speciális pályán zajlanak. Viszont nem tartanak tovább mindenestől 5 percnél. Ha szétszórnák sok napra, akkor napi 2 futam (azaz max 10 perc esemény-izgalom, körítéssel együtt 1 óra) nem vonzana egy lelket sem a pályához. Nem lenne ott senki drukkolni.
2008.08.23 20:15:51eperkék
Szép volt Attila, köszönjük!!!!
Az első aranyat Te szerezted, a többi nem számít.
2008.08.23 20:29:45victor vacendak
Gratula a kuruc paranoid agymenéséhez...
2008.08.23 20:33:18lopicigaspar
209d: az a baj, hogy te és a hasonlók is szavazhatnak....
2008.08.23 20:53:49winry92
209d: ez most minek kellett ide? :/
Attilának meg gratula, tegnap kétszer körbeugráltam a szobát, mikor beért a célba. Én már el is felejtettem, hogy ma is versenyzett, nem kell ezt tovább ragozni, a tegnapi győzelme felejthetetlen és különben is megmondta, hogy az 1000m-re készült, már az is eredmény, hogy 500-on bekerült a top10-be.
2008.08.23 20:56:43mizrolist
Hefe, már az is meglepetés volt, hogy ő nyerte a magyar válogatót ezen a távon :P
2008.08.23 21:04:44Rigger
Attila nagyon szépen végignyomta, láthatóan nem adta fel, hanem hajtott az utolsó méterig, ahogy az erejéből telt. Szerintem számított, hogy a belehúzás után őt is figyelmeztették, mert épp a pontszerzés esély miatt nem akarta kizáratni magát és egy kicsit ráparázhatott a rajtra. Őrült nagy teher kenu egyesben világversenyen szerepelni. (Kétszer egymás után meg egyszerűen sok volt egy 25 éves szerény vidéki srácnak.)
Kolónak is azért sikerült 2000-ben mert a viharos idő kicsit komolytalanná tette a versenyt és levette a pszichikai nyomást róla. Nem véletlen nem indult a Koló máskor egyest, mert tehette volna amúgy. A pszichikai nyomás kábé a négyzete egy párosénak, ahol van kivel megosztozni, van kibe kapaszkodni.
Vajda és a páros történelmet írtak tegnap, ami már nagyon ráfért a kenussportra.
És úgy gondolom, hogy a gyász ellenére talán könnyebb volt azzal a tudattal versenyezni, hogy a Koló emlékéért és az ő segítségével küzdenek, mint egy 'szimpla' olimpiai elsőségért.
Meghalt a király! Éljen a király!
2008.08.23 21:10:30angi2
209d: bocsi, de te nagyon hülye vagy
2008.08.23 21:13:21Leobloom
Leszerepelt 500-on. Pont. Lehet fényezgetni. Pont.
2008.08.23 21:18:09scoorn
Hajrá Attila!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2008.08.23 21:23:23optomi
Attila bajnok, és kész... grattula, és további szép sikereket kívánok, meg persze sok boldogságot úgy általában, és nagyon köszönöm az eddigi, és jövőbeni teljesítményt:)
2008.08.23 21:37:55szajberpiraty
Az előfutamokon is látszott, hogy nem a távja az 500m.
Nem sikerült. Nem vagyok hajlandó ezért haragudni rá.
Köszönjük az aranyat 1000-en!
2008.08.23 21:43:52Kulkin
Attila! Köszönöm! azt az érzést, amikor az ember feje búbja bizsereg, és a könnyekkel küzd. ez volt, amikor 1000-en elsőnek futottál be. és micsoda futam volt! micsoda küzdelem, micsoda hajrá! Köszönjük Neked az élményt!
az 500 miatt meg fel a fejjel! bekerültél a döntőbe! az is komoly dolog. tudom, hogy Te többet akartál, egy nagy meglepetést. fel a fejjel!
Gratulálok a bajnoki címedhez! és még egyszer: köszönjük!
2008.08.23 21:47:48Kulkin
Leobloom: te nagyon okos vagy. az ilyen "szurkolói" hozzáállás a kevesebb érem egyik oka.
2008.08.23 22:18:28caris
Én sírtam, amikor megnyerte az 1000-t. És akkor is, amikor az 500-t nem. De mindenkinek üzenem, aki most nem érti, miért nem nyert, hogy akkora lelki teher mellett képes volt megnyerni az első magyar aranyat- csinálja valaki utána!
Éljen Vajda Attila!!!!!!!
Holnap inkább a pólósoknak szurkoljunk és örüljön mindenki a másik magyar aranynak is! amekkora válságban van most a magyar sport...! Tiszára leképezése a napi politikának. Athén óta tudatosan nyírják ki a sportolókat! Csak az érdek dominál! bakker, éljenek az olimpikonok!
2008.08.23 22:19:43Chiro2
Egy jó tanács Vajda Attilának (és edzőjének): az olimpiai arany után tessék csak egy nagyot éjszakázni (virradatig), kicsit berúgni is! Akkor minden összejött volna. Szerintem nem ment ki a hatalmas feszültség, ez okozta ezt a kis malőrt. Mindazonáltal a legnagyobb elismerésem!
2008.08.23 22:24:24wolfp
Szerintem sincs semmi gond, hogy ez most nem jött össze. Szép volt Attila, te már tényleg megcselekedted, amit megkövetelt a haza. :) Nincs miért bánkódni. :)
2008.08.23 22:25:54zstoth
Szerintem, a kajak-kenusok jól szerepeltek. Elképesztően nagy a verseny, és számos versenyző csak az olimpiára hegyezi ki a formáját. A kajak-kenu vb-ken igen sok nem olimpiai szám is van, megtévesztő néha a sok siker. Két aranyérem szép teljesítmény, valaki jól teljesített, valaki kevésbé, ilyen az élet.
2008.08.23 23:08:55nigel
Azért ez is csak nálunk fordulhat elő, hogy egy olimpiai bajnoknak magyarázkodnia kell, mert a másik szám nem úgy jött össze, ahogy szerette volna. Lám ez egy ilyen ország.
2008.08.23 23:17:51lopicigaspar
dehogy kell magyarázkodnia! A leobloomok meg nekiállhatnak sportolni. Az se baj, ha nem jutnak ki, elég, ha megérzik, mi mennyibe kerül a sportban. Utána óvatosabban várnak majd el.
2008.08.23 23:18:30lopicigaspar
ja lemaradt: pont
2008.08.24 00:57:02vznk61
Ez a srác, bocsánat bajnok, attól ilyen nagy bajnok, hogy sokkal többet vár el magától mint mi tőle.
Példamutató volt, ahogy gratulált a helyezetteknek, s protokoll szerint körbesétálva lépett fel a dobogó legmagasabb fokára!!!
Ez a fiú, bocs. bajnok valami olyasmit tud mint a legnagyobbak, vagy ők sem lásd felpsz kontra mi lacink.
Sajnálom a ma történteket, de a bajnok a garancia arra, hogy ez többé nem fordulhat elő, ehhez kivánok neki egészséget, mert a többi már a birtokában van.
2008.08.24 08:33:41geeforce
209d
Te hülye vagy?
2008.08.24 08:52:44almee
Attila óriási győzelmet aratott. Az 1000 méter csak hozzá tudott tenni a dologhoz, de elvenni az érdeméből semmit.
Nézzétek meg Kovács Katit. Negyedik lett (holott aranyat vártunk) majd bő fél óra múlva magabiztosan nyert. Milyen fej kell ehhez???
Az is óriási, ha valaki 2 nap alatt egyszer csúcsformában van és feláll a dobogó tetejére.
Minden tiszteletem Vajda Attiláé és Kovács Katié!
2008.08.24 09:07:13geeforce
A témához csak annyit, hogy soha rosszabbat Attila!
Engem sokkal jobban aggaszt a többiek szereplése, akik ugyan pontokat hoztak, de nem ezt vártuk tőlük.
Én a magam részéről több éremre számítottam, ha nem is feltétlenül aranyra.
Szerintem valami hibázott most velünk, bár így is mi lettünk a másodikok kajak-kenuban, ami nagyon szép.
Valahogy hiányérzetem van.
Kovács Kati elmulaszthatta volna, őt nagyon sajnálom az egyes miatt. Szerencséjére a kirobbanó erőben lévő Janics Natasa betolta őt párosban. Bárki mással elvesztettük volna azt is. Szerintem.
A válogatási elvekkel is van gondom, mert amit a női 4-es kapcsán műveltek, az vérlázító volt.
Nem azért van a szövetségi kapitány, hogy megmondja, ki lesz és ki nem a csapat tagja.
Hogyan hagyhatták otthon Benedek Dalmát, aki az első háromban van női kajakban Magyarországon. A négyesbe simán bekerülhetett volna és ne hivatkozzon senki arra, hogy már összeszokott egységet nem bontanak meg, mert akkor találták ki magukat olimpia előtt pár héttel, csak szegény más klikbe tartozott és kiesett.
Bocsi! Hosszú lett.
2008.08.24 12:02:55rascal
Ághassi! Dugjál répát a seggedbe te hülye gyerek és boncolgass más, valóban érdekes/a szakmai hozzáértésedet igénylő témákat (ha van ilyen!)! De a kákán a csomót hiába keresed pubi! Ki hozta az első aranyunk?! Melyik távra készült alapvetően Vajda?! Miért különbözik a két táv egymástól?! Gondolkozz, kérdezz meg hozzáértőket és ha már mindenképp hoznod kell a heti karakterszámot akkor írjál vmi érdekeset a celeb rovatba h kit láttál Pekingben! Te szerencsétlen...
2008.08.24 13:20:52Maros
Bárcsak a többi esélyes olimpinknál is azért kellett vona háborogni, hogy "csak" egy aranyat nyert. Miért nem kaptak a férfi öttusázók lóugrásból aranyat ? Inkább őket kellene elmarasztalni, mivel az ő felkészülésüket aztán semmi nem zavarta. Képzeljétek a miniszter elégedett volt a lánya "futottak még" eredményével. Jó neki.
2008.08.24 13:35:57Strossmayer
Mást kellett volna indítani ezen a távon mert igy valakitől elvette az indulás lehetőségét. Lehet hogy ugyanúgy hajtott de kívűlről úgy látszott leszarja az egészet. Az, hoy őt nevezték ebbe a számba is ( még az olimpia előtt ) a kapitány hülyesége, az hogy nagyívbe tett az 500-ra az pedig az övé!
2008.08.24 13:42:03una.hungara
Attila helyében mindenkit, aki ilyen "szépeket" és jó magyar módra eredményeket megkérdőjelezően ír az első pekingi magyar olimpiai arany megszerzőjéről, legyen az bármilyen vonatkozásban, úgy fejbecsapnám a kenulapáttal, hogy örökre megjegyezné ki és mi a magyarok Istene...
2008.08.24 14:07:55gigi23
"címeres mezt visel"??? Azért vannak ebben az országban sportolók,akik viselik, és enyhén szólva nevetségessé teszik milliókért!Szemrehányást nem lehet tenni, igaz valószíűleg szegényt ugyanezért mindenki szidná, ha ezren mondjuk 5. lett volna.De ez meg a mi nagy magyar csodálatraméltó hozzáállásunk a sporthoz!Mindenkinek grat,aki egyáltalán kijutott!Szép volt!
2008.08.24 14:11:59gigi23
és kedves Maros, ha a te lányod olimpiára kijutna, és nem úgy szerepelne, ahogy tetszik, akkor nem is lennél büszke rá?Semmi? a többiben igazad van, ez legyen a legrosszabb olimpiánk a jövőre ezt kívánom sportolóinknak!
2008.08.24 14:13:43Vinyl
Kriszti!
Gondolod Vajda nem doppingol csak Phelps?
Segítek mindenki doppingol
Ettől még nagyon nagy gratuláció Attilának csak ne legyünk már naívak hogy a magyarok nem...
2008.08.24 14:26:37geeforce
Általánosságban biztos igaz, hogy mindenki doppingol, de vannak minőségi különbségek abban is.
Ráadásul, úgy néz ki, nálunk most kicsit óvatosabban adagolták a gorilla spermasűrítményt.
2008.08.24 14:48:55ladislaus
"2008.08.23 16:56:08smartdrive
ezek szerint Phelps jobb, mint Vajda"
szerintem Vajda derékba törné felpszet két ujjal...