Janics és Kovács bearanyozta a szombatot
Fél hajóhossznyi előnnyel nyerte a női kajak párosok 500 méteres versenyét a Janics Natasa, Kovács Katalin kettős, megszerezve ezzel a magyar kajak-kenusok - és a teljes olimpiai külöttség - második aranyérmét. Sajnos a másik négy magyar érdekeltségű kajak-kenu döntő már nem hozott több érmet.
Az erősebb számában, ezer méteren pénteken csak ötödik helyen végző Kammerer, Kucsera egység a rossz rajt után a mai rövidebb számban csak a negyedik helyet tudta megszerezni. Szintén egy hellyel csúszott le a dobogóról kajak egyesben a sokáig élen álló Kovács Katalin, a férfiaknál kajak egyesben Vereckei Ákos a hatodik lett, míg a kenusok egyéni versényben pénteken aranyat szerző Vajdának a rövidebb táv nem jött össze, csak a kilencedik lett.
A magyar kajak-kenusok így 2 arany, 1 ezüst és 1 bronzérmet szereztek az olimpián, ezzel kajak-kenuban hazánk a második lett Németország mögött. Árulkodó szám az is, hogy a magyar küldöttség eddigi kilenc érméből négyet a távozó Angyal Zoltán szövetségi kapitány csapata szerzett.
A magyarok tizedik érmét, egy bronzot, a női kézilabdázók gyűjthették volna be, ők azonban, akárcsak pénteken a női pólósok, elbukták a bronzmeccset. A Dél-Korea elleni kisdöntőben szünetben még 15-13-ra vezettek. Bár végül 33-28-ra kikaptak, emiatt a - második félidőben orosz bírók által némileg megtámogatott - koreai győzelem miatt nem kell szégyenkezni.
A döntőben a norvégok átgázoltak az oroszokon, és végül hétgólos, 34-27-es győzelmet arattak. Az ötödik helyet a Kínát legyőző franciák, a hetedik a svédeket verő románok szerezték meg.
Lejátszották a döntőt a férfi futballtornán is, Argentína 1-0-ra verte Nigériát a Kassai Viktor által vezetett meccsen, így megvédte négy évvel ezelőtt szerzett olimpiai bajnoki címét.
Női röplabdában Brazília nyert, a döntőben az Egyesült Államokat győzték le 3-1-re, harmadik lett a házigazdák kubaiakat ugyanilyen arányban megverő válogatottja. Kikapott Kuba baseballban is, a címvédő csapatot Dél-Korea győzte le 3-2-re.
Egy magyar érdekeltségű versenyszámot rendezték még szombaton, a hegyi kerékpárosok versenyében Parti András a középmezőnyben ért célba. Az ötven indulóból a magyar sportoló a 23. helyen végzett. Az utolsó helyen a zimbabwei Antipass Kwari végzett, aki hiába edzett - legalábbis honlapja szerint - oroszlánok és elefántok között.
Nem jutott a döntőbe a BVSC 42 éves pingpongosa, a négy közé is nagy meglepetésre bejutó Jörgen Persson. A svéd, aki már a húsz évvel ezelőtti szöuli olimpián is részt vett, úgy kapott ki 4-1-re Vang Haótól, hogy az elvesztett négy szettből háromszor csak 11-9 arányban maradt alul.
Újabb két doppingügy került napvilágra szombaton, az egyik egy kenyai futóé, Elizabeth Muthokáé, aki nem vehetett részt az olimpián, mert még júniusban hazája bajnokságán bukott. Tiltott szert találtak a 105 kilós súlycsoportban hatodik helyen végzett ukrán Igor Razoronov szervezetében, a sportoló eredményeit valószínűleg megsemmisítik, ahogyan ezt megtették a kubai Angel Valodia Matoséval.
A plusz nyolcvan kilós súlycsoportban bronzmeccset vívó tékvandós 3-2-es vezetésénél félbeszakították a meccset, mondván: túl sokáig tartott a kubai ápolási szünete. Matos ezen annyira feldühödött, hogy megrúgta a mérkőzésvezetőt és egy ellenőrt. Tettéért - vezetőedzőjével együtt - örökre eltiltották a nemzetközi versenyekről, és az olimpiáról is diszkvalifikálták.
Kommentek
2008.08.23 19:47:48almaecet
Te egy mekkora állat vagy :-)
2008.08.23 20:05:53maclover
Ez szerintem hülyeség. A szocik nagyon is adtak a sporteredményekre, mert akkor (mint most) csak a kirakat számított. És ezt ki lehetett rakni a kirakatban, hogy tessék, nálunk a szocializmus gyermekei ennyi aranyat szereznek az olimpián meg a világversenyeken... Nekem ez a nagy összeesküvés elmélet sántít.
2008.08.23 20:12:04maclover
A másik, hogy ne temessük már a sportot. Ez az idióta index is, úgy mint a többi média, csak ezen tud csámcsogni. Ha csak a kajakosokat nézzük, akkor tavaly és tavaly előtt is szétnyerték magukat. Az élet egyetlen területén sincsen csak fölfelé. Most kevesebbet nyertünk, és akkor mi van? Kizárnak minket az EU-ból? Vagy fölszámolják az országunkat, vagy mi? Ezek a sportolók ugyanolyan jók, mint tavaly csak most nem úgy jött össze minden. Kinek a meleg nem tetszett, valaki nem tudta magát összeszedni fejben, stb. Ezer oka lehet egy rossz teljesítménynek. Jelentkezzen már, aki ugyanazt a top teljesítményt nyújtja miden nap a munkahelyén. Majd dolgoznak ezek a lányok és srácok ahogy eddig is és a következő versenyeken jobban fognak szerepelni. Ha meg nem, akkor kiszállnak és csinálnak mást. Sok sportoló visszavonult már, miután nem ment nekik és mégsem dőlt össze a világ. Ne keseregjünk már folyton.
2008.08.23 20:43:38mizrolist
209d-t bannolja már valaki, mert nem vicces...
2008.08.23 20:48:04almaecet
Ezt minden blogba beírja. Tőle ennyi telik.
2008.08.23 20:51:40Rigger
Jó lenne szűrni ezt a kasta kuruc dumát. Barmoság. Nagyon is jó olimpia volt ez. Ahol korábban 5-10 nemzet versenyzett csak az elsőségért mint öttusa, kajak-kenu, vagy a vizipóló, most sokkal többen lettek és óriási versenyeket produkálnak fej-fej mellett harcolva végig a távot. Ismerem a Katit, tudom, hogy világkalsszis, ezért is tudott nyerni párost a bukott egyes után, ahol lehetett volna más befutó is, mert az első négy hajó pár századon belül jött be.
Amúgy meg épp itt az ideje átállni a tömegsportra a versenysport helyett, mert lassan utolérjük elhízásban az amikat. A versenysport a rendszerváltás óta halódik, mivel akkor állami pénzből jutott mindenkire és az volt az egyetlen kitörési lehetőség. Most meg úgy kell összefogdosni a kölyköket, hogy kijöjjön egy döntő a serdülőknél vagy kölyök korosztályban. Ennek nincsenek felelősei ez a rendszerváltás hozománya és ha lehet, még jobban meg kell becsülnünk (nem anyagilag értem) azt aki ilyen körülmények között (a családja pénzén) bajnokká válik.
2008.08.23 21:50:19Tesztelo.hu
Nem az a fő baj, hogy nem jött össze minden, hanem ezen az olimpián szinte semmi nem jött össze. És sokszor nem 1-2 hellyel csúsztak le a dobogóról, vagy lettek aranyesélyesekből bronzérmesek, hanem világbajnokokból, címvédőkből lett 20. helyezett. Azért ez több annál, hogy "nem jött ki aznap a lépés".
2008.08.23 21:55:01almaecet
De kevesebb annál, mint hogy szándékosságot feltételezzünk mögötte.
2008.08.23 22:24:57caris
Vegye már mindenki észre, hogy ami a napi politikmában folyik, az van a sportban is. Tuidatos kinyírása a JÓ sportolóknak, tudatos kikészítése az oktatásnak, egészségügynek stb. Amíg a hatalmi játékok uralják a pályát, addig nem lsz magyar siker, vagy csak kínkeservesen.
Ne tépjen már minket annyira a balsors, próbáljon meg mindenki pozitívan gondolkodni, örülni a sikernek és keresni a kiutat a békja feneke alól.
Kovács katinak most százszor rosszabb, mint nekünk, akik a képernyő előtt szurkoltunk, vagy Vajda Attilának, de még lehetne sorolni a prognosztizált és be nem jött aranyakat.
Csak gondolkodjon már az, akinek ez a tiszte!!!!!
És éljen Cseh laci, meg minden magyar,, a kézis lányok, a vízilabdások és a többiek!
2008.08.23 22:26:07caris
És bocsánat a kisbetűkért, csak az indulat miatt volt. Szorítsunk a pólósoknak holnap!!!!!!
2008.08.23 22:34:42almaecet
Hát ez kicsit zavaros volt :-) Talán 15 sör után?
2008.08.23 23:11:24kurutty
amíg "élsportnagyhatalom" voltunk, addig a pórnépnek persze nem is volt szüksége bicikliutakra és elérhető árú sportpályákra, uszodákra.
2008.08.23 23:32:58Az alk fiz
Holnap szarrá verjük az amcsikat!!Csak pozitívan srácok!!HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!!
2008.08.23 23:41:52vznk61
ÉS EZ IGY LESZ!!!
2008.08.23 23:51:03ferib
Egyetértek Riggerrel, hogy át kell állni a tömegsportra. Részben, hogy ne a sokmillió dagadt, beteg ember országa legyünk, részben, az élsport utánpótlása csak széles alpból működhet jól. Egyébként először a fejekben kell rendet tenni, utána jöhet a többi.
2008.08.24 00:15:38vznk61
Persze, persze, mindenki rendet akar tenni. S erre a legalkalmasabb saját maga! Önjelöltekből meg magasan vernénk a mezőnyt. Ki kinek hiteles? Senki senkinek! Igy bizony nehéz lesz!
2008.08.24 02:40:28Gatinho
Hülyeség... Kit érdekel a fradid? Hajrá MAGYAROK, el kell hozni az aranyat...