Argentína most megverte Nigériát

2008. augusztus 23., szombat 09:03 |
Az olimpiai labdarúgótorna döntője nem hozott magas színvonalú játékot, az argentinok végül Di Maria révén belőtték a mérkőzés egyetlen gólját, megvédték címüket. Nigéria hiába próbált meg mindent a hajrában, helyzetig sem nagyon jutott.

Megvédte olimpiai bajnoki címét az argentin labdarúgó-válogatott, miután a döntőben Di Maria 58. percben szerzett góljával 1-0-ra megverte Nigériát. Mindkét csapat elsősorban a biztonságos védekezést tartotta szem előtt, ennek köszönhetően a párharcok csaknem mindegyikét a védők nyerték a támadókkal szemben, helyzetek csupán néhány egyéni villanás után alakultak ki.

Argentína az első percekben beszorította ellenfelét, a nigériaiaknak jó húsz percre volt szükségük, hogy magukra találjanak, az egy szem csatár, Odemwingie azonban meglehetősen esélytelenül őrlődött az argentin védők között. A másik oldalon Agüero és Messi volt aktív, de a nigériai védelem is jól állt a lábán, különösen Apam tette remekül a dolgát a védelem közepén.

A második félidőre nem változott lényegesen a játék képe, a mérkőzés kétharmadának el kellett telnie, hogy lényeges esemény történjen, ekkor Messi passzát váltotta gólra Poborsky klasszikusát idézve Di Maria. Argentína előnye tudatában visszább is húzódott, a hátrányba került Nigéria pedig szinte rögtön átállt kétcsatáros játékra. Néhány elfutáson kívül komoly helyzetet csak az argentin védelem megingásaiból tudtak kialakítani, gólt azonban ezekből sem sikerült szerezniük.

Argentína az utolsó negyedórában elkezdett játszani az idővel, majd a lefújáshoz közeledve előbb ölni, utóbb csalni kezdték a játékot; a mérkőzést remekül vezető Kassai Viktor két dél-amerikai játékosnak is kénytelen volt sárgát adni időhúzásért. Nigéria elkeseredetten próbált támadni, de néhány távoli lövésen és hamvába holt beadáson kívül helyzetet sem igazán sikerült kialakítania.

Az athéni címét követően ismét olimpiai tornát nyerő Argentínának másodikként sikerült megvédenie címét (ez korábban csak a magyar válogatottnak sikerült). A címvédés jogosságához annak ellenére nem férhet kétség, hogy az argentinok sokkal jobb csapat annál, mint amit a döntőben mutatott. Nigériának sincs miért szégyenkeznie, hiszen lényegesen erősebb csapattól szenvedett vereséget. Ezzel a győzelemmel az argentinok bosszút álltak Atlantáért, hiszen az 1996-os olimpiai döntőben éppen Nigériától kaptak ki egy vitatható góllal.

Argentína-Nigéria 1-0 (0-0)

Argentína: Romero - Garay, Monzon, Zabaleta, Pareja - Riquelme, Gago, Mascherano, Di Maria - Messi (Lavezzi), Agüero (Sosa)
Nigéria: Vanzekin - Okonkwo, Apam, Adeleye, Adefemi - Ajilore, Kaita, Isaac (Ekpo) - Obinna, Okoronkwo (Anichebe) - Odemwingie
Gólszerző: Di Maria (58)

Kommentek

  • 2008.08.23 10:30:53Fj0d0r

    Ennyire zoknik már tényleg nem lehettek. 96-ban lehet vitatható volt Amunike győztes találata de Ortega műesésére befújt 11-es egyértelműen hibás ítélet volt.