De mi volt a pekingi levegőben?
Talán a sportág két vezetőjének nyilatkozata érzékelteti legjobban, mennyire nehéz reálisan megítélni a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai szereplését. A szakembereknek, az elnökségnek sem lesz könnyű: ki és miben hibázott, hogyan lehetett volna még szebb a szereplés, lehet-e, érdemes-e egyáltalán bűnbakot találni.
Baráth Etele elnök még a helyszínen arról beszélt, romjaiban hevert, amíg nem lett meg a második arany, ami lényegesen felvidította. Angyal Zoltán kapitány hazaérkezése után úgy értékelt, az egyik szemünk sír, a másik nevet, de hát éppen ilyen egy olimpia.
Mindkét nyilatkozattal egyet lehet érteni, mert a kajakosok, kenusok tettek a legtöbbet azért, hogy ne legyen ciki a magyar szereplés. Ha olyan szerencséjük lett volna, mint Sydneyben, és négy aranyat nyernek, akkor minden sokkal szebb lehetett volna. Fel sem merült valamennyi szakág gondjának, pótolhatatlan veszteségeinek emlegetése.
A négy aranyhoz most még csak szerencse sem kellett volna, de Kovács görcse, illetve Kammererék öngyilkos taktikája megakadályozta a még nagyobb sikert. Mi több, két érmük nagyon hiányzott a végelszámolásnál.
Mert önmagában az eredeti célkitűzés, az öt vagy hat érem megszerzése nem sikerült a kajakosoknak. Azt álmában sem gondolhatta senki, hogy Kovács az elmúlt évek eredményei alapján leszorulhat a dobogóról.
Roppant nehéz megmondani, mennyire volt ebben benne az edzőváltás körüli hercehurca, de azt már utána mindenki beismerte, Kovácsot csak idegileg lehet elrontani. Fejben viszont Kovács nem volt ott, nem tudott felpörögni, ami önmagában akár nevetséges is lehet, mert mégiscsak négy évet készült rá. Ám hogy mégis rendben lehetett fizikai felkészülése, és hogy lelki tartása is van, arra példa, hogy párosban - egy órával a kudarc után - aranyat nyert Janiccsal.
Nyilván el lehet gondolkodni rajta, hogy neki az egyest fel kellett volna-e áldoznia, mert Benedek Dalma ugrásra készen állt. Nyilván az is felmerült, egy pszichológussal meglett volna-e az érem, egész pontosan az arany, mert Kovács ezért áldozott négy évet az életéből.
Mondjuk garancia arra sem lehetett volna, hogy Benedek nyer, de talán pihenten, másra nem koncentrálva nagyobb esélye lehetett volna. Angyal azt mondta két hónappal az olimpia előtt, csalódás, ha nem lesz három érme a szakágnak.
Angyal mindvégig nagyon következetesen állt ki a Janics, Kovács párosért, amelyikről Fábiánné Rozsnyói Katalin hallani sem akart. A kapitány karakánsága kellett a címvédéshez. Az elnök is kifejtette a véleményét erről, és azt mondta, Fábiánné emberileg tévedett Janiccsal kapcsolatosan.
Kammererék helyzete más. A háromszoros olimpiai bajnok a négyest már nem akarta, mert nagyobb esélyt látott a páros sikerére. Végül mindkettő az ötödik helyen ért célba.
Kammerer az ezres verseny után egy nappal később is kitartott álláspontja mellett, miszerint nem kezdtek túl gyorsan, mindig ilyen erősen szoktak, de az elnök nem értett vele egyet, és azt magyarázta, a hőségre nem készültek fel.
Kammerer Kovács negyedik helyét látva értetlenkedett, és csak annyit mondott: „lehet itt valami a pekingi levegőben.” A magyarázat nyilván nem szakmai, de a szakmai sem maradhat el.
A helyszínen már felmerült, talán Sári Nándor tévedett, ő készítette ugyanis mindkét férfi versenyzőt, és az olimpiai hajrában Kovács Katalint.
A kenus szakág két érmet hozott, Vajda Attila favorithoz méltón lapátolt, Kozmann György és Kiss Tamás pedig egyszerűen hõssé vált. Talán Kozmann hamarosan már másként gondolja, és nem akar mindenáron elszakadni a sportágtól, mert az olimpiai eredmény láttán feltétlenül egy ígéretes páros alakulhatna ki.
Az ezren győztes Vajda ötszázon már nem találta a ritmust, nem tudott ráhangolódni előző napi győzelme után. Huszonöt éves, biztosan nem könnyű kezelni a helyzetét, élete legnagyobb sikere után rátenni másnap egy lapáttal. Ugyan éremről álmodott, végül a kilencedik helyen futott be.
Kommentek
2008.08.27 15:21:24Lolcsi
"Ám hogy mégis rendben lehetett fizikai felkészülése, és hogy lelki tartása is van, arra példa, hogy párosban - egy órával a kudarc után - aranyat nyert Janiccsal."
Az m1 riportere ugyanezt a szót mondta - kudarc -, amin fenn is akadt Kovács Katalin szeme, mert azért a negyedik helyet talán nem kellene akkor kudarcnak nevezni, ha az elsőhöz képest 466 ezred másodperccel ér be a célba. Tény, hogy nem lett arany (én is sajnálom), de attól ő még ott van a legjobb kajakosok között. Kudarc az lett volna mondjuk, ha beragad a célba, felborul és még a bólyasort is összeszedi a lapátjával.
2008.08.27 15:29:25csikos
Vajda egyszerűen nem ötszáz méterre van kitalálva. 10 éve az 1000 m-t gyakorolja. Képes 4 időben egyforma 250m-t teljesíteni, amit utoljára a lett Klementyev tudott megcsinálni 1988-ban. Ehez nem egyszerűen jónak kell lenni.
500 m az teljesen más. Ott is fel kell építeni a távot, de más forgatókönyv alapján. Igen ritka, hogyha valaki mindkét távon nyerni tudjon. Inkább készüljön vajda ezerre és nyerjen, mintsem legyen mindkettőben második.
2008.08.27 15:35:07Bisi
Messze o volt a favorit. A favoritnak meg a negyedik hely kudarc, nincs ezen mit szepiteni.
2008.08.27 15:39:33vpi
Lolcsi, ha 4 évig mindent nyersz, és az olimpián dobogós sem vagy, azt magyarázhatod, hogy szép eredmény, meg milyen sok országból indulnak bla-bla, de az kudarc. És sajna be kell látni, hogy nincs a legjobb kajakosnők között, mert akkor eredményt is elért volna. Ha a páros előtt a Natasa nem pofozza fel, akkor az sem lett volna meg. Jó kajakos, de nem egy jó versenyző tipus. A tétet nem bírja (igen, a VB az olimpiához képest nem tét). De lehet, hogy a premizálás sem sarkalta nagyobb munkára. Így is majdnem a legtöbb pénzt kapja (amit nem irigylek tőle).
2008.08.27 15:47:30csikos
Azért 23-szoros világbajnok és létszeres olimpiai bajnok mert "nem egy jó versenyző tipus"
2008.08.27 15:52:58Kerekes Zsolt
A másik segghülye riporter meg azt kérdezte Kovács Katitól, hogy pokolból a mennybe? Mire Kati rögtön mondta, hogy azért az nem a pokol volt... Baromarcú tornából felmentett lúdtalpúak.
2008.08.27 16:03:55vpi
csikós: A két olimpiai címhez nagyben segitette a mögötte ülő.
Egyébként te mivel magyarázod, hogy dobogóra sem tudott állni?
Ennek pl pont forditottja Nagy Timea, aki nem tud semmit sem nyerni, de az olipmipn nagyon ott van.
2008.08.27 16:08:57Ban_Dee
Én a pszichológiai magyarázattal értek egyet: egy olimpiára általában nem a nyeretlen kétévesek mennek ki sememlyik országból (na jó, nagyon kevés kivétellel - ld. Eric az angolna). Vagyis eleve, hogy indulhat, már jelent valamit, de ha a döntöbe is kerül, akkor tényleg komoly a tudása. Pláne ha a célban ilyen kis időkülönbségek vannak - nagyon kiegyenlített a mezőny. Tényleg lehet, hogy simán az dönti el, hogy ki nyer és ki lesz pl. negyedik, hogy mennyire akarja az aranyat, mennyire tud oda koncentrálni.
2008.08.27 16:10:29Ban_Dee
Ja, amúgy meg tényleg lehet hogy ha előtte többször első volt az ember, akkor hajlamos akár önmaga, akár a kibic kudarcnak tekinteni a 4. helyet, de szerintem sokan szeretnénk _akármiben is_ 4. legjobbak lenni a világon.
(Ettől még persze egy 3. hely is akár sokkal jobb, mert hát mégiscsak ott van a fiunk / lányunk a dobogón ugye...)
2008.08.27 16:13:57morgok
Akkora terhet raktak Kati vállára, ami alatt összeroppant. A megelőző más sportágak által elmaradt sikerek után mindenki a kajakosoktól várta a megváltó sikereket. Kedvenc országvezető politikusaink is megjelentek, és a média is lihegett, hát így nehéz. Gondoljunk a viccre, amikor a tömeg drukkol Sztálin merénylőjének, lőjjjj már! Ebből lett a gyengébb, fejben előre, majd a döntő futamban elbukott 500 egyéni. De mivel a munka benne volt, és óriási klasszis, megrázta magát, kimászott a majréból, és hozta a másik kötelezőt, a párost. És persze vele volt Natasa, aki köztudottan remek versenyző típus.
2008.08.27 16:14:24etxxhun
csikos: Martin Doktor!! 1996.
Ezzel együtt is igazad van, rendkívüli adottság kell ahhoz, hogy valaki mindkét távon győzni tudjon egyesben.
KK 4. helye szerintem is kudarc, de nem tragédia. Egyébként szerintem a páros arany is csak amiatt lett meg, hogy a németekkel valami történt 150-200 méter után. Nem szoktak ők így lemaradni.
Én megkérdezném Sári Nándort, - amellett, hogy jó edzőnek tartom - hogy minden úgy alakult-e a formaidőzítéssel, ahogy Peking előtt elképzelte.
Kameráék és a lányok eredményeiért ő is felelős.
2008.08.27 16:25:14csikos
Igazad van, Martin Doctor, illetve Buhalov 1992. De ők nem ilyen mértani pontossággal teljesítették a távot. Erre a kajakosoknál is egyedül Knut Holman volt képes az utóbbi 10 évben.
2008.08.27 16:36:55kardinálispinty
Hadd legyek egy kicsit sarkos és kegyetlen: olimpikon ne hivatkozzon lelki tényezőkre: aki nem bírj a stresszt és nem tud koncentrálni, az ne olimpiára menjen, hanem áruljon paprikát. Főleg ennyi pénzért. (és mindegy, hogy 20adannyi, mint külföldön, de 10szerannyi, mint egy átlagbér.) Élsportolónak lenni nem kötelező.
2008.08.27 16:44:46paaj
Az nagyon tetszik, hogy ilyen tornából felmentett, pápaszemes sihederek megmondják, Kovács Kati nem jó versenyző. Végülis biztosan igazuk van hiszen "csak" 23-szoros világbajnok. Gondolom csak szerencséje vagy mindig egyedül indult:))))) Lehet ha egy órával később van az egész program, agyonveri egyesben a mezőnyt. Apróságokon múlhatott hiszen fél másodpercen belül volt az elsőhöz. A páros pedig két emberen múlik, Janics maga mondta egy szót sem szóltak egymáshoz a bemelegítésig. Vagyis Kati saját magát pörgette fel addigra és nyertek. Remélem nem hagyja abba és Londonban újra megpróbálja.
2008.08.27 16:55:49stoppard
szerintem Vajda azon nyilatkozata, hogy az 500-as már szinte nem is érdekelte, mert nem tudta kipihenni magát (inforádió), kicsit kiábrándító. Kammererék meg igenis egyszerűen rosszul mentek, olyan nincs, hogy két hajóval menjen valaki 500-nál, és ne fulladjon ki.
amúgy max respect a kajakoskenus csapatnak, de sztem ez a két eset kicsit elszomorító.
2008.08.27 17:03:03vpi
Hát lehet, de Janicsnak négy éve nem voltak "lelki problémái". Persze nagy nyomás volt Katin, de ki is erőltette, hogy 3 számba induljon?
Azért ha az egész női szakág úgy táncol ahogy a Kati fütyül, akkor szerintem minimum a 3 dobogó. Persze szép a negyedik helyezett, de ezt csak akkor fogadom el, ha rögtön válaszolsz arra a kérdésre, hogy 1988-ban 500m kenuban ki lett a negyedik helyezett? (Segitek, magyar versenyzőfől beszélek)
2008.08.27 17:06:55lemon1975
Szabó Attila?!
2008.08.27 17:08:17Dreman
Utólag elmondhatjuk, hogy kellett volna a kajakos csajok pszichopata exedzője az olimpiára. Egy ilyen ember óriási energiát tud adni amikor valaki be van szarva a versenytől. Szinte átrugdossa a rajtvonalon. Úgy látszik Kovács nagyon rá van hangolódva az öreg hölgyre, nem is csoda, hiszen legalább 10 évig edzője volt. Most hiányzott.
2008.08.27 17:09:00morgok
Sári Nándor személye sajnos hasonlít a női szakágban Kati néniére. Tehetségek idegyűljetek, mert ha nem, akkor nem érhettek fel a csúcsra. Így sikeredző Sári mester. Érdekes történet. - És persze mindenki követhet el hibákat, így lehet, hogy most Ő is eltolt valamit. Akár a lelki felkészítést, vagy azt is. Ki tudja? - Jó lenne, ha több műhely tudna párhuzamosan élni, dolgozni, féltékenység nélkül. Mert abból csak magyar kajak-kenu sport profitálna!
2008.08.27 17:10:27cz4eva
Ha Kati nem érzi kudarcnak, hogy csak 4. lett, annak örülök, mert így sokkal könnyebb neki, de valószínűleg emiatt nem lett olimpiai bajnok. Ő a világ legjobb kajakosa, a tudása, felkészültsége, stb megvolt hozzá. Csak a többiekben mind benne volt, hogy ez egy olimpiai döntő, és itt az átlagteljesítményemnél jóval többet kell hozni. Kati pedig nemhogy átlagon felül, hanem egy kicsivel talán a saját átlaga alatt teljesített. Kétféle hozzáállás szokott lenni, az egyik, h az olimpia is csak egy verseny, a másik, hogy az olimpia az OLIMPIA. Ez utóbbi ugyan összeroppanthatja lélekben az embert, de ha tudatosan készül rá, akkor a tét inkább csak feldobja, és még többet hoz ki magából. Szerintem.
2008.08.27 17:11:49sunimesek
Sari felelossege szamomra is nyilvanvalo. Kovacs Kati nem volt jo formaban, ezt mutatja az elofutamban leret idoeredmenye is. en mar akkor mondtam, hogy Wagnes es Idem nagyon erosnek tunik. Kati tavaly amikor visszatert, tobbszor kikapott hasonlo modon, mint most - DE utana a VB-re Fabianne osszerakta 500-et, es siman nyert. Most Kati formaja engem a tavalyi VB elotti formajat idezte. Nos Sari, ugy vette at Katit, hogy iden az ev elso feleben sokkal elobb jart, mint tavaly - mindent megnyert, sokszor egeszen kivalo idovel. Ehhez kepest az olimpiara nemhogy jobb lett volna, hanem visszaesett jelentosen.
Errol jut eszembe: valaki olvasott nyilatkozatot saritol? Mert en nem - pedig erdekelne, hogy mit mondana.
2008.08.27 17:15:01morgok
1988. Szöul N. Kajak 500 4. helyezett Kőbán Rita, ki volt az edzője?
2008.08.27 17:17:21morgok
Szóval nem csak az edzőn múlik.
2008.08.27 17:22:30pumpuj
Egészen elképesztőnek tartom, hogy Kati néhány hónappal az olimpia előtt otthagyja az edzőjét aki felkészítette. Ment a biztosra: tudta, hogy Natasával nagyon esélyesek. De akkor miért nem mondott le az egyéni indulásról? Szegény Benedek Dalma meg itthonról nézte Katit, ahelyett, hogy indulhatott volna és hozott volna egy "tuti" érmet.
A szakvezetés is hibás, mert ilyet még egy 23X világbajnoknak sem szabad megengedni. Önző volt. Az meg erkölcsileg minősíti, hogy nagy csinnadrattával faképénél hagyja azt, aki őt azzá nevelte ami. Szvsz vagy sokkal korábban edzőt kellett volna váltania, vagy fogcsikorgatva is, de a tisztesség kedvéért végigcsinálni Kati nénivel az olimpiát. Sárit meg az eredmények minősítik.
2008.08.27 17:29:17Publius Handballicus
A díjazás mindenkit arra sarkallt, hogy minél több számban iduljon. Ha Benedek Dalma szerez egy ezüstöt az egyesben, akkor Kovács Kati szegényebb jó pár millióval. Ugyanez igaz Kammererék esetén. Öldöklő harc, helyezkedés, ármány és cselszövés volt a csapatba kerülésért. Nem az összesen megnyerhető érmek száma számított, hanem az egyénileg maximalizálható jutalmak, no meg a frissen a lányok edzőivé előlépők jutlmai. (Apropos minek ide Szöv. Kap. ?)
2008.08.27 17:29:18Dreman
Janics egy erősebb egyéniség, ezért is tudta otthagyni az edzőt. Kovács sokkal dependensebb, ő csak Janics után ment, de kell mellé valaki, aki kipofozza belőle a versenyszellemet. Ez egyesben nem volt meg. Párosban már igen, Janics észbe kapott és tudta mit tegyen a siker érdekében.
2008.08.27 17:38:57otthon ?sz
Csak az vegye magára, akinek inge: ne gyertek már örökké ezzel a 'Tipikus magyar mentalitás, hogy a negyedik hely kudarc, más országokban így meg úgy bla-bla-bla.' Mi lenne a 23-szoros világbajnok számára egy olimpiai negyedik hely, ha nem kudarc, úgy, hogy ez lett volna az első egyéni aranya. Tudjátok mi a a tipikus magyar mentalitás: pontosan ez a felelősség elmaszatoló 'Burkina Faso-ban nagyon örülnének ennek a negyedik helynek' típusú szöveg. A másik: miért ne lehetne nekem lúdtalpas sörhasú állampolgárnak véleményem egy olimpikon eredményéről? Mi köze a testnevelésből való felmentettségnek ahhoz, hogy meg tudom-e ítélni, hogy mit tartok kudarcnak? Az olimpiai és egyéb címekért járó jutalmat nem az én lúdtalpas adóforintjaimból kapják? Csak ennyit akartam mondani, egyébként minden tisztelet Kovács Katié és az egész csapaté, most nem róluk beszéltem, hanem a fenti véleményt képviselőkről.
2008.08.27 17:40:16amfiteatrum
Nehét kívülről megítélni mi lehetett a lányok és Fábiánné között. Egy biztos, nekem is az jutot eszembe a 4. hely után, hogy a KAti néni hiányzik. Nem tudom kinek van igaza a női vonalon, egy biztos, rendet kellene tenni, mert az tény, hogy FÁbiánné a legsikeresebb női edző. Mármint nőket edző edző:)
2008.08.27 17:45:33pumpuj
"A másik: miért ne lehetne nekem lúdtalpas sörhasú állampolgárnak véleményem egy olimpikon eredményéről?" -
"Attól, hogy nem tudok tojást tojni, még látom, ha záp!"
2008.08.27 17:48:47amfiteatrum
Hát ez egy nagyon záp olimpia volt :))
2008.08.27 18:19:52egyputtonyos
Kovacs elgondolta, hogy a legtöbb penzt akkor keresi, ha harom szamban indul. Ezt csak az edzövaltassal tudta megvaolsitani. Az eredmenyek nem jok a kajakcsapatnak, de Kovacsnak meg mindig ez hozta a legtöbbet. Ezert öt meg is ertem, a szakvezetest hibaztatom, amiert lehetöve tette a helyzetet.
2008.08.27 18:27:59ladislaus
A vb-kre voltak kihegyezve a felkészuléseik. Ez a baj. VB cimért is jopénzt kapnak, és meg kell éljenek szoval el van kurva a finanszirozás miatt az egész. Nagyon!
2008.08.27 18:46:11bluetooth
A 4-ik hely "kudarc" / "nem kudarc" megítélésének kérdésében nem ártana figyelembe venni, hogy nem egyedül volt a pályán. Nem csak rajta múlt, hogy 4-ik lett hanem azon a másik 3 sportolón is aki megelőzte. Azok aznap jobbak voltak. Ennyi.
Most nem tudom ki lett az aranyérmes, de biztos vagyok benne, hogy tőle otthon nem azt kérdezgetik: "Na mit gondolsz mi történt a magyar lánnyal, miért nem tudott megelőzni téged?"
2008.08.27 18:54:01bluetooth
Re: 2008.08.27 18:19:52egyputtonyos
"Kovacs elgondolta, hogy a legtöbb penzt akkor keresi, ha harom szamban indul. Ezt csak az edzövaltassal tudta megvaolsitani. Az eredmenyek nem jok a kajakcsapatnak, de Kovacsnak meg mindig ez hozta a legtöbbet."
Az eddigi eredmények alapján KK a legjobb magyar egyéniben, KK és JN a legjobb párosban. Ezért mentek ők.
Lévén az egyes előbb volt mint a páros és párosban lett meg az arany azt sem lehet mondani, hogy kár volt mindkét számban indítani mert a másodikra már nem maradt ereje. Azt meg ugye senki sem hiszi, hogy elindul valaki megszerezni élete első egyéni olimpiai aranyát és direkt nem a maximumot evezi mert tartalékol a párosra. Ugyan!
Cseh Laci jobb lett volna, ha csak 1 számban indul, nem háromban? Nem. Ha valaki az egyikben indul helyette, jobb lett volna? Nem.
2008.08.27 19:20:03Tesztelo.hu
Nyilván a kudarc/nem kudarc kérdés eldöntése a viszonyítási alaptól függ. Ha egy eddig "sehol sem jegyzett" versenyző lesz valahol a 4., az siker, ha valaki egy többszörös világbajnok, és "csak" 4. lesz, az ebből a szempontból kudarc. És vigyázni kell azzal a megjegyzéssel is, hogy "a 4. legjobb a világon", hiszen ez nem igaz. A kvóták miatt lehet, hogy pl. van egy német/orosz/egyéb versenyző, aki simán jobb lenne a 2.-nál és a 3.-nál is, de mivel az országnak nincs több kvótája, ezért nem juthat ki. (Mi is indíthattuk volna Janicsot és Kovácsot is egyesben, de a kvóta miatt nem lehetett.)
2008.08.27 20:00:09Arthur Dent
Kati szerintem 10 futambol 8-szor biztos nyert volna ebben a mezőnyben.
Én tizen sok éven keresztül kajakoztam. Úgy gondolom, hogy egyszerűen lenyűgöző amit Kati tud. Minden mozdulata tökéletes és repül alatta a hajó. Az egyesben olyan görcsösen evezett a végén ahogy még soha az életben nem láttam. Ez volt az oka. Hogy mi vezetett ide? Idegeskedés, rossz bemelegítés, túl nagy teher, általános rossz olimpiai szereplés és rossz hangulat, túl meleg? Vagy mindez együtt? Tényleg hajszálon múlt. És ettől függetlenül Ő a legjobb és a párosban megmutatta. Ahogy 100 és 200 között az élre áltak alig hittem a szememnek. Bizonyított.
2008.08.27 20:05:41magyar.nemzett
Lolcsi: "Kudarc az lett volna mondjuk, ha beragad a célba, felborul és még a bólyasort is összeszedi a lapátjával."
Vagy, ha leesik a lóról, bakker...
2008.08.27 21:22:35Jakuza
Kovács Kati & Janics Natasa 2006-ban 6-6 aranyat nyert VB-n & EB-n.
Okosokhoz 1 kérdés : Bármilyen sportágban az elmúlt 100 évben nyert-e valaki egy évben 6db VB és 6db EB aranyat? Szerintem ez Guiness record !
2008.08.28 12:38:16kemata
Egy kicsit értetlenül állok a fenti vita előtt. Szerintem simán megáll egymás mellett a két állítás: 1. Kovács Kati nagyon nagy kajakozó, 2. Pekingben (egyesben) csúnya kudarcot vallott (annál nagyobb volt viszont párosban. Egyiket sem kéne vitatni, mert egyik sem vitatható komolyan. Előbbit az erdeményei igazolják, utóbbit pedig tényleg ne akarjuk már kimagyarázni, mert az nevetséges lesz. Egyébként nem a kudarc szó hallatán kapta föl a fejét ő maga sem, hanem az MTV riportere pokonak nevezte azt a futamot. Sikernek azért nem gondolja a negyedik helyet, ne vicceljünk már.