Ferling: Borzasztóan hiányzik az érem
"Jól játszottak a lányok, csak dicsérni tudom őket. Jól kezdtünk, kicsit visszaestünk, de kijöttünk a hullámvölgyből - nyilatkozta az MTI-nek Hajdu János a Dél-Koreával szemben 33-28-ra elveszített bronzcsata után. A szövetségi kapitány úgy látta: - A végén az egyébként két kiváló orosz játékvezető talán kicsit túl szigorúan ítélt velünk szemben, és sajnos az utolsó hat-hét percben a kettős és egyes emberhátrányt nem tudtuk sem támadásban, sem védekezésben megoldani."
Hajdu hozzátette, a játékok előtt elfogadta volna, hogy a negyedik helyen végez a csapat.
"Jobb lett volna persze egy harmadik hely. Ez összességében szép teljesítmény volt, a fontos az, hogy visszatértünk a világ élmezőnyébe, s pariban vagyunk mindenkivel - mondta. - Én az olimpiai végéig vállaltam a munkát, kényszerhelyzetben, egyfajta válságmenedzserként. Azt hiszem, megoldottuk a feladatot kollégáimmal, a Győr és a Dunaferr edzőjével. Hálás vagyok, hogy ezt a feladatot megkaptam, de örülök, hogy vége."
Hajdu János szövetségi kapitány az olimpia végéig vállalta a csapat irányítását, így ezzel a mérkőzéssel búcsúzott.
"Úgy érzem, a bírók döntően befolyásolták a mérkőzést - jelentett ki Görbicz Anita, a csapat legmagasabban jegyzett játékosa. - Nem tudom pontosan, de mi kábé nyolcszor voltunk kiállítva, a koreaiak meg talán kétszer. Ha 27-27-nél, amikor eléggé elakadtunk, tudunk egy gólt dobni, szerintem nyerhettünk volna. Szép lett volna bronzzal befejezni, de az elődöntő jó teljesítmény ettől a csapattól. Sokat tanultunk az olimpián, például láttuk, hogy kevés, ha egy-egy meccsen csak egy-két ember nyújt kiemelkedőt" - fogalmazott.
A mérkőzés legjobb magyarja - ahogy a csapat legfontosabb meccse, a románok elleni negyeddöntő során is - Ferling Bernadett volt. Ő így nyilatkozott az MTI-nek: "Borzasztóan sajnálom ezt a meccset. Én úgy érzem, mindent megtettünk, emelt fővel búcsúztunk az olimpiától. De nagyon hiányzik az érem."

Kommentek
2008.08.23 16:28:30dimitrij
zstoth: mit nézek rajta? leírtam, hogy mit láttam... ha szerinted rendben volt minden az orosz bírók teljesítményével, akkor csak gratulálni tudok ehhez. nem én vagyok elfogult, hanem te vagy hülye...
2008.08.23 16:29:35zstoth
Egyébként meg négy embernél is van passzív játék, és a bírók a koreai támadásoknál is hamar feltették a kezüket. A koreaiak ekkor rögtön lőttek, általában eredményesen. Kérem, nézzétek meg újra az utolsó negyedórát hideg fejjel!
2008.08.23 16:30:25zstoth
Persze, a magyarok ellen szurkolok!
2008.08.23 16:33:05dimitrij
3 passz után passzív játék négy embernél? :) még ha így is van, és tényleg passzívan játszottak, akkor sem ez volt az összes problémás ítélet, de mindegy... ha szerintd ez így okés volt, akkor asszem nincs miről beszélnünk.
2008.08.23 16:34:31zstoth
Egyébként meg, hogy a fenébe lehetne a belemenés, amikor egyértelműen Görbicz érkezett később, pont akkor érkezett oda, amikor a koreai ugrani készült, és alkarral eltalálta. Szándékos és durva szabálytalanság. Azt sem látod, amikor közvetlenül utána azt ordítja a kapitány: Mit csinálsz? Melyik felvételt nézed?
2008.08.23 16:41:59dimitrij
zstoth: tényleg az a benyomásom, hogy te nem is magyaroknak szurkolsz...
szemezgessünk, ok?
"Nőtt a bírói nyomás a magyarokon, kilökték a beállót, mégsem szólt a síp..."
Hajdu János : "...A végén az egyébként két kiváló orosz játékvezető talán kicsit túl szigorúan ítélt velünk szemben..."
Görbicz Anita: "Úgy érzem, hogy a bírók döntően befolyásolták a mérkőzést. Nem tudom pontosan, de mi kb. nyolcszor voltunk kiállítva, a koreaiak meg talán kétszer...."
Kökény (hvg): "Én a bíráskodást nem tartom rossznak, bár talán többször döntöttek a koreaiak javára - különösen a két perces kiállításoknál -, de a meccs nem ezen múlt."
figyelőnet: "A játékvezetőktől is „megsegített" koreaiak ezalatt három góllal megléptek, a hajrában pedig már csak egy csapat volt a pályán."
mindneki elfogult, mindenki hülye, ugye?
2008.08.23 16:43:44Szalahadin
zstoth! néhány apró kérdés:
1. Milyen alapon vették el 2 alkalommal is a labdát "passzív" játékra hivatkozva pár másodperc után?
2. Ha a koreaiak összes meccsét végignézed, hogyan lehetséges, hogy CSAK ABBAN AZ 5 PERCBEN fújtak a bírók aszerint a logika szerint, amit te leírtál? Minden egyéb esetben náluk is befújták a szabálytalanságokat, nem kenték a védekezési stílusra a dolgot?
3. Hogyan lehetséges, hogy AMIKOR MÁR ELDŐLT, utána észrevették a magyarokkal szembeni szabálytalanságokat is, még hetest is adtak, csak, hogy a statisztika jobb legyen, így nehezebben legyen tetten érhetőek?
4. Mit tudtak ajánlani a ZÁRT AJTÓS megbeszélésen Koreának, aminek a hatására visszavonták az addig a sárgákra jellemző fanatimussal képviselt óvásukat? Ajándék labdákat?
5. Miért van az, hogy ha BÁRMILYEN sportágban ruszki bírót kapunk, az MINDIG aljas szemét munkát végez? lásd a női vízilabdásokat, ahol azért nem lett nagyobb botrány a tetű ruszki szemétkedéséből, mert a horvát bíró korrigált néhányat.
2008.08.23 16:46:09dimitrij
ja, és ha ez csak egyszeri eset lenne, akkor talán tényleg nem lenne ennyire bosszantó, de a vizilabdás csajokkal és fiúkkal is rendszeresen ez történik. pl. most az olimpián, előtte az utolsó nagy világversenyen épp a házigazda spanyolok ellen lett olyan durván elfújva a meccs, hogy az valami rettenet... biztos véletlen, csak így alakultak a dolgok.
2008.08.23 16:48:01Publius Handballicus
A bírók aknamunkájában csak az a szép, hogy az IHF bírókat küldő/értékelő testületében egy magyar az egyik főnök. Vajon neki köszönhetjük a betartást? Mert senki sem hiheti, hogy bármilyen bír szemétkedni merne velünk, ha Andorka úr nem engedné meg ezt nekik.
2008.08.23 16:51:27dimitrij
persze ezek is csak elfogultságok:
Negyedik hely: Korea és a bírók legyőzték a kézis lányokat
http://www.mno.hu/portal/580695
"A Hajdu-tanítványok 27-27-nél sokadszorra is döntetlenre alakították a részeredményt a múlt héten őket kiütő rivális ellen, egy kettős emberhátrány azonban sorsdöntőnek bizonyult. A játékvezetőktől is "megsegített" koreaiak ezalatt három góllal megléptek, a hajrában pedig már csak egy csapat volt a pályán."
http://nol.hu/cikk/504412/
valahog az a benyomásom, hogy minden médium problémásnak látta a bírók teljesítményét, hogy van ez? mindenki elfogult, mindenki hülye? :)
2008.08.23 16:51:29zstoth
A felvétel ott van az MTV honlapján. Az elfogult és mentegetőző nyilatkozatok nem érdekelnek. Amúgy Görbicz kiállítása után a felvétel szerint egyszer támadtunk négy emberrel. Pontosan 12 passz után (több lehetett, de a visszajátszás miatt az első passzok nem látszódtak) helyzetbe kerültünk, a helyzetet kihagytuk. Legyetek szívesek megmondani, hogy hányadik percben vette el a bíró a négy emberrel játszó magyar csapattól három passz után a labdát! Megnézem, és utána megbeszélhetjük.
2008.08.23 16:52:33dimitrij
"...az IHF bírókat küldő/értékelő testületében egy magyar az egyik főnök..."
mennyiből?
2008.08.23 16:53:48dimitrij
zstoth: részemről már kiírtad magad azok köréből, akit komolyan érdemes venni...
2008.08.23 16:54:30Szalahadin
Publius Handballicus!
Ha pontos ez az infod, még nehezebben érthető az egész. Ha ez az Andorka úr találna olyan magyar bírókat, akik hajlandóak ezeknek a mocskos tetű ruszkiknak a szintjére, akkor az lenne a minimum, hogy olyan meccsre, ami a ruszkiknak fontos, ezeket a magyar bírókat delegálja, hadd tudják meg ők is, milyen az, amikor tehetetlenül nézed végig, hogy a meccs idejére korlátlan despotai hatalommal felruházott szemétláda tönkreteszi a csapatodat.
Bár ahogy néztem a döntőt, a norvégok rendesen ellátták a ruszkik baját, még bíróra se volt szükségük hozzá...
2008.08.23 16:57:12zstoth
...Az orosz kapitány pedig azt nyilatkozta, hogy csak önmagát okolja a vereségért.
2008.08.23 16:58:36zstoth
Továbbra is várom, hogy hányadik percben vették el három passz után, kettős emberhátrányból tőlünk a labdát, meg akarom nézni a felvételen.
2008.08.23 16:59:24dimitrij
na, most rákerestem a felvételre a mtv/híradó honlapján. az első ami szemet szúrt a cikk címe:
Sporthírek
Az orosz sporik "koreai nyaralást nyertek" a bronzmeccsen, a magyar lányoké a negyedik hely
2008. augusztus 23. 08:55
http://www.hirado.hu/cikk.php?id=295215
első benyomás. ők is elfogultak, meg hülyék...
a folytatás:
Minősíthetetlen bíráskodás mellett kapott ki a magyar kézilabda-válogatott
bázze, ez valami országos összeesküvés lesz zstoth ellen... midnenki benne van. :)
"A látottak alapján bátran kijelenthetjük, Korea nem véletlenül vonta vissza korábbi fellebbezését. Az egész világ láthatta, mit lehet elérni "sportdiplomáciával"..."
egyre furcsább a dolog.
itt van a videó egyébként:
http://www.telesport.hu/az-orosz-sporik-koreai-nyaralast-nyertek-a-bronzmeccsen-a-magyar-lanyoke-a-negyedik-hely
érdemes elolvasni alúl, hogy milyen egyéb publikációk, vélemények jeletek meg még a hír kapcsán.
Nézőinket is mélységesen felháborították a női kézilabda brozmeccsen látottak >>>
Önök írták a Koreai Köztársaság-Magyarország kézimeccsről! >>>
Újabb vélemények az "orosz-koreai barátságról" >>>
"És igen, ha már a sportdiplomácia szót ennyire szeretjük emlegetni, jó lenne ha használnánk is" >>>
"Ennyi erővel Koreai bírók is vezethették volna a mérkőzést!" >>>
mondom, ez egy országos összeesküvés lesz. :)
2008.08.23 17:01:48zstoth
Dimitrij, az első hozzászólásodban (16 óra 17 perc) azt írtad, hogy megnézted a felvételt, most meg azt írod, most kerestél rá. Hogy mersz ilyen nyilvánvalóan hazudozni és vádaskodni?
2008.08.23 17:02:52dimitrij
adalék:
Hétméteres: 6/6, illetve 3/3
Kiállítás: 6, illetve 14 perc
osztok-szorzok:
nekünk volt 7 kiállításunk, nekik 3.
nekik 6 büntető, nekünk 3. biztos ennyivel szabálytalanabbak vagyunk. :)
2008.08.23 17:04:28dimitrij
zstoth: nem hazudok te szerencsétlen, épp adta a m2, az után kb. 8 perccel írtam le, hogy mit láttam. volt kb. három lassítás, 3 különböző szögből...
idióta. :PPP
2008.08.23 17:04:47Szalahadin
zstoth!
Neked a provokáción kívül van egyéb szándékod is?
Egy mínusz tízből kihozott mínusz hetes meccsen mégis ki a kócos ördögöt hibáztasson a ruszki kapitány? A bírói ítéletek az EGYÉBKÉNT SZOROS meccseket szokták eldönteni, de ha ezt neked magyarázni kell, akkor nem is értem, miért kommunikálok veled, ez esetben ugyanis felesleges.
2008.08.23 17:05:57dimitrij
gondolkozz picit pajtás, te leírod, hogy fent van a mtv honalpján, milyen meglepő dolog ezután, hogy rákeresek ott, ahol említed...
nos, akkor ki vádaskodik? :)
2008.08.23 17:06:31zstoth
Igen, a mi csapatunk az egyik legtisztátalanabb csapat, az előző cikkhez kapcsolódó fórumon néhány kézilabdát közelről is látott spori szakmailag ezt jól kielemezte. Itt van az Indexen az is. Igazából nincs sok kedvem már bármit is leírni, ezzel a sovén közhangulattal értelmes érvekkel alig lehet szembeszállni. Szurkoltam a magyaroknak nagyon, kikaptunk a jobb ellenféltől, a meccs erről szólt.
2008.08.23 17:08:20dimitrij
"Szurkoltam a magyaroknak nagyon..."
hát persze... ezt be is biznyítottad.
2008.08.23 17:08:55zstoth
16 óra 17-kor ezt írtad: "most pár perce néztem újra végig a meccs végét"
Ezután folyik a vita.
16 óra 59-kor: "na, most rákerestem a felvételre a mtv/híradó honlapján"
Most akkor hogy is van ez?
2008.08.23 17:10:02dimitrij
"...az egyik legtisztátalanabb csapat..."
megalapozott szakmai vélemény az ilyen. ízlelgetem a szót... ezt most morális, illetve erkölcsi értelemben kell érteni? vagy hogy? buják a lányok? nimfomáok? segíts már légyszi...
szánalom... :)
2008.08.23 17:11:24Szalahadin
zstoth!
A lényegről megint lemaradtál, nem az az elviselhetetlen, hogy kikaptak a lányok, hanem az, hogy mindez ilyen aljas szemét módon történt. A szerinted sovének közül senki nem lenne ilyen indulatos, ha nem a bírók lettek volna a főszereplők, hanem a játékosok. 2-3 góllal akkor is előfordulhatott volna, hogy kikapunk, de akkor a NOB nem tudta volna garantálni az előre kiosztott bronzérmet a koreaiaknak. Arra még mindig nem válaszoltál, hogy ha minden tiszta és sportszerű, akkor miért vonták vissza az óvást a koreaiak????
2008.08.23 17:11:58zstoth
Nem válaszoltál az előbbi kérdésemre.
2008.08.23 17:13:37Szalahadin
Volt olyan kérdés, amit nekem tettél fel, vagy ez dimitrijnek szólt?
2008.08.23 17:14:06zstoth
Szalahadin, én kielemeztem az általatok elmondottakat a felvételen, és alaptalannak találtam.
2008.08.23 17:14:18dimitrij
zstoth: te értelmi fogyatákos is vagy?
leadta a Magyar Televízió 2-es csatornája, egyébként HD-ben. onnan érdekelt a dolog, hogy 27-2 volt az eredmény. eddig érted?
ekkortájk kerültünk kettős embe3rhátrányba. mindezt a Magyar Televízió kettes csatornáján néztem, természetesen felvételről. Egri közvetítette a meccset, Gundel ült a stúdióban, közvetlenül utána adták a norvég-orosz döntőt, asszem az utolsó 9 percet.
felvételről néztem újra, a magyar kettőn. ha ez alapján sem sikerül megértened, akkor tényleg értelmi fogyatákos - is - vagy. :)
2008.08.23 17:14:45zstoth
Dimitrijnek. Egyértelmű hazugságon kaptam, és pofán röhög.
2008.08.23 17:15:27zstoth
OK. Visszavonom.
2008.08.23 17:16:06zstoth
Elnézést, félreértettem.
2008.08.23 17:16:15dimitrij
"és alaptalannak találtam."
kielemzted? mi vagy te, önjelölt szakértő? fogadjuk el az ostobaságod esetleg axiómának? :)
2008.08.23 17:16:16Szalahadin
Mikor írtad az arról szóló "elemzésedet", hogy milyen alku eredményeképpen vonták vissza a fellebbezést a koreaiak?
2008.08.23 17:17:58zstoth
Viszont akkor mondd meg légy szíves, a felvétel alapján (MTV honlap), hogy Te hogy látod Görbicz kiállítását, és hogy mikor vették el tőlünk kettős emberhátrányban három passz után a labdát!
2008.08.23 17:17:59dimitrij
zstoth: keress rá néhány honlapon a meccs összefoglalójára, olvasd el mit írnak olanok, akik tényleg értenek hozzá, aztán ha van elég eszed, akkor revidiáld az álláspontod, vagy gondolj, amit akarsz, engem nem érdekel... részemről logoff.
2008.08.23 17:19:40Szalahadin
Kérdésre kérdéssel felelni illetlen dolog, várom az elemzésedet, ha van olyan.
2008.08.23 17:19:55zstoth
Engem a fellebbezés kérdése nem érdekel, mert nem látok a kártyák mögé. A felvétel alapján, a szabályok ismeretében néztem utána ennek a nagy bírói csalásnak, és az egész elég ingatag alapokon áll.
2008.08.23 17:22:37-=Thomas=-
1. Ha valaki felajánlotta volna az olimpia előtt a 4. helyet azt hiszem mindenki elfogadta volna.
2. A lányok mindent megtettek nem omlottak össze ez most nem rajtuk múlt büszkén térhetnek haza
3. Olyan embert nem találtok egy csapatban sem aki hiba nélkül végig játszik 60 percet ez benne van a játékban.
4. Ilyet én még nem mondtam, de a vízilabdánál is és itt is kulcsfontosságú pillanatban egálnál többször is az ellenfél javára ítéltek, így az esélytől is megfosztva a csapatainkat.
5. SZÉP VOLT CSAJOK BÜSZKÉK VAGYUNK RÁTOK
2008.08.23 17:23:02Szalahadin
Akkor te olyan vagy, mint az a bölcs, akit bekötött szemmel engednek az elefánt ormányához, majd később váltig állítja, hogy az elefánt vékony, kígyószerű, belül üreges állat. Ha nem komplexen nézed az eseményeket, sose fogod megérteni.
2008.08.23 17:28:18zstoth
A kérdés sokkal egyszerűbb. Jogos volt-e Görbicz kiállítása, hogy védekeztek a magyarok, elvették-e három passz után a labdát. Ez senkit sem érdekel egy sportfórumon? Csak a sajtóból vett nagy összeesküvés, amelyet már a meccs előtt a nézőkbe súlykoltak a szenzációhajhász újságírók.
2008.08.23 17:29:33zstoth
Ezeket a kérdéseket a felvétel alapján egyszerűen megválaszolhatjuk. Görbiczet jogosan állították ki, a magyarok rosszul védekeztek a végén, nem vették el három passz után.
2008.08.23 17:33:36zstoth
És ha a bírók csak néha tévedtek, és nem is mindig a mi kárunkra, akkor meg mi értelme az állítólagos nemzetközi összejátszásról beszélni.
2008.08.23 17:35:58dimitrij
magadat talán meggyőzöd, meggyőzted zstoth... mással nem sokra jutottál, de így is szép teljesítmény. :)
2008.08.23 17:37:39Szalahadin
Ha te így érzed jól magad, legyél naiv, ne foglalkozz semmivel, csak két utolsó rohadt tetű ruszki bizonyítványának a magyarázásával, ez a te döntésed. Azon persze érdemes lenne még neked, a bizonyítványmagyarázónak is elgondolkozni, miért van permanensen ennyi panasz minden sportágban a bírókra? Olyat én még eddig nem láttam, hogy a sportoló a bronzérmét is feláldozza, hogy a bírói csalások ellen tiltakozzon, vagy ott a román boksz szövetség, akik szintén állítják, hogy csalás történt. Mindenki hülye, csak te vagy a villamos?
2008.08.23 17:37:56zstoth
Dimitrij, csak egy dolgot kérek, nézd meg a felvételt, 23:45 előtt, és mondd meg légy szíves, hogy kiállítás volt-e?
2008.08.23 17:40:25Szalahadin
Még valami: a bírók elvették a labdát a magyaroktól, értelmezhetlen módon, ez tény,próbáld a vágatlan verziót nézni, ne a vágottat.
2008.08.23 17:42:39zstoth
Nem mondtam, hogy nem lehetnek csalások, de sokan a csalások emlegetése mögé bújnak.
2008.08.23 17:43:43zstoth
A teljes egy óra tízegynéhány percces felvételt néztem, hol történt ez?
2008.08.23 17:46:43Szalahadin
Amikor a bírók látták, hogy finom eszközökkel nem tudják garantálni, amit a NOB ígért, tehát 27:27 után.
2008.08.23 17:47:39zstoth
Dimitrijnek: Mármint második félidő, 23. perc, 45. másodperc, akkora fölösleges fault volt a bíró orra előtt, mint egy ház, s ezen ment el a meccs.
2008.08.23 17:48:39zstoth
Szalahadin: Rendben, újra megnézem.
2008.08.23 17:51:56Corwin
zstoth - azért komoly, hogy felteszel egy kérdést, és meg is válaszolod:-)
Miért nem Wordbe írogatsz?
Nos, végignéztem a közvetítést, újranéztem a végét... Görbitz kiállítása erősen véleményes, a 9-esnél szabálytalankodott, innen erős túlzás a 2 perc és a hetes.
Kettős emberhátrányban támadunk, és 25 mp után felemelik a kezüket a bírók, majd utána 3-4 passz múlva elveszik a labdát...hmm...érdekes.
Az is érdekes, hogy TE miért szajkózod, hogy minden rendben volt a meccsel. A magyaroknak szurkoltál egyáltalán? Segítek, ők nem a kékek voltak...
2008.08.23 17:55:17civil-les
Először is gratula a lányoknak. Másodszor szerintem nem csalták el a meccset, hanem mi veszítettük el. Viszont sportdiplomáciában tényleg nagyon gyengék vagyunk. Aztán azt meglepődve tapasztalom már évek óta, hogy Görbicz mennyire el tudja vakítani a szurkolókat, szakembereket és kommentátorokat. Jó lenne egy statisztikát látni, arról, hohy hány hetest ront, hány eladott labdája van és hány blokkba lőtt lövése, valamint ezekből a dolgokból hány gólt kapunk meccsenként. Tudom csapatjátékban nem lehet egy fő nyakába varrni a vereséget, de talán néha le letne ültetni és talán rajta és Tóthon kívül más i s lőhetne hétméterest.
2008.08.23 18:07:06zstoth
Corwin: ziccerben, indított, kapura törő játékost oldalról elsodort, és a kezével arcon vágta ezért, kiállítás és hetes jár.
Kézilabda szabálykönyv:
"Nem megengedett
a) az ellenfél birtokában levő labdát kiszakítani vagy kiütni,
b) az ellenfelet karral, kézzel vagy lábbal elzárni vagy eltaszítani,
c) az ellenfelet átkarolni, megfogni, lökni, az ellenfélnek rohanni vagy nekiugrani,
d) az ellenfelet más módon (labdával vagy anélkül) szabálytalanul zavarni, akadályozni vagy veszélyeztetni.
8:3
Azokért a 8:2-ben felsorolt szabálytalanságokért, amelyek túlnyomórészt vagy kizárólag az ellenféllel szemben és nem a labdáért irányulnak, progresszív büntetést kell alkalmazni.
A progresszív büntetés azt jelenti, hogy azokat az ellenféllel szembeni vétségeket, amelyek a labdáért való küzdelemben előforduló szokásos és elfogadható szabálytalanság ismérveit túlhaladják, nem elég csak szabaddobással vagy 7-m-es dobással büntetni.
Itt Görbicz arcot ért alkarral, ezért ez jár.
2008.08.23 18:13:28zstoth
Szalahadin:
II. f. 22:43 - egykezes lerántás (el kell engedni!), ezért mindig kiállítás jár.
22:50 Korea elveszíti a labdát, ellentámadás, 23:35: passzív játék, az egyik játékosunk helyzet nélkül az előtte álló sáncolóba lövi, megszerezzük, a bíró felemeli a kezét, de nem lövünk egyből, vagy egy passz után, elveszik a labdát, ránézésre jogosan, az ellentámadásból 23:45-nél a koreai kapura tör, Görbicz súlyosan szabálytalankodik, jogos kiállítás, erre a kapitány ráüvölt: Mit csinálsz? Én ezt látom a felvételen.
2008.08.23 18:24:09zstoth
Corvin: kettős emberelőnyből egyszer támadtunk a felvétel tanúsága szerint és a 12. passznál gyönyörű helyzetet dolgoztunk ki, amit sajnálatos módon kihagytunk, utána nem támadtunk kettős emberelőnyből, mert kiegészültünk.
2008.08.23 18:24:11civil-les
Érdekes végigolvasni a vitátokat. Az egész magyar versenysport óriási nagy válságban van. Erre mindenki azon vitatkozik, hogy a magyarok ellen egy nagy nemzetközi összeesküvés van. El kéne már felejteni az ezeréves átkot és tenni, dolgozni kéne a jobb eredményekért. Az edzőknek és a sportolóknak a pályán és amellett, a sportdiplomatáknak a fehér asztaloknál, a vezetőknek meg a háttérben és akkor talán nem történhetnének ilyen dolgok. Ezek közül sajna csak a sportolók és nagy százalékban az edzők akik teszik a dolgukat. Ha jók vagyunk, akkor a bírók is nehezen csalnak ellenünk (ha egyéáltalán csalnak). És mégegyszer GRAT A LÁNYOKNAK!!!
2008.08.23 18:25:02zstoth
Corvin: így tehát, amit írtál a labdaelvételről, nem állja meg a helyét.
2008.08.23 18:26:53zstoth
természetesen kettős emberhátrányból, nem kettős emberelőnyből, elírtam
2008.08.23 18:31:09Sp
zstóth. Teljesen igazad van, kár ezen vitatkozni, de ha belebolondulsz akkor sem fogják elismerni.
Tény, hogy a bírók nem nekünk fújtak, de nem rajtuk ment el a meccs. Merjük már végre leírni, hogy a csapatunk stílusa felett elment az idő. A támadó időnek 50%-t arra használjuk, hogy cseréljünk, és felkocogkunk az ellenfél szaggatottjára. Ez ma már nem megy!
Végre azt is ki kell mondani, hogy durva csapat a miénk, amelyik a legtöbb szabálytalanságot követi el.
Ja és még egy! Amennyi labdát Pálinger Kati a II. félidőben megfogott, annyit anyám és védett volna.
2008.08.23 18:37:58civil-les
Szerintem Görbicz ennek a csapatnak a sarkalatos pontja. Először is képességeit maximálisan elismerem. Másodszor a játéka teljesen fegyelmezetlen és nagy hibaszázalékkal játszik. De! Amiért ez a csapat többre vitte, mint várható volt az is Görbicz, mert akkora arca van, mint a ház. Egyedül ő, és Pálinger világsztár, ellentétben az utóbbi 10-15 év csapataival. Ő az isten, a vezér és a többiek mennek utána. A régebbi csapatainkban talán sok volt a nagy sztár, nem volt egy vezér, bár nekem ők szimpatikusabbak voltak. Jó lenne a mostani csapatból is ragadna egy kis (jó értelemben vett) vagányság a többiekre.
2008.08.23 18:48:55Szalahadin
Sp!
"Tény, hogy a bírók nem nekünk fújtak" ennyivel közelebb vagy az igazsághoz, mint zstoth, aki életcélját abban fogalmazta meg, hogy ennek a két rohadék ruszki bírónak megmagyarázza a bizonyítványát. Korea valószínűleg megnyerte volna a meccset enélkül a bírói közreműködés nélkül is, csak akkor az egész nem keltett volna ilyen indulatokat ennyi emberben.
zstoth ezt azzal fokozta, hogy mindenáron be akarta a pirosról bizonyítani, hogy zöld. A magyar kézilabda problémáival kapcsolatban teljesen igaz, amit leírtál, egy dologban nem értünk csak egyet, hogy zstothnak teljesen igaza van.
2008.08.23 18:53:07zstoth
Civil-les: Szerintem az előző olimpián játszó csapatunk jobb volt, de az ellenfelek is. A legjobb általam még gyakran látott csapat a '90-es évek csapata, bár ott is volt éppen betli esetenként. ('96-os olimpiai elődöntő, brrrr) A nyolcvanas évek végének csapata (Gódorné, Rácz) is fantasztikus volt, bár nyugatra emigrálásukkal egy B-csoportos vb-n, elérték, hogy a C-csoportba kerüljünk. Előtte is voltak nagy csapatok. Ami alapvetően megváltozott, a sajtó és a média szerepe, ma szükség van a sztár kategóriájára, s ettől néhány játékos elszáll. Görbicznek meg merné valaki mondani, hogy elég a fegyelmezetlenségből, ki lehetne hagyni pár hónapra a keretből, hogy észhez térjen? Görbicz Anita könyvvel volt tele tavaly karácsonykor a könyvesbolt, lassan már istennőként írják le. Pedig csak egy jó, de gyakran hibázó kézilabdázó. Vérten Orsolya pl. sokkal megbízhatóbb és hasznosabb játékos, de sajnos, nem elég csinos, nem lehet sztár. Farkas Ági jobb játékos volt, mint Kökény Bea, de szemre kevésbé volt vonzó.
2008.08.23 18:53:51Sp
Szalahadin!
:-)
2008.08.23 18:59:20civil-les
Zstoth! Én szerintem is jobb csapatok voltak ezek, csak talán az hiányzott, hogy legyen egy vezér. Ez most egy gyengébb képeségű csapat, de van egy aki után lehet menni. Sajna túl sokat ront játék közben. A kérdés, hogy a mérlege negatív vagy pozitív-e? A csapaté nekem most pozitív, bár Dettivel egyetértek, az az érem rohadtul hiányzik.
2008.08.23 19:00:23zstoth
Szalahadin, én nem láttam csalást, az orosz bíró sportársakat nem ismerem, tényszerű próbáltam lenni, de persze részleteiben tévedhetek. Engem felháborít a sportemberektől méltatlan magatartás, ahogy a közhangulatra ráérezve, külső indokokkal magyarázzák a vereséget. Görbicz Anita pedig kimondottan ellenszenvesen nyilatkozott egyik-másik lapnak, inkább azt mondta volna: nem kellett volna abban a döntő helyzetben azt az ostoba és felesleges szabálytalanságot elkövetnem, ami után végleg elment a meccs.
2008.08.23 19:04:26Traktorka
Most biztos mindenki utálni fog, de szerintem nem érdemeltek érmet a lányok.
Jól játszottak, de 3 csapat jobban játszott náluk, plusspassz.
2008.08.23 19:07:14zstoth
Civil-les: Olyan egyéni képességei vannak, mint korábban egyetlen magyar játékosnak se, már korosztály válogatott korában erről írtak a lapok. Piszok jó játékos, gyors, ugrik és fut, mint egy gazella, technikás, elképesztő dolgokat csinál a labdával, de az edzőinek rá kellene szorítani az okosabb játékra. Hogy lehet, hogy döntő pillanatokban annyiszor kihagy?
2008.08.23 19:21:41civil-les
Pontosan ezt kérdezem én is.
2008.08.23 19:28:21Szalahadin
zstoth!
Végre találtam néhány dolgot, amiben egyetértünk:
1. Valóban gáz, hogy mind a játékosok, mind a sajtó megpróbálja KIZÁRÓLAG a bíráskodásra fogni a vereséget, mert ez így nem áll meg.
2. Ha van magyar átok, az nagyjából az előző pontban megfogalmazott, saját hibáinkért is hajlamosak vagyunk külső körülményeket hibáztatni, ami nem hiteles dolog.
3. Ha a játékos nyilatkozik, először arról beszéljen, hogy ő mit tehetett volna jobban, majd ezután, ha nyomja a lelkét az igazságtalan bíráskodás, ne hallgassa el ezt sem.
Néhány megjegyzés: Szerintem eléggé vékony a jég a sportember és a lúzer között, ha valakit attól tekintünk sportembernek, hogy rezzenéstelen arccal tűri, hogy a bírók megalázzák, hülyének nézzék. ennek magállapításához persze az embernek a saját tetteit muszáj objektíven megítélni, ebben áll a sportemberi nagyság szerintem. A körülmények roppant gyanúsak. Továbbra is állítom, hogy a koreaiak ugyanúgy védekeztek a kritikus percekben, mint előtte vagy utána, de amíg eldőlt a meccs, (27:27 és 32:27 között) addig szabaddobást is borzasztó nehezen kaptunk, amikor már semmi tétje nem volt, akkor nagyjából ugyanarra a mozdulatra, amelyet korábban továbbengedtek, még hetest is adtak. Nézd meg ilyen szemmel, rá fogsz jönni, hogy roppant gyanús a dolog. Ne feledjük el, hogy profi gazemberek követték el a cselekményt, akik úgy tudják előadni a szemétséget, hogy a lehető legkevésbé vedd észre.
2008.08.23 19:28:45dimitrij
"Nem mondtam, hogy nem lehetnek csalások, de sokan a csalások emlegetése mögé bújnak."
ez a baj zstoth, a fejedbe vetted, hogy mindneki valami mögé bújik. a tény viszont az, hogy a többség csak megállapít egy tényt, amit legfeljebb te próbálsz elvitatni. nem arról van szó, hogy ne lehetne kritizálni egyes játékosokat, vagy a csapatot, esetleg a szakvezetést. ugyan ennyi, sőt több alapja van a játékvezetés kritikájának, nem csak az olimpián, és nem csak ebben a sportágban. ha ez szerinted takarózás, akkor nem vagy képes, csak feketében és fehérben gondolkozni...
2008.08.23 19:32:26dimitrij
"...magyarok ellen egy nagy nemzetközi összeesküvés van..."
ez persze nem így van, és nem is ez hangzott el, de tény, hogy a sportdiploáciánk egy rakás szar... az egy másik kérdés, hogy a támogatások, és a sportlétesítmények minősége-mennyisége egy rakás szar zömében.
2008.08.23 19:38:12zstoth
Dimitrij és Szalahadin: Szerintem fejezzük ezt be, nincs értelme. Én az utolsó tíz perc képeit visszanézve továbbra is felesleges magyar szabálytalanságokat, rossz védekezést és tanácstalanságot, majd összeomlást látok, a csalásra utaló jelek számomra nem egyértelműek, ha Egri Viktort lecsavarom végképp. A véleményünk eltér, de érzésem szerint, Ti az általam leírt tényszerű, de ettől még nem kikezdhetetlen, állításokat nem vizsgáltátok meg. A meccs az utolsó két kiállítást megelőző teljesen felesleges szabálytalanságokon ment el, de főleg azon, hogy az ellenfél fizikálisan jobban bírta.
2008.08.23 19:42:06Szalahadin
A sportdiplomáciánk pont olyan, mint a diplomáciánk általában, egy hatalmas rakás szar, ez van sajnos. Felesleges lenne történelmi példákat hozni, mindenki ismeri őket. A legutolsó kudarc érdemel említést, 2003-ból, amikor a magyar küldöttség azzal büszkélkedett a csatlakozási tárgyalásokon, hogy nálunk milyen jó a hangulat, bezzeg ezek az ünneprontó lengyelek. Hát a keserves mindenit, hát szórakozni mentetek ti oda, vagy érdekeket védeni? Hát, körülbelül ezt a bravúrt tudják előadni a sportdiplomatáink is, nem kis szemétséget követve el ezzel a magyar sportolókkal szemben, akiket így odadobnak a bírói önkénynek.
2008.08.23 19:43:04dimitrij
ha pedig csapatról beszélünk, akkor is érdemes egy másik aspektust is vizsgálni, vjon Görbicz mennyire örül ennek a sztárságnek? kérdeztétek mér tőle? mennyire örül neki, hogy ekkora terhet rónak rá? élvezi vajon? ő lett a csapat vezérének kikiálltva, nem tuom ki által, de abban biztos vagyok, hogy egyrészt a tehetsége okán, másrészt nem az ő ötlete volt. vajon ha makk egészséges lett volna, és kisebb hibaszázalékkal játszik, akkor miért lenne kikezdve? mert ebben a kibaszott országban nem lehet csak elismerni valakinek az érdemeit, mindig fogást kell keresni rajta, sőt, olyanért is le kell szólni, ami esetleg nem az ő felelőssége... egyébként egyszer nem mondtam, hogy nyerniük kellett volna korea ellen, annyit mondtam, hogy bebenyúltak a meccsbe az orosz bírók, és ez zstoth összes vergődése ellenére is megállja a helyét, sajnos.
2008.08.23 19:46:17Szalahadin
Ha nem lett volna egyértelmű, akkor jelzem, hogy az előző kommenttel én is befejezettnek tekintem a vitát. Egyébként feleslegesen vádaskodsz, mert te sem vizsgáltad meg azokat a tényeket, abban az összefüggésben, ahogyan én leírtam. A fórumkultúra jelenlegi állása alapján az is eredmény, hogy anyázás nélkül megúsztuk...
2008.08.23 19:47:25dimitrij
megint más: egyébként nem engedném, hogy ilyen meccseket azonos nemzetiségű bírók vezessenek, nonszensz. simán megoldható lenne, hogy eltérő nemzetiségűek vezényeljék le a meccset, az estleges aktuálpolitikai, vagy akármilyen negatív érzelmek ellensúlyozására.
2008.08.23 19:58:25Szalahadin
Lásd egyébként vízilabda, ahol ez megvalósult.
Na viszlát, holnap meg hajrá magyarok, bárki is lesz a bíró!!!!
2008.08.23 20:05:17zstoth
Amúgy a vízilabdában nem lesz ilyen vita, nincs ember, aki akár megközelítően pontosan meg tudna ítélni egy szabálytalanságot tv-képernyőről, kivéve a sportkommentátorokat. :-) Két tagbaszakadt center egymást fojtogatja, tépi, üti, a másik gatyájában nyúlkál, néha az egyiket kiküldik.
2008.08.23 20:32:19victor vacendak
Görbicz, te zseni, 15 év élsport után felismerted, hogy nem elég, ha csak 1-2 ember nytújt csak kiemelekedőt az olimpia mezőnyében. Gratulálok. Már megérte kimenni...
2008.08.23 20:40:39zstoth
209d! Írásod amúgy nem minősíthető, hiszen egy agyrém, de szeretnék a magadfajta szittyáknak egy érdekes adalékkal szolgálni a legmagyarabb csapathoz. Az állításom nem cáfolja, hogy a Fradi ugyanolyan magyar csapat lenne, mint a többi, hiszen a zsidók is magyarok, de a Zsidó Lexikon adatai szerint a két világháború között a legtöbb zsidó származású focista a Ferencvárosban játszott. Csak amolyan offtopic megjegyzés.
2008.08.23 21:00:18civil-les
zstoth! Az szép volt :-)))
2008.08.23 21:07:51megint
Schmidt Pálnak illene minimum hangosan tiltakozni a játékvezetés miatt, mert sima csalás történt, amúgy meg szép volt lányok, így is túlszárnyalták a várakozásokat.
victor vacendak, ahogy mondod G. Anita valóban egy zseni a kézilabdában, te meg egy bunkó vagy.
2008.08.23 21:11:08Gaga77
victor te egy segg vagy, az hogy Anita mit nyilatkozik és neked esetleg van valami piti véleményed ezek nem jelenteknek semmit, mert egy nulla vagy ülsz a gép előtt és fikázol, viszont Görbi királynő!
2008.08.23 21:12:43Gaga77
megint! kovácspali nem fog tenni semmit, mert csak a gyurcsányt képes fikázni, ennyit képes tenni, egy nulla a pali.
2008.08.23 21:27:41moderálást kérek
jézusom!
az öttusázók meg lovaknak álcázott orosz bírókról estek le? mermég azis lehet, nem?
szegény lángoktól ölelt kis hazánk?
2008.08.23 21:29:57moderálást kérek
2008.08.23 21:12:43Gaga77
ha elolvasod a blogját, rájössz, hogy a saját karrierjén kívül szarik az mindenre
2008.08.23 21:36:14hidegv
Háromszor néztem meg a kézimeccset videoról. Utoljára hang nélkül.:)
Ez alapján bátran kimerem jelenteni, bizony tudatosan csalva elvettek tőlünk egy érmet.
Annyira nyilvánvaló, ehhez nem kell nagy szaktudás.
2008.08.23 21:36:25Gaga77
Nem igazán érdekel a blogja, a játéka tetszik ennyi.
2008.08.23 21:39:45hidegv
Ja a lényeg lemarad. Csodálatos volt lányok. le a kalappal előttetek!
Egy költői kérdés. Görbicz Anitát miért fikázzátok. Hihetetlen tehetség. A torna legjobb játékosa. Most is olyan megmozdulásai voltak, hogy beszarás. Ráadásul még intelligens is. Legyünk már büszkék égköveinkre!
Hajrá magyarország!
2008.08.23 21:43:07hidegv
Ja és Egri Viktor piszkosul jó sportriporter. Ez tény, kár vitát nyitni. Jó az mondjuk kiderült az EB-n. hogy az olaszoknak drukkolt:)
2008.08.23 21:44:03hidegv
Zstoth te rádión nézted a meccset vagy csukott szemmel? :)
2008.08.23 21:47:05moderálást kérek
2008.08.23 21:36:25Gaga77
a smittpali játéka?
2008.08.23 21:55:01Gaga77
sportdiplomáciára gondoltam.
2008.08.23 22:38:53vznk61
Laurencz a sport tévén azt találta mondani "rengeteg labdát eladott", " kár hogy ennyire függ tőle a játék" "NINCS HOZZÁ HASONLÓ TUDÁSÚ MEGKÖZELÍTŐLEG SEM"
Biztosan nem ért hozzá, vajon kiről beszélhetett?
2008.08.24 08:04:20st8
Remek. Ezzel a hozzáállással magatokat minősítitek. Ha kikapunk, akkor a bírók biztosan csaltak, szidni kell S.P-t, Görbiczet (aki nélkül ez a csapat nem ment volna SEMMIRE!). Természetesen mindenki avatott kézilabda szakértő, aki vakon benyeli a hisztérikus riporter minden frusztrációját. Ja, és ugye aki kicsit reálisan, nem elvakultan ítél, az már nem is a magyaroknak szurkol?! Esetleg nem jut eszetekbe, hogy az egyébként csodálatosan játszó és küzdő magyar csapat a végére elfáradt és Korea a végén jobb volt? Nem, nem jut eszetekbe... Otthon ültök a TV előtt, és fröcsköltök mindenkire, aki hajlandó gondolkodni is...