Janicsot és Kovácsot nem lehet legyőzni

2008. augusztus 23., szombat 11:44 |
Megnyerte a kajakpárosok 500 méteres versenyét Kovács Katalin és Janics Natasa. A magyar egység remek versenyzéssel utasította maga mögé a rendkívül erős mezőnyt. Kovács és Janics megvédte olimpiai bajnoki címét, és megszerezte a második aranyérmet Magyarországnak.

Janics Natasa és Kovács Katalin meggyőző fölénnyel győzött, a legnagyobb ellenfélnek számító németek - Fanny Fischer, a nyolcszoros olimpiai bajnok Birgit Fischer unokahúga és Nicole Reinhardt - csak negyedik helyen értek célba. Ez a két versenyző egyébként benne ült a pénteken aranyat nyert női négyesben is, akik mögött a magyar csapat a második helyet szerezte meg.

A rajt után még a német egység haladt az élen, de a táv felénél Kovács és Janics átvette a vezetést. A lengyel páros az utolsó 200 méteren megközelítette a magyar egységet, de a célvonalon Kovács és Janics haladt át először (1:41.308). Az ezüstérmet Beata Mikolajczyk és Aneta Konieczna szerezte meg (1:42.092), a harmadik helyen a francia egység, Marie Delattre és Anne-Laure Viard ért célba (1:42.128).

Janics Natasa ezzel harmadik olimpiai aranyát nyerte, Kovács Katalin a másodikat, miután neki egyesben most nem sikerült a dobogó tetejére állnia, a negyedik helyen ért célba. Janics és Kovács is versenyzett a négyesben, amely ezüstérmet nyert pénteken.

A páros pekingi teljesítménye azért is számít kiemelkedőnek, mert az olimpia előtt számos botrány kísérte a női szakág munkáját. Kovács és Janics az edzőváltások miatt az utóbbi két évben keveset evezett együtt, de Angyal Zoltán szövetségi kapitány döntése a válogatott végleges összeállításáról így beigazolódott.

Kommentek

  • 2008.08.23 12:37:37Rolli

    Hefe : Nem playboyon élek. Szerintem letettek már ők annyit az asztalra, hogy ne így kelljen róluk beszélni. Nyilván nem ok nélkül hagyták ott Kati nénit sem, szerintem őt sem kell félteni, bár nem ismerem egyikőjüket sem, nem tudom mit gondolnak, mik történtek négyszemközt. ezért nem is alkotot véleményt ilyen dolgokról, amibe nincs belelátásom.
    Azt meg mér baj ha szépek? sztárok, mert az elmúlt jó pár év alatt kiérdemelték szerintem. az meg ugye nem kell kommentálni, hogy aranyat nyertek...

  • 2008.08.23 12:37:42Darwi Odrade

    Oh, milyen szánalmasak az olyan mindent tudó, magát bennfentesnek képzelő kis senkik, mint te, fecskend?.

  • 2008.08.23 12:37:50Jakuza

    fecskend?, valaki azt találná mondani neked normális vagy nyugodtan sértődj meg!

  • 2008.08.23 12:39:33n?re l

    Hefe! miről beszélsz???
    "Azert kellene elnezest kerni tole, mert eveket tett fel az eletebol arra, hogy Kovacsbol egyesben olimpiai bajnokot faragjon..." basszus ez a munkája, a foglalkozása!Más éveket áldoz arra, hogy embereket eljutasson a-ból b-be, vagy eltakarítsa télen a havat, h tudj/tudjunk közlekedni... Totál képzavarban vagy.

    Az hogy ki miért vált edzőt, az az ő dolga. Ha pedig a pénzért, akkor sincs semmi, hisz mindenki abból él.

  • 2008.08.23 12:40:12Hefe

    lilike, OK, es esetleg elbeszelgettel-e Fabianneval is, hogy o hogyan latta a dolgot?

  • 2008.08.23 12:40:19fecskend?

    nem képzelem magam bennfentesnek, de mindegy is mit gondolsz rólam, HEFE kollégának igaza van Katinak elsősorban a pénz számít, "ide minden számot, legyen tele a zsebem", ha csak két számra koncentrált volna valószínű most nem egy aranyról szolna a cikk

  • 2008.08.23 12:40:48Rolli

    Én csak azon nevetek, hogy egy ilyen hír alatt is tud marakodni a magyar ember. Gratulálok magunknak!

  • 2008.08.23 12:41:32Hefe

    n?re, ugy tunik te sem sportoltal eletedben komolyabban.

  • 2008.08.23 12:42:00fecskend?

    Rolli tök igazad van én is hülye vagyok, de kikívánkozott belőlem :)

  • 2008.08.23 12:42:17CrL

    továbbra is vallom, hogy a lányok aranyérme és a mai ünneplésük felülírt minden hülye sérelmi vitát és személyeskedést, így kell ezt csinálni

  • 2008.08.23 12:42:25such_is_life

    Szép volt csajok!!!

  • 2008.08.23 12:42:55Rolli

    fecskendő:) se rá fütty:)

  • 2008.08.23 12:43:24maclover

    Mindkét lány megérdemli a gratulációt. Mindketten nagyon kedvesek és közvetlenek és nagy sportemberek. Nati talán jobban bírja a lelki terheket, ez a nagy előnye, de tény, hogy Kati legyőzte őt a válogatón és valahogy csak ki kell választani azokat az indulókat. De nyomni kell tovább, mert megszűnni látszik a magyar - német egyeduralom a kajak-kenuban.

  • 2008.08.23 12:44:17Tibike15

    fecskend?
    persze hogy számít a pénz a sportolóknak, mert hiába világ és európa bajnokok, le se tojják őket. Az olmipián is csak a PR miatt tolják őket ennyire.
    Ugye nem kell sokat visszamenni a hírekben, hogy megtudjuk, miként gondolkodnak a sportolókról a politikusok ?
    A befektetett brutális munkáért csak az olimpián lehet valamennyit visszakapni.
    Normális országokban nem csak az olimpián udvarolják körbe a sportolókat.
    Nálunk csak a botlábú, kapzsi focisták az istenek, a többi sport meg nagyjábol le van szarva.

  • 2008.08.23 12:47:19lilike13

    Hefe! Eleget hallgattuk-olvastuk Fábiánnét a tévékben, újságokban. Nem kellett külön elbeszélgetni vele. Nagyon szép dolog, hogy valakit, aki egy nap alatt nyert ezüstöt és aranyat (Kovács Kati) no és egyéniben negyedik lett, itt néhányan kizárólag anyagias embernek kívánják beállítani. Bármennyit is kap, megérdemli, ti meg dolgozzatok ingyen, és induljatok a londoni olimpián, nagyokosok!

  • 2008.08.23 12:47:47endugu2

    GRATULÁLOK LÁNYOK!!! más téma. a férfi kajak 4est ki találta ki? kétszeres címvédőként nem volt vaalmi ütős...

  • 2008.08.23 12:47:48fecskend?

    Tibika15 Ebben teljesen igazad van, viszont hozzá tartozik a tényhez, hogy Kovács Katit rendesen pézelik a szponzorok, persze többet érdemel aki ennyit letesz az asztalra, viszont az evezősök között kiemelkedően Ő kapja a legtöbbet.

  • 2008.08.23 12:48:17CrL

    meg is érdemlik ez után ezt a pénzt, jóval többet jelentenek ők egy országnak, a fiatal kajakosoknak, sportolóknak mint egy idióta politikus

  • 2008.08.23 12:49:05Hefe

    lilike, te nagyon jo no lehetsz, mert tutira nem az eszedert csipnek a fiuk... :-)))

  • 2008.08.23 12:50:23fecskend?

    lilike :-)))))
    csinilili :-)))))

  • 2008.08.23 12:51:04Rolli

    Biztos lesz majd olyan bejegyzés is amikor a sérelmek kerülnek előtérbe, de most ne ezzel foglalkozzunk.

  • 2008.08.23 12:51:07maclover

    Ha ismernétek a lányokat, akkor nem mondanátok ilyen hülyeséget, hogy a pénzért csinálták a balhét. Azt inkább el tudom képzelni, hogy a dicsőség miatt, hogy megmutassák, hogy tud nyerni Kati három aranyat. De nem gondolod, hogy a 40 milla helyetti 60-ért csinálta... Már a 40 is annyi pénz, hogy egy átlag ember el sem tudja képzelni... És ezeknek a lányoknak azért voltak akkora sikereik, hogy ne kelljen éhezni és egyáltalán nem ilyen kapzsi pénzsóvár embereknek ismertem meg őket.

  • 2008.08.23 12:52:01CrL

    maclover, jól csinálták és meg is érdemlik

  • 2008.08.23 12:53:35Tibike15

    Ez szubjektív vélemény de a szponzoroknak a kinézet is számít meg persze az is, hogy úgy egyébként mennyire szimpatikus az adott versenyző. Például a Fazekas, én bírom az egyszerű stílusát, de sokan nem, ezért nem is fog nagyon szponzort találni.
    A Kovács Kati pedig jól néz ki, sikeres és szimpatikus az embereknek, ennyi a "titka".
    Ha te is hasonló paraméterekkel bírnál, te is találnál szponzort.
    Amúgy meg amikor utolsó focisták is 10 milliókat kapnak évente, ne irigykedj már a Kovács Katira.

  • 2008.08.23 12:53:47Hefe

    maclover, nem a penz volt a fo ok, az csak a csali volt. A lanyokat hatulrol mozgattak, droton.

  • 2008.08.23 12:55:19CrL

    pár sikerarc irigykedik itt öröm helyett, mókás ;]

  • 2008.08.23 12:55:55Hefe

    Ja, egyebkent felreertes ne essek, elismerem a lanyok teljesitmenyet. Ahogy Fabianneet is. Ami nem tetszik az a "hattermunka", amiben nem biztos, hogy az utobbi volt a hunyo egyedul.

  • 2008.08.23 12:55:57Dr. Muerte

    Szép volt lányok, köszönjük!
    Annyira jellemző kishazánkra, hogy még egy ilyen felemelő pillanatban sem tudunk együtt örülni, mindig akadnak olyanok akik inkább vélt vagy valós igazukat bizonygatják és belerúgnak másokba. Na ezért nem jut soha egyről a kettőre sem a gazdaság sem a sport idehaza! Azt javaslom mindegyikük nézzen magába hogy ő mit tett a sikerekért!

  • 2008.08.23 12:56:16Rolli

    Nagy pénz a fociban van. olyanok is kapnak nagy léket, akik meg sem érdemlik, fwlveszik a nagy lét oszt nem csinálnak semmit. Ők legalább tettek is le valamit a pénzért. :) Szerintem

  • 2008.08.23 12:57:42lemon1975

    Hát kajak-kenuban aki nagy léket kap az tuti elsüllyed... :D :D : D Bocs Rolli!

  • 2008.08.23 12:58:09CrL

    Dr Muerte, legyen az ő magánbajuk, a championok a lányok ;]

  • 2008.08.23 12:58:52Rolli

    Van benne valami Lemon:)

  • 2008.08.23 12:59:33JOKKA21

    IMÁDLAK KATI!:)
    Szép volt lányok!!!!

  • 2008.08.23 12:59:53wolfp

    Szép volt lányok! :) Ez is mindenképpen nagy siker, mert erős volt a kajak/kenus mezőny. Persze, lehetett volna jobb is, de minden dobogós eredménynek örülni kell, főleg ha az aranyos. :) Nincs ok csalódottságra! Annak ellenére, hogy az elvártak magasabbak voltak a kajak/kenusokkal szemben, ők legalább megmentették a magyar olimpiai küldöttség becsületét. Szerintem az a 25. hely sem olyan rossz az éremtáblázaton, sőt még javulhat is a holnapi pólós döntővel. Nagyon bízom benne, hogy kiverjük az amcsikat, hiszen ez után már kijelenthető, hogy mi vagyunk az esélyesebbek, és ha ne adj Isten mégis csak az ezüst maradna, akkor is szép teljesítmény lesz. :)

  • 2008.08.23 13:00:12maclover

    CrL, semmi bajom velük. Imádom mindkettőjüket. És tényleg jól csinálták. És miután Szegeden 6 aranyat nyertek, egy csomó új fiatal kezdett el kajakozni. És ez sem utolsó szempont. Kell az utánpótlás, ráadásul ezek a gyerekek legalább testmozgással töltik a napjaik egy részét. Hefe! Szerinted mit nem hátulról mozgatnak? Az élet minden területén ezekkel a politikai és társadalmi alkukkal kell találkozni. Ezek a lányok sportolók, és az volt a dolguk, hogy kihozzák magukból a maximumot, amit meg is tettek. Hogy ebből ki, milyen módon húz hasznot, az már másik kérdés, de ezzel most ne foglalkozzunk. Pláne azért ne, mert szerintem egyikünk sem tud okos lenni ebben a témában. Max ha valamelyik háttérember itt kommentezik :-)

  • 2008.08.23 13:01:55rizla

    nagy pénz a fociban? ne röhögtessetek. maximum nagy pénz LENNE, ha nem egy maffia-szintű hiénabagázs irányítaná.

    "Normális országokban nem csak az olimpián udvarolják körbe a sportolókat. Nálunk csak a botlábú, kapzsi focisták az istenek, a többi sport meg nagyjábol le van szarva."

    mivan? normális országokban is legalább ekkora a különbség a fociba és a többi sportba rakott pénz között. egyszerűen azért, mert a foci érdekli az embereket, ezért visszajön a befektett pénz kamatostul, mindenkinek. teljesen természetes, hogy ilyenbe több pénz megy. egyébként ki isteníti a hazai focistákat? senki, mindenki utálja a magyar focit.
    azt elfogadom, hogy sokkal jobban, ügyesebben kéne szponzorálni, reklámozni az olimpikonokat, és futtatni a bizniszt, hogy mindenkinek jobban menjen, és azt is, hogy a fociba rakott pénzt nem kéne elherdálni, de azt nem fogadom el, hogy "bezzeg a focira költünk".

  • 2008.08.23 13:02:16firefox1996

    Észrevette vki, hogy ahol van magyar egység és ha a rajtot másodjára indították újra, ott nem került dobogóra a Magyar egység :)) Csak a Janincséknél nem kellett újra indítani a rajot és ők megnyerték :)
    Még egyszer Gra !

  • 2008.08.23 13:02:21CrL

    maclover, megerősítésként írtam amit írtam és igen sokaknak fontos, hogy legyenek példaképek, ez a páros mindenképp az

  • 2008.08.23 13:05:14thomas.

    Csodálatos volt! A TV előtt ugrálva néztük végig a versenyt és közben erőteljesen szurkoltunk! Tiszta szívünkből gratulálunk nekik! :)

  • 2008.08.23 13:06:14Rolli

    Rizla itt aza baj, hogy egyáltalán nem látszik a színvonalon, hogy pénzt ölnek a fociba. miért van az hogy szinte csak igazolt külföldre igazolt játékosok vannak a magyar válogatottban? ez nem árulkodik valamiről? A másik, meg ölik bele a pénzt, de senki nem megy meccsekre. Elég foghíjasak a stadionok a meccsek alkalmával. miért? a színvonal miatt.

  • 2008.08.23 13:08:15Strossmayer

    Remélem ez a két összeesküvő (sáriangyal) első útja Fániánnéhez vezet és elnézést kérnek tőle. Amit csak lehetet fizikálisan taktikailag morálisan tönkretettek.

  • 2008.08.23 13:08:16lemon1975

    Egyébként ha már itt is idáig fajult a vita és emlegettétek a labdarúgást is akkor már érdekes elgondolkodni a párhuzamokon. Sajnos a magyar politikai élet már megint leszerepelt, de ez gondolom már csak keveseket lep meg. Szóval az olimpiai sikertelenség oka az alulfinanszírozottság lenne állítólag. Ebben az esetben miért van az, hogy a közismerten érdemtelenül túlfinanszírozott labdarúgásban emberemlékezet :) óta nem érünk el semmit?! A labdarúgóink pénzzel tömve is nagy nullák amíg ezek a sportolók jóval "kevesebbért" is dicsőséget hoznak a hazájuknak. Tisztelet és megbecsülés jár nekik! Akik pedig a pénz hiányára hivatkoznak azoknak mintha személyi felelőssége is felmerülhetne a kérdésben persze, hogy könnyebb egy külső körülményre fogni a sikertelenséget... Ha elnézem kiket megelőztünk az éremtáblázaton (És még lesz egy érem!) nekem az alapján nincs rossz érzésem. Más kérdés ez az egész egymásra mutogatós idiótaság. :(

  • 2008.08.23 13:09:22Darwi Odrade

    Kedves fecskend, olyan jól értesült vagy, biztos tudod ezeket is: a Vajda Attila doppingol? A Benedek Dalma? A Kovács a Fábiánné alatt is doppingolt?
    Amúgy az anyagiasságod a legszánalmasabb, mindent alulmúl, van erre terminus technikus, de nem lenne méltó leírnom egy ilyen szép napon.
    Kovács Kati - Janics Natasa rules!!!!!!

  • 2008.08.23 13:11:02rizla

    rolli: "Rizla itt aza baj, hogy egyáltalán nem látszik a színvonalon, hogy pénzt ölnek a fociba." DE IGEN, BAJ. és ebből egyenesen következik, hogy akkor ne is rakjunk bele pénzt? hagyjuk magára megdögleni? segíteni kell rajta. meg a többi sportágon is.

  • 2008.08.23 13:11:18Rolli

    Ez sajnos már csak így megy kishazánkban lemon:/

  • 2008.08.23 13:12:32rizla

    lemon: "a közismerten érdemtelenül túlfinanszírozott labdarúgásban"

    túlfinanszírozot????????? mihez képest, elmondanád??? hát amibe a legtöbb pénzt kéne rakni, az utánpótlás, az véletlenül pont nincs túlfinanszírozva.
    hogy a többi sportághoz képest több benne a pénz, az természetes, a nép sportja, játéka a foci, jobb üzlet.

  • 2008.08.23 13:13:30CrL

    Rolli: sírvavigadág helyett, irigykedve vigadunk az aktuális mottó

  • 2008.08.23 13:13:46mann

    Bravó lányok! Köszönjük!!!!!

  • 2008.08.23 13:13:50Frank Pentangeli

    Magyarok és Nemmagyarok!
    ( copyright by G. Nagy Iliánné dr Maczó Ágnes )
    GRATULÁLOK A BAJNOKOKNAK!
    A sport lehet(ne) a "nemzeti közös" egyik alappontja. Pártállástól ( világnézettől )függetlenül, nincs olyan honfitársunk aki - ha normális - ne örülne egy ilyen sikernek. Minden cinikusnak és okostóbiásnak üzenem: meg lehet próbálni, holnap beülsz a hajóba, 10 évig gürizel, és a végén - ha nincs egy olyan a mezőnyben aki még többet gürizett mint te, akkor kapsz 20 milliót az olimpiai győzelemért. ( + szponzori pénzek, egyebek; osszál, szorozzál - akkor is)
    A pekingi játékok kudarc volt a magyar sportnak, Magyarországnak. De miért lenne a magyar sport jobb, mint bármilyen más Magyarországon, beleértve engem, téged, mindannyiunkat.

  • 2008.08.23 13:15:07Rolli

    Rizla ebben sajnos nem értek veled egyet. Nem azt mondtam, hogy ne adjanak pénzt, hanem ennek ellenére hogy itt van a legtöbb pénz nem látszik a színvonalon. Kövezzetek meg ha nem így van. Olyan országok klubcsapatai szorongatnak meg vagy győznek le, akikről idáig nem is hallotunk, mert nem volt nemzetközi porondon. Ezen azérzt én elgondolkoznék... Abba kéne tenni a pénzt ahol eredmény is van.

  • 2008.08.23 13:15:48fecskend?

    Darwi Odrade, te biztos másképp olvasod a beűket, mint mondjuk én! Egy szóval nem mondtam, hogy sajnálnám a pénzt bármely sportolótol (még Katitól sem), annyit írtam, hogy ő van a legjobban megfizetve és véleményem szerint ha 2 számra koncentrál több sikert ért volna el, úgy emberileg mint szakmailag és természetesen anyagilag is! amúgy mindegy mit írok a lényeg, hogy jövünk fel az éremtáblázaton :)

  • 2008.08.23 13:17:10Rolli

    Crl:) találó mottó:)/

  • 2008.08.23 13:17:43hilti

    gratulalok. szep volt. a fanyalgo "benfenteseknek" pedig szanalmasak. a valogatok gyoztesei indultak az olimpian. nem tudom mit lehet itt megkerdojelezni. kati is mondta elszurta az egyest. ez mindenkivel elofordulhat. es sajnos ez olimpia ahol meg van 5-6 masik eselyes a dontoben. a kajak kenu szakag altal az olimpiarol elhozott 2+1+1 erem pedig egyszeruen fenomenalis. igy csak a nemetek eloztek meg egy hajszallal. ezen nincs mit magyarazni. aki meg azt irja hogy szerezhettunk volna meg 1-et ebben az egyesben, 6-ot meg ott a negyesben az egyszeruen lebecsuli az olimpiat.

  • 2008.08.23 13:18:10lemon1975

    rizla: van az úgy, hogy valamin csak úgy lehet segíteni ha előbb hagyod megdögleni. A magyar focit ezeken az alapokon újjáépíteni már szinte lehetetlen. Egyszerűen aki most ebből él és nem is akárhogy az nem akarja, hogy ez a rendszer változzon. És hát igen. Hagyjuk magára megdögleni, elvégre már most is kómában van. Aztán majd valamikor persze elég soká talán lehetne újra magyar labdarúgás. Véleményem szerint(!) a magyar labdarúgásba bármekkora összeget beleölni az már túlfinanszírozás a jelenlegi állapotok mellett. :) Amúgy szép nap ez a mai. Köszönet lányok!!! :)

  • 2008.08.23 13:18:50n?re l

    Darwi! A személynevek előtt nem használunk névelőt.
    Ja, nem doppingol itt senki, a sok rekord a jó taktikának, a cáparuhának, a kidolgozott taktikának (Jamaica), a csapatszellemnek köszönhető!!!??? (vagy nem)

  • 2008.08.23 13:21:12maclover

    Úgy látom, hogy a pénzhiánnyal kapcsolatban nagyon el van tévedve itt pár ember. Senki nem azért rinyál (a sportolók sem), mert ők személy szerint kevés pénzt kapnak. Aki jól teljesít - mint például a kajakosok - azok kapnak annyi pénzt a szponzoroktól, hogy megéljenek belőle. Itt az a baj, hogy az egyesületeknek nincs egy vasa sem az infrastruktúrára, az edzőkre, stb. Láttátok már milyen edzőtermekben készülnek például a kajakosok? Egy időutazás....

  • 2008.08.23 13:23:47Rolli

    Múltkor volt hozzá szerencsétlenségem, hogy láttam egy evezős edzőtermet:( elég kőkorszaki gépek vannak ott:(

  • 2008.08.23 13:24:22////NASCAR

    gratula !

  • 2008.08.23 13:25:15angyalom

    Na akkor a LÉNYEG!!!!! HAJRÁ MAGYAROK,ÉLJEN AZ ARANY!!!!!!! Ez itt most a lényeg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!HURRÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4Éljenek a csajok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

  • 2008.08.23 13:25:20lemon1975

    Sajnos ez nagyon igaz maclover! Itt nem is ez a fő probléma hanem, hogy egyesek megpróbálják a sikertelenség EGYETLEN okának beállítani a pénzhiányt. Még egyszer, a labdarúgásban ahol nincs és régebben meg pláne nem volt pénzhiány, hogy jutottunk idáig?!

  • 2008.08.23 13:26:33CrL

    családom nagy sportfan, tényleg elképesztő milyen körülmények között edzenek az élsportolók, így gondolom még többet ér a győzelem, felértékelődik amit elérnek

  • 2008.08.23 13:27:20Rolli

    Ez sajnos nagyon igaz lemon. na ismétellek:) de sokan ezt nem akarják észrevenni.

  • 2008.08.23 13:27:56MerCi

    "Katinak elsősorban a pénz számít, "ide minden számot, legyen tele a zsebem"
    Kovács Katit rendesen pézelik a szponzorok, persze többet érdemel aki ennyit letesz az asztalra, viszont az evezősök között kiemelkedően Ő kapja a legtöbbet"--------->>> fecskend szép magyar szokás szerint te is csak a pénzt nézed gusztustalan vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!irigy és pénzhajhász!!!!!!!
    Gratulálok minden kajak-kenusnak az olimpián elért helyezésekért!

  • 2008.08.23 13:28:02Kovacs_2_Janos

    Remek eredmény. Különösen a többit tekintve (pl. a MAGYAR versenyzőK leesnek a lóról...). Itt legalább volt egy horvát, hogy megmentse hatalmas küldöttségünket. Remélem a többi versenyző sportorvosa most konzultál ezekével. Vagy azok nem annyira tehetségesek és már a sportorvos sem segíthet rajtuk? Akkor minek fizettük be őket a versenyre (mert mi fizettük)? Azért jó hogy van 2 arany, talán holnap lesz egy 3. is!!!

  • 2008.08.23 13:31:07

    Akinek fáj,hogy az olimpián jól szereplők sok pénzt kapnak, az gondolja végig.
    3? éves korukig erről szól az életük. Nem karriert építenek. Nem jutnak vezető állásokhoz, pedig ilyen hajtással, mint ami a sportban van ilyen idős korukra nagyon jó pozícióban lehetnének.

  • 2008.08.23 13:32:15maclover

    Szerintem meg az egyik probléma az, hogy most olyan esetekben is sikertelenségről beszélünk, amikor a lányunk, vagy a fiunk, a Föld majdnem összes lakosa közül negyedik, ötödik, hetedik lett. Ez szerintetek sikertelenség? Az igaz, hogy itt az olimpián már "csak" néhány sportoló megy a döntőben, de őket több tízezer sportoló közül választják ki a különböző selejtezőkön. Szóval nem hiszem, hogy temetni kéne itt a sportot. Össze kell fogni és a sportvezetőknek átgondolni, hogy mit kéne még jobban csinálni, hogy legközelebb még jobb eredményeket érjenek el a sportolóink.

  • 2008.08.23 13:32:37

    40 éves korod körül te milyen karriert tudnál elkezdeni, hogy nyugdíjas korodra is legyen miből élni?

  • 2008.08.23 13:34:25pitty1

    Bill Gates:50 milliárd minimum.Ő a legjobb?
    Magyar olimpiai bajnokok: 20 millió
    A külömbség:időben Billnek + 20 év /és nem is szép /Ja és a pénznem .
    Ostoba aki azt hiszi hogy a pénzért kűzdenek ezek a sportolók .Valamiben a legjobbnak lenni csodálatos dolog .Értékrend kérdése .
    Nem biztos hogyha szupertehetséges lettem volna valamilyen
    sportban , most ott lehetnék az Olimpián

  • 2008.08.23 13:36:14CrL

    és mi van ha számít a pénz is? csak a nagy sértődött irigyek és trollok kérik ezt számon tőlük

  • 2008.08.23 13:38:23maclover

    Kovacs_2_Janos! Komolyan gondolod, hogy csak annak a három versenyzőnek kellene kiutazni, akik megnyerik az érmeket? És azt hogy döntenék el a számos nemzet sportolói közül? Lenne egy előolimpia, amin mindenki részt vesz, és aki ott első három lesz, az megy az olimpiára. Kafa. Bár így egy csomó pénzt meg lehetne spórolni az olimpián. Nem kéne ekkora olimpiai falu, meg le tudnák zavarni az egészet 3-4 nap alatt... :D

  • 2008.08.23 13:38:51jolika

    Gratulálok a lányoknak a csodás teljesítményhez,gyönyörű volt!
    A 23 világbajnoki címmel rendelkező Kovács Katinak meg engedtessék meg,hogy szponzori ajánlatokat kapjon. Majd ha a sok kedves rinyáló letett az asztalra valami olyat,amitől egy egész ország büszke rájuk,na akkor lehet jönnni a kritikával. Szégyen gyalázat,hogy MAGYAR ember így örül egy MAGYAR olimpiai éremnek.

  • 2008.08.23 13:39:06n?re l

    János, kit titulálsz horvátnak?
    Janicsot? Mert ha igen, akkor valamit nagyon benéztél! Aki így énekli a magyar himnuszt, aki ekkora szívvel lebegteti a piros-fehér-zöld zászlót, sokkal nagyobb, mint számos honfitárs!!!

  • 2008.08.23 13:42:20lemon1975

    maclover ott a baj, hogy 100% -ban biztos vagyok abban, hogy ebből is politikai kérdést fognak csinálni emiatt pedig a közvélemény egyik harmada habzó szájjal fogja szidni a baloldalt amíg a másik harmada habzó szájjal fogja szidni a jobbot... A valódi okok jó része meg szépen elsikkad, a kutya se foglalkozik majd vele. Ha Magyarország mentális kapacitása erre elég akkor ne várjunk nagy csodákat a sportban sem... :( Amúgy egyáltalán nem egy katasztrófa ez az olimpia csak hát máshoz vagyunk szokva ez tény. Azok az emberek akik ekkora dicsőséget szereznek a hazának azok minden nyavalyás forintot megérdemelnek amit rájuk költünk!!!

  • 2008.08.23 13:43:29Rolli

    A lényeg hogy örüljünk végre minden sikernek. Janics tesók szimpatikusak Natasa is a bátyja is:) Natasa magyar a bátjya horvát:) az összes többi kérdésben vannak nálunk okosabbak, fájjon nekik a fejük:) Mi örüljünk a sikereinknek:)

  • 2008.08.23 13:44:39maclover

    Nyílván számít a pénz, mert hogy azért adnak kenyeret a boltban. De nehogy már ezt a szemükre vessük. Neki a sportpályafutásuk alatt kell megkeresni annyit, hogy utána is boldogulni tudjanak az életben. Képzelje már el valaki, hogy 35-40 évesen kellene munkába állnia először és akkor kellene fölvennie a versenyt a 25-30 éves és már tapasztalattal rendelkező kollégákkal... Szóval azért nem kell sajnálni tőlük ezt a pénzt. Bár én a túlmisztifikálásnak sem vagyok híve. A faterom is lehúzott néhány évtizedet a vasútnál kemény fizikai munkával, ami ugyanúgy felér az edzésekkel és most rokkantnyugdíjasként éppen kijön a rezsi a nyugdíjából. És van még pár olyan szakma ahol keményen húzod az igát és el sem tudod képzelni mennyi pénz 20 millió forint. Szóval helyén kezeljük a dolgokat, azt mondom.

  • 2008.08.23 13:44:45lemon1975

    Rolli, de jó lenne ennyiben maradni... :)

  • 2008.08.23 13:46:16Rolli

    Lemon:)

  • 2008.08.23 13:46:31states

    Ami nyilvánvaló a magyar sport egészét át kell szervezni, és ez a mindenkori kormány dolga, ha nem tesszik, Londonban ennyi érmünk sem lesz. Minden egyéb mellébeszélés. Sajnos, erre van a legnagyobb esély...

  • 2008.08.23 13:50:40Kovacs_2_Janos

    Kedves "n?re l"! Kissé félreviszi a blogot ha kitérünk arra, ki a magyar és ki nem. Szerintem, amint utaltam rá, köszönjük meg Bem apónak (nem eponak http://sportgeza.hu/2008/peking/blogok/bemepo/szinre_lep_bem_epo_az_oreg_doppingkazan/ ), Damjanich-nak meg Janic-nak amit tettek értünk és igenis nézzék meg a hozzáértők miért van az, hogy 2004-hez képest lecsusszantunk az összes létező listákon (http://www.billmitchell.org/sport/medal_tally_2008).

  • 2008.08.23 13:50:40maclover

    A pontosság kedvéért Nati szerb származású, nem horvát, de ha ő magyarnak vallja magát, és büszkén lengeti a magyar trikolórt és énekli a himnuszt, akkor fogadjuk el neki ezt!

  • 2008.08.23 13:52:17akárki

    fecskend?, ha a bunkóknak olimpiát rendeznének, de hatalmas eséllyel indulnál.

  • 2008.08.23 13:53:38lemon1975

    states tévedsz! A kormány dolga nem az, hogy bármit -át vagy -meg szervezzen. Az ő dolguk az lenne, hogy olyan feltételeket teremtsenek, hogy a szakemberek tökéletes munkát tudjanak végezni. Egyértelműen baj van ezen a téren IS. De ha politikai elfogultságból a többi problémát észre sem vesszük akkor aztán nagyon nagy baj lesz majd. Sajnos erre én nagy esélyt látok...

  • 2008.08.23 13:55:19n?re l

    János! Ezt a blogot már eléggé félre vitték. Maclover kommentálta is a dolgot, én nem tenném. További szép napot és "lista-elemzést" Önnek. Pont.

  • 2008.08.23 13:55:19Darwi Odrade

    fecskend, szerencsére tényleg mindegy, hogy mit írsz. Örömmel látom, hogy már-már Te is ujjongásban törsz ki Kovács-Janics olimpiai győzelme alkalmából - első hozzászólásod tükrében ez nagy előrelépés.

    n?re l, jogos, egy műveletlen bunkó vagyok, nincs mit tenni. Mentségemre legyen mondva - bár gyenge mentség-, nem vagyok egyedül.

  • 2008.08.23 13:57:58CrL

    ez egy szuper kép:

    http://galeria.sportgeza.hu/peking2008/2008/08/23/olimpiai_bajnok_a_kovacs_janic/371605_5b327bcf647a152c5f7dd5c1bc909fff_m.jpg

  • 2008.08.23 13:58:44states

    lemon
    Vissza kell állítani a Sportminisztériumot, és vissza kell adni a jogosítványokat a MOB-nak. A politikusokat meg el kel kergetni a sport közeléből, véget kell vetni annak, hogy beülnek a szakágak elnöki tisztébe, hogy ingyen repülhessenek meg a protokolokon parádézzanak...

  • 2008.08.23 14:01:29n?re l

    Hupsz! Darwi én ilyet nem mondtam! Nem volt bennem rossz szándék, csak a halmozott "probléma" kirívó volt, ennyi s nem több.

  • 2008.08.23 14:02:51Rob67

    A kommentek tartalmát figyelve kurva gyorsan rá lehet jönni vajon melyik országban is járunk.
    Öröm, marakodás, egymásra mutogatás.
    Ezer év minden bánata és sötétsége itt van.
    Minden tisztelet a kivételnek - de szellemileg genetikai hibás nemzet vagyunk.
    Ha nyavalygásban, ócsárolásban, sírásban, bánatban, lenyúlásban, hazudozásban rendeznének olimpiát, az érem táblázaton messze az elsők lennénk.
    Árpád büszke lenne ránk.
    Szánalmas.

  • 2008.08.23 14:04:30CrL

    Rob, 2-3 idióta offolt egy nagyot, de szerencsére leléptek

  • 2008.08.23 14:04:54fluorid

    Grat a lanyoknak, szep volt.
    Akik megint a focit hozzak fel, mint tulfinanszirozott sportagat, azoknak ennyit:
    akar tetszik akar nem, a foci a legnepszerubb sportag, igy oda erdemes fektetni. Van meg nehany labda jatek amit jo nezni tv-bol is, de nem sok. Oke, hogy szurkolunk pl a kajakosoknak, az uszoknak az atletaknak, de valljuk be nem szorakoztato egyik sem. Kepzelj el csaladi programot: megnezzuk a foci vb dontot, vagy az uszo vb dontot, ahol lefusznak parszaz metert egy medenceben. Melyiket valasztod? Az, hogy a magyarok szarok fociban sok tenyezo miatt van, es ezek kozul egyik legfontosabb a verseny. Nezd meg hany igazolt labdarugo van es hany igazolt kajakos mondjuk. Kisebb mezonybol konnyebb kitunni. Amiert latvanyosabb es erdekesebb egy focimeccs, azert tobben nezi, emiatt tobb penzt mozgat meg, ami tobb jatekost es nagyobb versenyt, szinvonalat eredmenyez. Egy szoval sem mondom, h jobb focizni, mint uszni vagy evezni, de nezni sokkal erdekesebb, akar ettszik, akar nem..

  • 2008.08.23 14:13:14nastia

    Kati jogosan indult minden számban,mielött egyesek azt hinnék hogy nem igy tette.Teljesítette a válogatási elveket,és nem poénból akart menni három számot.Nyilván hogy azért itt is van szó pénzröl de nem ugy ahogy sokan gondolják.

  • 2008.08.23 14:17:57Rob67

    Csak egyetlen megjegyzés a sporthoz:
    Ha valamelyikünknek fizetnek 40-60-80 vagy akár 500 millát is akkor olimpiai bajnokok leszünk?
    Lószart.
    A pénz fontos - melyikünknek nem? -, de nem repít fel a dobogó tetejére, ehhez tenni is kell. A többiek nem végeznek hátrébb mert Te többet keresel.

  • 2008.08.23 14:19:17Kovacs_2_Janos

    Rob67, igazad van, dobj be egy felest!

  • 2008.08.23 14:28:31maclover

    fluorid! az a baj az érveléseddel, hogy sok emberből meg könnyebben kellene találni valaki aki jó, aztán még sincsenek igazán jó focistáink. A kajakosoknál meg pont az a baj, hogy hiába kisebb a merítés mégis több világszínvonalú versenyzőnk is van, így sokkal nehezebb eldönteni ki jusson ki mondjuk egy olimpiára. Ez az egyik oka, hogy folyton mizéria van a válogatási elvek körül. Amúgy magyar meccset nézni nem nem sokkal izgalmasabb, mint kajakot. :-) De egyébként igazad van. Egy focimeccsen koncentráltan kapsz 90 percig játékot, míg egy kajak-kenu versenyen kint kell ülni egész nap. Igaz ez alatt láthatsz vagy 30 futamot. Szóval jó dolog az is, csak egyszer venni kéne a fáradtságot és kilátogatni. Nem annyiból áll, mint itt a tévében, hogy mennek egy két perces futamot, aztán csókolom. Ráadásul legtöbbször ingyen van. De még egy négy napos VB jegy is csak pár ezer forint.

  • 2008.08.23 14:48:11B.Iv

    Olvasva a sok hozzászólást a pénzről, meg "...ha, Kati néni..., akkor ennyi meg annyi aranyunk lenne, stb." típusú "okosságokat", szíves figyelmükbe ajánlom az örök igazságot: A SPORTBAN (és még sok helyen) A "HA"-VAL KEZDŐDŐ MONDATOKNAK SEMMI ÉRTELME !!!

  • 2008.08.23 15:09:51Sp

    A 15,05-kor írt kommentem miért nem jelenhetett meg?

  • 2008.08.23 15:11:35lilike13

    Hefe és Fecskend? örülök, hogy így elmentek a személyeskedés irányába, fogalmatok nem lehet róla, hogy nézek ki, egyáltalán, hogy nô vagyok-e, de megnyugtatlak mindkettôtöket, hogy az eszemért szeretnek. Valamint nem szoktak velem gyerekeket ijesztgetni. Amikor elfogy minden érv, akkor jön az, hogy hehehe, nô vagy meg buta. Abszolut nem foglalkoztam azzal, hogy hányas az IQ-tok, nem is érdekel. Igenis gratulálok a lányoknak még egyszer, és pá.

  • 2008.08.23 15:44:09Roane

    Gyönyörű teljesítmény, gratula lányok, és ma is jó volt szegedinek lenni :))))

  • 2008.08.23 20:16:46Decca

    Darwié a pont. Ugyanezt gondolom én is fecskend?ről. Frusztrált, roszindulatú vesztes. S nem nyerte meg a szépségversenyt sem a kajakoslányok között.

  • 2008.08.23 20:57:16megint

    Gratula, ennyit fábiánnéról, azt hiszi ő a világ közepe, amit meg a napkeltében művelt gyárfással karöltve az gusztustalan volt, álszent öregasszony, a végeredmény számít, és úgy néz ki Natasa nélküle is bajnok lett, elismerem a hozzáértését, a legjobb tréner az biztos, ezt az eredményei is igazolják, csak emberileg nem tartom sokra.