Fodor Zoltán ezüstérmes

2008. augusztus 14., csütörtök 12:18 |
A 84 kg-os magyar birkózó a selejtezőkben kínai, Európa-bajnok azeri és török ellenfelét is legyőzte, a döntőben nem bírt az olasz Minguzzival.

Fodor a 84 kg-os kötöttfogásúak versenyében kínai Ma Szan-ji ellen kezdett, mindkét menetben jól védekezett, képes volt értékelhető támadást is végrehajtani, így mindkét menetet megnyerve magabiztosan jutott tovább.

A negyeddöntőben az Európa-bajnok Gadabadze következett, akivel az első és a harmadik két percben csak gyömöszölték egymást, a másodikat azonban magabiztosan 3-0-ra nyert Fodor, így jutott az elődöntőbe.

Ott a török Avluca ellen az első menetet megnyerte egy szép kontrával, a másodikban nem volt akció, de a sorsolás a magyar versenyzőnek kedvezett. Sikeres védekezéséért ő kapta az utolsó pontot, így megnyerte ezt a két percet és ezzel együtt a mérkőzést is.

Fodor a találkozó után még a szőnyegen sírva fakadt, miközben edzői a szőnyeg mellett ugráltak, táncoltak.

Nézze meg képeinket!

A döntőben az olasz Andrea Minguzzi ellen az első menetben egyikük sem tudott értékelhető akciót mutatni, de a sorsolás a magyarnak kedvezett, ő védekezhetett később, így megnyerte a menetet. A második ennek pont a fordítottja volt, az olasz egyenlített.

A döntő, harmadik két percben továbbra sem tudtak egymással mit kezdeni. Jött a sorsolás, Fodor támadhatott először, de az olasz szinte azonnal felállt.

A fordított felállásnál az olasz elkapta a Ferencváros birkózóját, kiemelte és megpörgette, amiért három pontot kapott. Fodornak már nem volt lehetősége az egyenlítésre, így az olasz megnyerte a meccset.

"Inkább úgy érzem, hogy elvesztettem az aranyat, minthogy megnyertem az ezüstöt. Nagyon motivált voltam, szinte egy jó bulinak fogtam fel az egész versenyt, akárhányszor elvonultam a nézők előtt, úgy gondoltam, ma senki sem győzhet le" - értékelte a történteket halk hangon a 23 éves magyar birkózó.

"Ma az olasz fiú volt a legnehezebb ellenfelem, neki ma minden kijött, ugyanúgy, ahogy szinte nekem is. Mind a ketten nagyon jó napot fogtunk ki" - tette hozzá. Az utolsó húsz másodperccel kapcsolatban elmondta, ha újra ebbe a helyzetbe kerülne, nem csinálna semmit másként. "Jól elmozogtam lentről, nagyon jó ütemben kiugrott és nem is számítottam erre, hogy így kiemel. Akciót kellett volna csinálnom, az olasz megérdemli, hogy győzött."

Struhács György szövetségi kapitány: "Minguzzi stabil birkózó; az volt a taktika, hogy lent Zoli elmozog, a rivális ezt a páros lábközéemelést szokta csinálni, sajnos a harmadik menetben meglepett bennünket egy másikfajta akcióval. Addig jól védekezett, de ezt nem tudta kivédeni. Zolinak eddig a felnőttek között nem volt komoly eredménye, most érett meg arra, hogy érmes legyen egy világversenyen."

"Ezek lehetnének azok a meglepetés-aranyérmek, amikre előzetesen számítottam, sajnos most ez nem jött össze. Nem lehet egy szavunk sem, hiszen szerencsénk is volt, de be kell látni, hogy az olyan gyönyörű akciókról szól a birkózás, mint amilyet az olasz bemutatott. Nagyon örülök az ezüstnek, szép eredmény" - mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Fodor a magyarok harmadik ezüstérmét nyerte, ami az olimpiák 150. magyar ezüstérme.

Fodor eddigi legnagyobb sikere egy ifjúsági Európa-bajnoki cím volt 2002-ből. A magyar birkózó tavaly szeptemberben harcolta ki az olimpiai részvételt, amikor a bakui világbajnokságon a negyeddöntőig jutott, ez automatikus részvételt eredményezett.

Kommentek

  • 2008.08.14 12:37:18ultima lazio

    gyáván nem lehet nyerni.

  • 2008.08.14 12:42:09divatmotoros

    ultima lazio: te miben vagy a világon a második legjobb? És hány számban nyertél olimpiai ezüstöt? Gépelni és fanyalogni tényleg nem nehéz...

    GRATULÁLOK AZ EZÜSTHÖZ FODORNAK!!!

  • 2008.08.14 12:47:13tompus

    Szerintem jó volt a srác. Dícséretet érdemel az ezüstért!

  • 2008.08.14 12:49:51Roy Jones Jr.aki lever

    Gratulálok!!! döntőben hosszabbításban kikapni nem szégyen... SŐT. ugye ultimate lazio...

  • 2008.08.14 12:52:36ebgondolat

    Fodor Zoli az EGYETLEN, aki Pekingben 84kg-os súlycsoportban ezüstérmet tudott szerezni! Minden elismerésem az övé!!! :)

  • 2008.08.14 12:58:37gelsystem

    grat zoli!!!szép volt!!!!
    és felejtse el mindeni a : mi lett volna ha....gondolkodásmódot!!!!
    gyönyörű volt, az olasz most jobb volt, ennyi!
    ..zoli, te már emelt fővel jössz haza, mindent megtettél!!!!!!

  • 2008.08.14 13:08:52miss pip

    szep volt zoli!

  • 2008.08.14 13:09:26Hegylako 66

    ultima lazio örülj ha egyszer megcsókolhatod a Fodor Zoltán lábnyomát!
    Gratulálok Zolinak! Nagyon jól játszott!!!

  • 2008.08.14 13:15:21Dimerta

    Gyáván?
    Eszem megáll!
    Érd ezt az eredményt,aztán nyilatkozz!
    CSodálatosan küzdött és nagyon szép eredményt ért el Fodor!
    Gratulálok neki és midenki másnak is,annak is,aki nem kapott most érmet!!!!!

  • 2008.08.14 13:21:31Gn

    szép volt Zoli!

  • 2008.08.14 13:21:38noonecould

    nekem 1általán nem tűnt gyávának...sőt..kivételesen az éreztem, hogy a magyar srácnak van több önbizalma, jobban hiszi hogy győzhet...nekem ez jött át, már a bevonulásnál is...és az utolsó fél percig működött is a dolog..aztán az olasz húzott egy váratlant...megérdemelte...de ennek ellenére nagyon grat Zolinak!

  • 2008.08.14 13:24:18play_off

    Eltaktikázta.
    Az utolsó sorsolásnál ő volt a kedvezményezett, arra számított, hogy mikor neki kell lemenni térdelésbe, kivédekezi és ő szerzi az utolsó pontot, azzal nyer.
    Nem számított rá (ahogy nyilatkozza is), hogy az olasz a végén csinál rajta egy ilyen akciót.
    Ennyi.

    Ennek ellenerée nagyon szép eredmény. Csak gratulálni lehet hozzá!

  • 2008.08.14 13:32:24noonecould

    ...a taktika jó volt...neki a védekezés az erőssége...csak nem sikerült megvalósítani.

  • 2008.08.14 13:38:01xk2spv

    Ultima egy kicsit sarkosan fogalmaz, de van igazság benne. Fodor sokkal defenzívebb volt az utolsó menetben, az olasz gyerek megérdemelte a 3 pontot... Ezzel együtt gratula.

  • 2008.08.14 13:55:39masikMiau

    szep az az ezusterem is! GRATULALOK! Persze ha nekem lenne legalabb egy aranyermem es tudnek birkozni, akkor talan en is fanyalognek...

    Ime ezt irjak a svedek az eremdobalo pasasrol a corren.se oldalon - bocs a hianyos forditasert, a gepnek is melege van ugy latszik:
    While the winner Andrea Minguzzi received the tributes for their gold medal low Abrahamians threw bronze medal still left on the floor. The Swede might take towards the bronze medal and directly later left he the pinch stool and thrown the bronze coin in the middle of the wrestling carpet below the stool. He submitted the medal ceremony in protest against the verdict in the semifinal, where he regarded themselves become bortdömd against Minguzzi.

    International olympiska the committee (IOK) has reacted strongly on Ara Abrahamians protest during the pinch dividend.

    They will decide tomorrow about Ara will may to retain your medal, says Glenn Östh, sport manager on SOK.
    IOK has rules for how one must perform wide pinch dividends, and Abrahamian is considered have broken against this.

    Analog has SOK a submitted protest against IOK about that the judges acted incorrectly in the semifinal against the successful Italian. That investigation is taking place still.

    Furthermore has IOK forced it the international wrestling association to hold a press conference during the Friday in order to explain everyone tvivelaktigheter as arisen in connection with the assessment of Abrahamians semifinal.

    It feels that I were sentenced of Italian mafiosi. I beonthepointof to strangle the judge, says Abrahamian that might be held back after the semifinal.
    Abrahamian asserts that the entire international wrestling association is korrumperat.

    Vice chairman in the international association is also chairmen in the the Italian wrestling association. It is therefore it became so here, the Swede says agitated.
    According to the the French news agency AFP the bronze medal has been left back.

  • 2008.08.14 14:13:56mendoza

    ősrespekt!

  • 2008.08.14 14:16:58joba

    Gratulálok! Jó ez így is, nincs ebben semmi kivetnivaló. Meglepetés érem, igaz, hogy nem arany, de így is szépen, nagyon szépen csillog. A magyar sport mai helyzetében minden érem egyforma értéket képvisel.

  • 2008.08.14 14:17:06Sokorai_Atala

    Csodálatos eredmény gratulálok:)
    Ha mindenki így gondolkodna, mint itt a többség, nem lenne fanyalgás egy 5. vagy hatodik helyért. Tessenek csak végiggondolni....
    Hajrá magyarok!!!!!!

  • 2008.08.14 14:30:07Aqvasky

    GRATULÁLOK!SZÉP VOLT!

  • 2008.08.14 14:33:28silverwol

    Nagyon szep eredmeny ez az ezust. Drukkoltunk, h arany legyen, nem jott ossze, akkor ott az olasz volt a jobb. Ugyanakkor vegre egy meccs, ahol nem a biro miatt vesztett a magyar. Gratulalok Zolinak!

  • 2008.08.14 14:34:08Zoltanius

    Azért az az arany nagyon kellett volna. A küzdő sportokban mindösszesen 1 db érmet sikerült összekaparni eddig, és nem is nagyon lesz több. Elment mellettünk a világ!

  • 2008.08.14 14:34:14wagabound

    Első olimpiás,szinte a semmiből jött a srác, és máris ezüstöt kaszál, legyőzve neves bajnokokat. Gratulációt és elismerést érdemel, nem fanyalgást, a mirva életbe!!!

  • 2008.08.15 12:01:04F.Viki

    Gratulálok Szerelmem! Szép volt! Várlak már nagyon!!!
    "Okosok": tanuljátok meg a nevét, örüljetek az ezüstnek. Ha tudnátok mennyi munka van benne, nem írnátok ilyet: "gyáván nem lehet nyerni..."
    Tisztelet a kivételnek! Zoli Minden Magyarnak köszöni a bizalmat, és a szurkolást!