Ez a negyedik hely teljesen rendben van
Rossz előjelekkel kezdődött számunkra a bronzmeccs. A koreaiak elleni találkozóról hiányzott Vérten Orsolya, aki részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, Görbicz kisebb sérüléssel bajlódott, Tóth Timea arcüreg-gyulladásban szenvedett. Utóbbi kettő vállalta a játékot.
A csoportmeccseken súlyos vereséget szenvedtünk Koreától, volt tehát miért visszavágni. Nem kezdtünk rosszul, az ötödik percben egy góllal vezettünk, Pálinger remekelt, elöl Görbicz kezdte el szórni a gólokat, elléptünk 6-2-re. Időt kért a koreai kapitány.
A rövid szünet az ázsiai csapatnak tett jót, rövid idő alatt három gólt lőtt, támadásban visszaestünk, Tomorit kétszer is belemenés miatt állították meg, a 11. percben utolért minket az ellenfél, sőt le is hagyott. A koreaiak kijöttek nyitott védekezésre, ezzel nem tudtunk mit kezdeni. Hajdu János is időt kért. A koreaiak időként durván védekeztek, a félidő felénél egy góllal vezettek.
Védekezésben nem voltak nagy problémák, elöl viszont nem ment a helyzetkihasználás. Ziccerekben rendre rossz döntéseket hoztunk, de így is sikerült tartani a lépést, tíz perccel a szünet előtt 11-10-re vezetett Korea. Alaposan belehúztak a mieink az utolsó percekre, előbb egyenlítettek, majd három góllal elmentek, a szünetre kétgólos magyar előnnyel mentek pihenni a csapatok.
Két gyors góllal nyitott Korea a második félidő elején, de ugyanilyen gyorsan válaszoltunk mi is kettővel. Hatalmas küzdelem folyt a pályán, egyik csapat sem tudott ellépni. Borbás és a tőle szokatlan poszton játszó Hornyák kiválóan játszott. Pálinger a szokott módon nagy bravúrokkal védett, Ferling a csapat legjobbja volt.
Szorosan alakult az utolsó negyedóra, rendre Korea vezetett egy góllal, mi mindig egyenlíteni tudtunk. 27-27-tel fordultunk az utolsó hat percbe. Ekkor kettős emberhátrányba kerültünk, hetesből, majd akcióból is gólt lőtt ellenfelünk, gyorsan elmentek három góllal, a magyar kapitány megint időt kért. Összezuhant az addig remeklő magyar csapat, a végén döntő fölénybe kerültek az ázsiaiak. Hiába teljesítettünk erőn felül, a vége ötgólos vereség (28-33) és a negyedik hely lett.
Az első félidőben remekül küzdött a magyar csapat, kétszer is el tudott lépni a koreaiaktól, akik a gólzsákja, An Dzsung Hva indiszponáltan játszott. Remekül védekeztünk, a számos elrontott lehetőség ellenére is magabiztosan vezettünk.
A második félidőben nagyon sokáig fej fej mellett haladt a két csapat, szoros volt a csata, amely az utolsó öt percben dőlt el. A magyar válogatott a negyedik helyen végzett, amivel túlteljesítette az előzetes várakozást.
Koreai Köztársaság-Magyarország 33-28 (13-15)
Vezette: Igor Csernyega, Viktor Polagyenko (mindkettő orosz)
Koreai Köztársaság: O Jon Kran, Li Min He - Kim O Na 4, Hu Szum Jung 1, Szung Hai Rim, Kim Nam Szun, Kim Csa Jun 1, O Son Kog, Hong Dzsong Ho 8, Park Dzsung Hi 5, An Csung Va 3, Be Min Hi, Csoi Im Jong 1, Mun Phil Hi 10. Szövetségi kapitány: Lim Jung Csul.
Magyarország: Pálinger, Herr - Bódi, Borbás 5, Ferling 7, Görbicz 5, Hornyák 3, Kovacsicz 2, Pigniczki 1, Szamoránsky 1, Szűcs, Tomori 1, Tóth 3. Szövetségi kapitány: Hajdú János.
Kiállítások: 6 perc, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 6/6, ill. 3/3.
Bronzérmes a Koreai Köztársaság: O Jon Kran, Li Min He, Kim O Na, Hu Szum Jung, Szung Hai Rim, Kim Nam Szun, Kim Csa Jun, O Son Kog, Hong Dzsong Ho, Park Dzsung Hi, An Csung Va, Be Min Hi, Csoi Im Jong, Mun Phil Hi. Szövetségi kapitány: Lim Jung Csul.
A negyed helyen Magyarország végzett: Pálinger Katalin, Herr Orsolya, Bódi Bernadett, Borbás Rita, Ferling Bernadett, Görbicz Krisztina, Hornyák Ágnes, Kovacsicz Mónika, Pigniczki Krisztina, Szamoránsky Piroska, Szűcs Gabriella, Tomori Zsuzsanna, Tóth Tímea. Szövetségi kapitány: Hajdú János.
Kommentek
2008.08.23 11:07:33Semerreretyó
vznk61,te vagy az elso. de sok minden van amit nem idegbol irtam. szerintem a magyarsagnak at kellene ertekelni a sajat magarol kialakitott kepet, mert szerintem ez a kep hamis. valtoztatni kell, mert lehetunk nagyunk, de nem vagyunk azok. sportban sem. mar ott sem. es ne higgyetek, hogy nekem ez nem esik szarul. csak en be merem vallani magamnak.
2008.08.23 11:07:48Gruul
Hát ezt jól elcsalták a bírók. A kézilabda amúgy is reformokra szorulna... milyen sport már az, ahol a védekezés szerves része a "kis" szabálytalankodás, amiért semmi hátránya nem származik az elkövetőnek. És persze be kéne hozni ide is a videóbírót minden döntéshez.
2008.08.23 11:08:14Qkac
D!
Ebben van valami!
Ehhez még jön az adott szakszövetségen belüli súlyuk is.
2008.08.23 11:09:29Luigi
Semerreretyó, nem értek egyet veled, mert a sportolók nagy része nem szart be. Nekünk sok problémánk van mindennel, nem csak a sporttal.
Itt most az a lényeg, hogy azok az emberek akik itthon maradtak (értsd: szurkolók) ne azt éreztessék a sportolókkal, hogy hülyék vagytok mert nem csináltatok semmit, hanem azt, hogy büszkék vagyunk, rátok minket képviseltetek, köszönjük. Ez erőt fog nekik adni.
A vezetés az egy másik kérdés....
2008.08.23 11:09:33Semerreretyó
EMMM, na pl erre en is gondoltam. lehuzni a palyarol, oszt legyen botrany. kivancsi vagyok mi lenne belole. egyszer mi csinaltuk ilyet, meg NB2-ben. az egesz csapat lement a palyarol, a mezeket odadobaltuk a birok ele. ujrajatszottuk, nyertunk. ennyi. tokosnek kell lenni.
2008.08.23 11:09:35vznk61
Szabó Bence a sporttv-n mesélte, hogy rugták ki a sikeres athéni szereplés után, s lett helyette 3 szövettségi kapitány személyenként magasabb fizetésért mint neki volt!!! Aztán lehet panaszkodni, hogy nincs pénz!
2008.08.23 11:09:52Qkac
EMMM!
Ez sajnos nem óvási alap. Lejönni nem lett volna szabad, de ép pl. Tóth Timi helyében az utolsó percben megkapott heteshez felálltam volna, aztán a bíró kezébe nyomom a labdát, hogy nem akarja-e ő mellé dobni, mert ha Timinek hagyja, ő bizony bedobja! :-)
2008.08.23 11:10:54Semerreretyó
szerintem be kellene vezetni a kezilabdan is a tamadoidot. mert a passziv mgitelese igencsak a boirokon mulik es velunk szemben mar nagyon sok meccsen negatvan alkalmaztak
2008.08.23 11:11:14Qkac
Semerreretyó!
Az nem tökösség, hanem ökörség lett volna. Kizárhattak volna érte az Olimpiáról. Ha nem ismered a szabályokat, inkább ne szólj!
2008.08.23 11:12:06Qkac
Semrreretyó!
Támadóidő a kézilabdában! Végre egy higgadt, értékelhető javaslat. Jó ötlet! Támogatnám.
2008.08.23 11:12:08^Clown
Le volt ez előre zsírozva: a koreaiak visszavonják az óvásukat a norvég meccs miatt, hogy ne legyen botrány, cserébe övék lesz a bronz. Ez van. Legalább egy formális óvást beadhatnánk, de ahhoz a magyar sportdiplomácia túl gyáva. Ez kb. olyan, mint ami most történt: Sólyom Laci bocsánatot kér a csehektől, amiért bevonultunk '68-ban. És tőlünk mikor kérnek bocsánatot a Benes-dekrétumok miatt (amelyek a mai napig érvényben vannak)? Az egész magyar diplomácia egy hatalmas kalap szar, kezdve a sporttól a külügyig...
2008.08.23 11:12:14Luigi
UI: Azért az is érdekes volt a birkózásnál, hogy egy handycam volt a videobíró egy szemszögből és a közvetítőtechnika, ami ugye nem két fillér, meg néha mást mutatott.....
2008.08.23 11:12:52Qkac
Hogy lehet valakinek ilyen hülye nick-je! Állandóan elrontom! :-)
2008.08.23 11:14:13Qkac
^Clown!
A szabályok szerint nem volt miért ónvi! Ha már gyengék vagyunk a diplomáciában, legalább ne csináljunk hülyét magunkból!
2008.08.23 11:14:23Gruul
videóbíró, támadóidő, minden szabálytalanságért hetes.
2008.08.23 11:14:34Semerreretyó
ez hofitol szarmazik, a seremetyevoi repuloterbol jon. leszalltunk es semerre retyo :) na hajra janicsek!!
2008.08.23 11:15:25mbemba
Mikor Tóth Timi odaállt a büntetőhöz, azt mondtam nek Újpestről: ,,GURÍTSD ODA A LABDÁT A LATOR BÍRÓNAK, JÁTSSZON VELE!"
ALJASSÁG!!!!
És egy szavunk nincs! Balfaszok vagyunk!
2008.08.23 11:15:41quad damage
Kezdem úgy érezni h az indexesek azért nem szóltak egy szót sem a bírókról, hogy aztán legyen itt egymillió hozzászólás a fórumban, a page reload az meg csak jó nekik...
2008.08.23 11:16:11Qkac
mbemba!
Te is kéziztél? :-)
2008.08.23 11:16:54Qkac
quad!
Ez eszembe sem jutott, de jó :-)
2008.08.23 11:17:04Luigi
És Új Péter röhög a szerkesztőségben....
2008.08.23 11:18:19roka
Teljesen egyetértek zabadakkal!
Csak még annyit, hogy el kéne gondolkozni azon miért kellet az olimpia alatt beszólni az Oroszoknak a mi kis értelmes politikusainknak ellenzékből. Az összes ruszki bíró ellenünk fujt, vaj miért?
2008.08.23 11:19:14zenius
Qkac, semerreretyonak tok igaza van ebben. Amig nincs egy ilyen latvanyos lepes az ilyenekre, akkor addig nem lesz semmi valtozas....mindig csak lenyeljuk, hogy megint elfujjak a meccset. Ha meg is ovnank akkor is max kap a biro brigad egy ejnye-bejnyet a NOB-tol, aztan azzal el van intezve. Az eredmeny meg marad ami. Nesze semmi fogd meg jol.
2008.08.23 11:20:35Qkac
Jajjj! Hagyjuk már megint a politikát!
A ruszki bírók ténykedése azt is igazolni volt hivatott, hogy nem volt olyan jó ez a magyar csapat. Nem érdemeltek volna az oroszok ellen sem továbbjutást. Meg kell törni őket, mert nehogy má'
2008.08.23 11:22:07Luigi
MEGVAN
2008.08.23 11:22:49Qkac
És most láttunk egy (kettő) másik csodálatos sportembert!
Gratulálok Kati és Natasa! Gyönyörű volt!
2008.08.23 11:23:02quad damage
Janics és Kovács zseniális! JEEEEEEEE!!! Na most lehet vesztesezni... :PPPPP
2008.08.23 11:23:07LustaDick
VÉGRE!!! Gratulálok a kajak párosnak!
2008.08.23 11:23:25vznk61
1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1.1
Azért a Janics tudhat valamit!!!
Gratula lányok!!!
2008.08.23 11:24:31Luigi
Ez az első hely teljesen rendben van!
2008.08.23 11:25:17bamb
én nem vagyok elégedett ezzel az 1. hellyel, lehetett volna jobb.
2008.08.23 11:25:39Luigi
Na az indexesek nem készütek erre. Lassúak.
2008.08.23 11:26:05D
már 2 arany van! minden a legnagyobb rendben van! nincs itt semmi gond.
2008.08.23 11:26:17Semerreretyó
IGEEEEEEEEEEENNNNN!!!!!
2008.08.23 11:27:28vznk61
Nyerhettek volna 3 hajóval is, de biztos azon elmélkedtek, hogy most akkor vesztesek vagy nem? :))))
2008.08.23 11:29:09Qkac
Zenius!
Ezen nem fogunk összeveszni. Ás a vérmérsékletünk. Én úgy gondolom, értelmetlenül óvni nem szabad. Nem lett volna belőle botrány sem, csak kiröhögtetjük magunkat, főleg azért, mert az óvásban a sportvezető dönt, miközben nem ő van a pályán. Továbbra is tartom, hogy Timi kezében volt egy lehetőség, hogy éreztesse a világgal a bírói ténykedés visszásságát, és az pont elég lett volna. Hidd el, minden sportközvetítésbe befért volna, és a kommentátorok meg is magyarázták volna, hoyg miért tette. Egy óvással nem biztos, hogy akár csak ennyit is el lehetett volna érni.
2008.08.23 11:29:47vznk61
A norvégok lealázták az oroszokat! 34-27.
2008.08.23 11:30:03Luigi
Kedves Kommentelők! Szurkoljunk együtt holnap a vizilabdás fiúkért! Hajrá! További szép napot!
2008.08.23 11:30:22bamb
azt érte volna el vele, hogy minden országban megmutatják, milyen sportszerűtlenek a magyar játékosok.
2008.08.23 11:31:25vznk61
Qkac, biztos vagy benn, hogy sportszerütlenségért nem meszeték volna el Timit?
2008.08.23 11:31:29D
szerelmes vagyok kovács katiba! hú de jó bőr!!!:)
2008.08.23 11:31:46Qkac
vznk61! "Azért a Janics tudhat valamit!!!"
Hát persze. De csak azért mert nem magyar!
...
Ez most egy durva vicc akart lenni a provokálók felé, mielőtt félreértik!
2008.08.23 11:32:22Semerreretyó
D, en voltam vele, annyira nem nagy szam...
2008.08.23 11:32:54vznk61
meszeték=meszelték
Qkac csak annyira mint Petőfi! :)
2008.08.23 11:33:08D
Semerreretyó! ezt most komolyan mondod?????
2008.08.23 11:33:52Semerreretyó
ilyennel nem szoktam hulyeskedni
2008.08.23 11:34:25Semerreretyó
csak most :)))))
2008.08.23 11:34:48roka
Qukac szerinted mi az oka, hogy az összes ruszki bíró minden mérkőzésen szívatott minket. Vízilabda, kézilabda
2008.08.23 11:35:25D
már irgykedtem rád!! te kis mázlis:)
2008.08.23 11:35:30vznk61
Most nyilatkoznak a vizilabdázók, szerintem ott balhé lesz, ha azt csinálják a bírók mint ma a lányokkal!
2008.08.23 11:35:36Qkac
vznk61: "Azért a Janics tudhat valamit!!! Gratula lányok!!!"
Őszintén? Ilyen szembeszél esetén: nem vagyok biztos. De a negyedik hely megmaradt volna a csapatnak, nem úgy, mint ha levonulunk, és nagyobb hatása lett volna, mint egy óvásnak.
Ami bamb hozzászólását illeti: a tömeg az ilyen tettet nem tartotta volna sportszerűtlenségnek, inkább sokan szerették volna tudni, hogy miért is tesz ilyet egy olimpikon egy kisdöntőben.
2008.08.23 11:36:07LustaDick
A norvég-orosz meccsen milyen nemzetiségű bírók voltak?
2008.08.23 11:36:33mbemba
Qkac, nem kéziztem, de ez elég nyilvánvaló volt. Elég szar lenne csak arról mondhatnáénk véleményt, amit akítvan is csináltunk.
ELLOPTÁK TŐLÜNK, hogy odaadhassák másnak!
2008.08.23 11:38:07hasimir
Teljesen egyetértek Semerreretyó-val, és szépen vezették a bírók a meccset.
Lehet reklamálni, de senkit a vilagon nem fog érdekelni.
2008.08.23 11:38:28vznk61
Qkac, ezt talán Pálinger meg tehette volna, az feltünő lett volna, meg neki talán már nincs vesztenivalója, állítólag visszavonul!
2008.08.23 11:41:00Qkac
roka!
Szerintem inkább az az oka, hogy Oroszországban egy tekintélyuralmi rendszer van. Arra szocializálódik mindenki. Az orosz bírók, játékvezetők általában az adott szövetség erősorrendje szerint bíráskodnak. Most sem történt másképp.
2008.08.23 11:42:17zenius
A multkori koreai meccset is ugy elfujtak ahogy csak lehet. Pl Gorbe felugrott 7m-nel es a 9m-g visszalokik a levegoben es "csak" egy szabad jar erte. He? A vedonk egy kezzel nyul a befuto koreai fele, egybol 2perc. WTF?
Ez akarmilyen az eredmeny demoralizalo, pont nem hianyzik egy kielezett helyzetben, meg egyebkent sem. Az a biro nem azert van ott hogy eldontse a meccset. Szerett SP polgartarsunk meg annyit tett a meccs utan, hogy megvigasztalgatta a csapatot.
Aaaaaaa, de sokat ertunk vele...amikor szopatjak mieinket mindig behuzza fulet-farkat es csak lapit meg kussol.
2008.08.23 11:42:51Qkac
vznk61!
Jó ötlet. Igaz is! Kár hogy elkéstünk vele egy kicsit! :-)
Adjuk itt sorra tippeket! Eléggé röhejesek vagyunk, nem. :-))
2008.08.23 11:42:52zstoth
A mai meccset élőben nem láttam, de mivel tisztában vagyok a közhangulattal, rámentem az MTV honlapjára, és kinagyítva lejátszottam az utolsó 13 percet, a hangot lecsavartam.
17:00 - 21:00 Szoros meccs, a koreaiak nyitottan védekeznek, kemények, de az utolsó emberek a vonal mellett sasszéznak, nem ütnek nyakra, nem rántanak le, a magyarok rendszeresen belül védekeznek, lerántásokat csinálnak. Tomori és keleties szemű alacsony játékosunk nagyon durva.
21:00 Súlyos magyar szabálytalanság, a lerántás megtorlatlan. A koreai edző tajtékzik.
22:40 Súlyos magy. szab. lerántás, nyakra ütés, jogos kiállítás.
23:42 A bírók mindkét félnél tizenöt másodperc után felteszik a kezüket. Nálunk is. Nem lövünk, passzolgatunk a térfél közepén. Elveszítjük.
23:45 Ellentámadás. Görbicz piros lap határát súroló szabálytalanságot csinál. Jogos kiállítás.
Utolsó öt perc: A koreaiak támadnak, hamar passzív játékot mutatnak a bírók, ezután rögtön lőnek, és rendszeresen betalálnak.
27:00 Labdafelvétel a kapunk előtt, a magyar játékos belép. Jogos ítélet.
27:20 Görbicz enyhén belemegy, a koreai ráncigálja, de nem üt, nem ránt le, nem lök durván. Talán maradhatna nálunk a labda, de ekkor már 5 góllal megy Korea.
28:50 Kapunk egy hetest, a koreai kiállítása enyhe túlzás.
Az utolsó 13 percet én így láttam, javaslom, nézzétek újra, s ha tévednék jelezzétek. Nem láttam, hogy a bírók befolyásolták volna a meccset. Talán egy tévedés ide, egy oda. Érzésem szerint, a riporterek rosszul tálalják a meccseket.
2008.08.23 11:42:57ettumifilii
semerettyó: ez pont egy jellemző magyar duma h nem pesszimista vok csak realista........nevetséges
2008.08.23 11:44:26mbemba
Kedves Qkac végigolvasva az üzeneteket, lehet félreértettelek.
Szokás odagurítani a labdát a bírónak. Volt már példa? Sok meccset láttam, de eddig nem!
2008.08.23 11:44:31Semerreretyó
ettumifilii, nincs kedvem vitatkozni, nagyon meleg van.
2008.08.23 11:50:47PI
Szomorú és elkeserítő számomra, ami a bronzmeccsen történt. Egyrészt nagyon örülök, hogy egyáltalán a 4 közé bekerültek a kézis csajok, minden elismerésem az övék és gratulálok nekik. Nem rajtuk múlt a bronzérem, hanem a bírókon. Elvették tőlünk az érmet, mert velünk meg merik ezt tenni. Semmibe se vesznek minket sportdiplomáciai szinten se, de hát mit várjunk, ha az ország első embere is egy hazug, idegbeteg, kapzsi alak. Bocsi, hogy belekevertem a politikát, de úgy érzem ez most sokat nyomot a latba.
2008.08.23 11:52:07zolisratz
üdv.
nekem sem tűnt el, hogy elenünk fújtak volna ezen a meccsen. igazából kellemesen csalódtam, mert 5-8. helyre vártam a csapatot. igazság szerint elé sok hibával játszottunk a csoportmeccseken, ehhez képest lenyomtuk a románokat. mégis csalódott vagyok, mert szép a 4. hely, de jól mutatott volna az érem a lányok nyakában. igazából ha fejben kissé okosabb döntéseket tudnánk hozni, felesleges kétpercek elkerülése, rossz passzok, ziccerek belövése, akkor ennél még szebb eredményeket is el tudnánk érni. remélem, tudnak tanulni a lányok és a következő nagy eseményen már elcsípünk valamilyen csillogó érmet is. és olimpia is lesz még, lehet majd újra bizonyítani :) sajnos ez egy ilyen nap 3 negyedik hely. de ennek is örüljünk, mert ez azért azt jelenti,hogy az élmezőnyben vagyunk.
2008.08.23 11:52:27zstoth
zenius: Két kézzel fogni is lehet, ami sima szabálytalanság, egy kézzel csak ütni, vagy lerántani, ami kiállítást ér. Persze két kézzel is lehet súlyosan szabálytalankodni. Amúgy ma a 24. percben kis különbségnél Görbicznek nem szabadott volna a ziccerben lévő korei ellen súlyosan szabálytalankodni, és kettős emberhátrányba hozni a csapatot. Igen súlyos taktikai szabálytalanságokat csinált az egész tornán.
2008.08.23 11:52:47Qkac
zstoth!
Érdekes volt ... lehet, megnézem az egész meccset mégegyszer. Azt különben kevesen vitattuk, hogy a mieink is sokat szabálytalankodtak, inkább a koreaiak megtorlatlanságát nem szerettük.
2008.08.23 11:54:06zolisratz
egyébként az előttem szóló kollégának abban iaza van, hogy a sportdiplomácia terén lenne mit csiszolnunk.nevetséges, hogy fociban sehol sem vagyunk,de volt egy puhl, aki vb döntőt vezetett, van egy kassaiviktor, aki olimpiai döntőt, és sehol egy kézibíró, aki tehetne a csapatért annyit, hogy egy elfújt meccsen, utána beszél a kollégákkal, hogy gyerekek, mi a f@szt fújtak ma?...
2008.08.23 11:55:14Semerreretyó
Qkac, ez szerintem is igy volt. inkabb a koreaikanak engedtek tobbet. ezert lenne tok folosleges ovni. de az elso percekben gorbicz kezenek befogasa... szandekosan serulesveszelyes, akar piros lap is mehetett volna. ketperc sem lett belole.
2008.08.23 11:57:09bamb
Amúgy én nem értek a kézilabdához, de tényleg k***szottul sokat szabálytalankodik a magyar csapat? A múltkori románok elleni meccsen is ilyen durva arány volt a büntetések tekintetében. Nézem a meccset és nem látom a különbséget.
2008.08.23 11:57:49zenius
Es mit er el vele mar utolag? Szeritned megrangatnak majd egy jatekveztot is ugy, ahogy egy lebukott doppingos sportoloval teszik? Ugyanmar..."jatekok tisztasaga" meg "olimpiai eszme"...LOL
2008.08.23 12:01:04EasyFriend
Ez a "Görbicz Krisztina" ki akar lenni? Görbicz Anita titkos ikertesója?
2008.08.23 12:01:26Bojek
2008.08.23 11:07:33Semerreretyó => szerintem első körben mindenkinek a saját magáról kialakított képet kellene átgondolnia. Másrészt meg kell tanulni nem egy nemzetre kivetíteni a saját személyes problémáinkat;)
2008.08.23 12:03:25Semerreretyó
Bojek, nem tudsz rolam semmit, tehat amit irtal baromsag. ha belegondolsz rajossz.
2008.08.23 12:06:19D
kovács katival le eveznék egy éjjszakát!!:)
2008.08.23 12:09:17zstoth
Amúgy a közszolgálati televízióhoz méltatlan, hogy a honlapján - szerintem jogtalanul - csalásként emlegeti a meccset, ez pletykatévé stílus. A magyar riporterek előző generációja - Vitray, Knézy, Vitár - nem voltak ennyire elfogultak.
A női vízilabda meccsen sem vette észre a magyar kommentátor, hogy a rendes játékidő végén befújt bírói "tévedések" megismétlődtek a hosszabbításban, de már ellenkező előjellel, a javunkra. (Amúgy vízilabdában lehetetlen észrevenni a riporteri állásban, hogy ki szabálytalankodott, talán ezért nem népszerű TV-s sport 4-5 országot kivéve.)
2008.08.23 12:13:47Qkac
bamb!
Sajnos tényleg sokat szabálytalankodunk. Ebben van egy rakás olyan hiba is, ami az itthoni játékvezetés mellett elmegy, ezért csak nemzetközi meccseken veszik észre a lányok hogy baj van, de ezen az olimpián a legdöntőbb hibánk a védekezési vonal kiválasztásánál volt. 20-30 cm-rel előbb kellett volna felvenni a pozíciókat, mert szinte folyamatosan belül védekezünk, amiért a szabályok szerint akkor is hetes jár, ha csak a vonalon belül futsz az új helyedre, és a dobó játékost nem is gátolod. Nagyon sok hetest kaptunk emiatt. Ez a 20-30 cm viszont azt jelenti, hogy nagyobbajk a "körcikkek" - a védők közti távolságok - tehát lábbal kell odaérni. Ha ezt nem vállaljuk fel, tanuljuk meg jobban eljátszani a belemenést, mert negyon sok hetestől kímélhettük volna meg magunkat azzal, hogy bemutatjuk, hogy "belöktek" minket a hatoson belülre. Ilyen színészkedést mi - lehet hogy virtusból (?) - szinte egyáltalán nem adtunk elő, holott mi is csak azért akasztjuk meg nyaknál a támadókat, mert amint belépnek közénk, hirtelen mindenki alacsonyabb lesz úgy húsz centivel. Hja! Könnyű nekik rongylábbal, ami azonnal összecsuklik, ahogy hozzájuk érnek. sajnos ma már ez is benne van a játékban, és mi ebben gyengék vagyunk.
2008.08.23 12:14:52bamb
Már a románokat is tolták ellenünk, csak 9 gólnál már feladták a reményt a bírók. Így is szépítettek (a bírók) -3 ra.
2008.08.23 12:18:21Semerreretyó
Qkac, csak nem ertesz a kezilabdahoz< jatszottal is< tokeletes jol latod, hogy fel kellett volna tolni a vedekezest. ezt az idokeresnel hjadu kerte is a lanyoktol, de nem nagyon lett belole semmi. a koreaiak tul jok labbal, nem lehet ellenuk het meteren vedekzni. ha valaki besegit, az mar tuti belulvedekezes lesz. valamilyen szinten fegyelmezetlenek voltak a lanyok, nem tartottak be teljesen az utasitast.
2008.08.23 12:19:27Semerreretyó
ezek az izek kerdojelek akartak lenni
2008.08.23 12:21:05roka
Qukac Igazad van SAJNOS!!!
2008.08.23 12:23:12Qkac
:-) Bingó!
Nagyon hiányzik is, de végül más pályát választottam. Ettől a szinttől meg sajna messze voltam. Kár, hogy a kézilabda olyan sportág, amit nem lehet "öregen" űzni, mint az öregfiúk focit, vagy kosárlabdát. Mára már csak a kínzó hiánya marad ... Ha a lányaim egyszer majd sportot választanak, felhívom a figyelmüket rá, hogy olyat keressenek maguknak, amit szinte bármeddig űzhetnek. Én ezt elrontottam ...
2008.08.23 12:24:51roka
Megnéztem Pali bácsit az arannyal "szép volt" de elöre megigérte. "Kiállt a sportolok mellett"
2008.08.23 12:26:08Qkac
:-)))))))))
2008.08.23 12:31:23bamb
mondjuk nekem gyanús ez a többet kéne futni duma, mert a focinál is ez az univerzális szöveg. én nem hiszem el, hogy mi vagyunk az egyetlen csapat, amelyik nem hajlandó mozogni az összes közül. Ez baromság.
2008.08.23 12:32:52zstoth
Qkac: A kézilabda tényleg nem hobbisport. Én kétszer játszottam kapusként alacsony osztályú meccsen, a csapat mindkét kapusa megsérült, és mivel én focikapus voltam, megkértek rá. Közelről olyan full-kontakt pankráció jellege volt. A második meccsen úgy fejbelőttek, hogy összestem, elég megrázó élmény volt. A kb. húsz-negyven évvel ezelőtti játék tv-felvételek alapján szelídebb és élvezhetőbb volt.
2008.08.23 12:45:28EMMM
Qkac! Szabálytalan...:)
2008.08.23 12:49:02Qkac
Bamb!
Nem erről van szó. Dehogynem vagyunk hajlandóak mozogni. Végül is negyedikek lettünk, tehát ez az "egyetlen csapat, aki nem ..." egy kicsit erős megfogalmazás. Arról van szó, hogy magasabbak vagyunk, mint a koreaiak, magasabban van a súlypontunk, ebben a sportban pedig a gyors helyváltoztatás elengedhetetlen. Ezen a szinten, szinte azonos fizikai adottságok mellett ez a "súlyponti" :-) kérdés nagyon fontos. Erre mondtam, hogy "nem vállaljuk fel"
zstoth: Én beállós voltam. Folytassam? Emlékezetem szerint egyszer kerültem be a kapuba - még ifiként -, amikor a kapusunkat cserével, végleg leküldték, és betegség miatt nem volt cserekapusunk. Egy fél félidőt töltöttem ott. Inkább mentem vissza beállósnak! Valóban a "régi idők kézilabdája" szelídebb volt, de hogy élvezhetőbb ...? Nem tudom. Amikor a bírók nem rontják el, én általában szoktam élvezni a meccseket mostanság is. (Itt most nem a mieinket elmeszelő bírókról beszélek, hanem úgy általában...) Pl. a magyar-orosz meccs bíráskodása szerintem az utolsó percekig mintaszerű volt. Ott hiba volt nem megállítani az órát a hetesnél. Nem is nagyon értettem, miért kellett ezt tegyék, de mindegy. Azt a meccset pl. nagyon tudtam volna élvezni, ha kívülállóként nézhetem. Így sajnos csak csapkodtam a tenyerem az öklömmel ...
2008.08.23 12:51:45Qkac
EMMM! Egy kis magyarázatot, please! Kiestem a képből ...bocs'!
2008.08.23 13:01:41Semerreretyó
Qkac, a lanyaidnak valassz inkabb mas sportot, a kezilabda tul brutalis :)) nekem a derekam mnet ra, a terdem birta, de tobb csapattarsamnak is szetment mindket terde. a keresztszalag nem birja...
2008.08.23 13:03:36zstoth
Offtopic: A vesztes norvég-orosz döntő után, az amúgy nyertes meccsek közben is ordibáló Trefilov az Eurosport orosz oldala szerint elismerte, hogy a norvégok sokkal jobbak voltak, s úgy vélte a vereség elsősorban a saját edzői hibája, egyetlen egy játékosát sem hibáztatta. Érdekes egy szivar.
2008.08.23 13:05:22Qkac
Mérlegem: két térd - porcok. Nem tanácsolnám nekik kézilabdát, de nem is annyira a sérülésveszély miatt, mint az előbb említettek miatt: felnőtt korban más sportot kell keresniük, ez hiányozni fog, abban meg a technikai alapok nem lesznek meg, hiába lesznek fizikailag alkalmasak rá.
Félek, ha ezt mindenki így végig gondolná, megszűnne az utánpótlás, úgyhogy ezt senki ne vegye tanácsnak a részemről! :-)))
2008.08.23 13:07:31Qkac
zstoth!
Ekkora vereség után okos ember így tud felszínen maradni. Ezt nem szabad egy-két ember nyakába varni még akkor sem, ha esetleg úgy lett volna. Arra lettem volna kíváncs, akkor mit mond, ha csak egy góllal kapnak ki. ... Már ha egyáltalán szólni tud, mert még ver a szíve akkor. Tényleg fura egy figura, annyi szent!
2008.08.23 13:38:27matyaskir
Na, ezért nem fog soha elterjedni az usában a kézilabda (és a vízilabda és a foci sem). Túl sok múlik a bírón. Az élsportot a szponzorok tartják el, márpedig senki sem fog befektetni oda, ahol attól függ a végeredmény, hogy milyen lábbal kelt fel XY bírósporttárs. Nem véletlenül nézik vissza pl az amerikai foci meccseken akár tízszer is, hogy mi történt. Aztán a bírónak egy mikrofonba be kell mondania, hogy mit miért ítélt, hogy az egész stadion és a tévénézők is hallják.
2008.08.23 13:59:01motomata
Hát igen tudni kell veszíteni. Nehogymár az hogy csak 2 aranyat nyertek a magyarok a bírói döntésen múlott. nevetséges :)
2008.08.23 14:20:29ato boldon
az a mi legnagyobb bajunk, hogy nem tudunk veszíteni.
de ha már veszítünk, akkor keressük a felelősöket, politikusok, bírók, stb.
elsősorban magunkban kellene keresni a hibát.
a jelenlegi 24. hely az éremtáblán szerintem nem olyan nagy tragédia.
mindig másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, örüljünk annak ami van.
2008.08.23 15:00:27motomata
SZánalom, hogy tudnak sírni ezek a magyarok :). Lásd mi lett a sok sírásból panaszkodásból = gazdaság 0, sport 0, technológia 0, ipar 0
2008.08.23 15:23:25Qkac
Tudod motomata, sokan örülnének, ha ilyen nuláik lehetnének. Nem azt mondom, hogy nem lehetne jobb, de azért ez durva csúsztatás. A sport messze nem nulla, és hát a technológián is bőven lehetne vitázni - pl. az EU-val, hogy miért kerül hozzánk a kutatás-fejlesztési ügynöksége. A gazdaság, ipar megintcsak nézőpont kérdése. Valószínűleg te egy másik nézőpontot használsz. Lelked rajta ...
2008.08.23 15:46:09pancho_sanza
szerintem a négy között a miénk volt a leggyengébb csapat. Ha pusztán a bírókon múlott volna, akkor azt mondanám oké, de nem így volt.
2008.08.23 15:50:30Tonyk
Remélem az ingyenélő smitttt pali, megdolgozik a pénzéért és óv! Már, hogy ne csak gyökér módon integetni és érmet átadni járjon Olimpiára.
2008.08.23 18:14:18motomata
Vagy van egy ötletem. A kedves volt sportminiszter miért nem használja fel a mostani orosz kapcsolatait és dobja meg pár aranytallérral a magyar csapatot? Ez olyan túlzás, mint amiről itt vitáznak.