15 görög bukott le ugyanazzal a szerrel
Szervezett doppingolást gyanít a Görög Olimpiai Bizottság elnöke: az utóbbi időben a versenyzőiknél elvégzett vizsgálatok közül nagyon sok pozitív eredménnyel végződött, és a kimutatott tiltott szerek jórészt azonosak.
"Tizenöt sportoló akadt fenn, mind ugyanazzal, ami nagyon furcsa. Összehangolt akció áll mögötte, vagyis szervezett bűnözésről van szó, mert úgy tűnik, sok pénz van ebben, nagy profit" – állapította meg Minosz Kiriaku az AP hírügynökségnek adott hétfői interjújában a pekingi olimpián.
Az elnök az után jött rá erre, hogy a 15 bukott sportoló - tizenegy súlyemelő, három futó, egy úszó – szervezetében rendre a metiltrienolon nevű tiltott szteroidot találták.
Arról nem beszélt, szerinte ki irányítja a doppingolást, de elhatározta, az államnak fel kell számolnia az összesküvést. "Nem vagyok sem rendőr, sem nyomozó, sem bíró, de szerintem eljött az ideje, hogy az állam cselekedjen, és találjon megoldást a problémára. Ha akarnak, találnak, szerintem akarnak" – vonta le a végső következtetést az ország első számú sportvezetője.
Legutóbb, vasárnap a női 400 méteres gátfutás athéni bajnoknőjét, Fani Halkiát küldték haza Pekingből, mert augusztus 10-én vett mintájában metiltrienolont találtak.
Kommentek
2008.08.18 17:32:25mizrolist
Mik nincsenek, központilag szervezett dopping... :-O
:-D
2008.08.18 17:42:08Monster
Úgy látszik, hogy a görögök még nem ismerik a legújabb cuccokat :)
2008.08.18 17:45:03kpityu2
Náluk nem árulnak cáparuhát a súlyemelőknek ?
2008.08.18 18:33:00BZL
Metiltrienolon a fenét!
Pizzát kell enni gyerekek!!
Látszik hogy az amcsik mennyivel fejlettebbek hogy már tudják ezt.
2008.08.18 18:35:50Hefe
A caparuha nem is rossz otlet. Helyette lehetne magneses fejpantot vagy csukloszoritot arulni, es arra fogni a vilagcsucsesot. A sulyemelest tenyleg kihajithatjak az olimpiarol a dopping urugyen, de valojaban azert mert a vilag fizetosebbik felet nem erdekli.
2008.08.18 20:00:39hambig
4 éve is volt valami görög doppingolós ügylet emlékeim szerint, de akkor , mintha valami másik nemzeten verték volna el a port.......
2008.08.18 20:25:12tonyika
Igy jár aki régi cuccot vesz magához, hát már a hülyék is tudják olyan cuccal kell kokszolni, amit még nem fedztek fel!
2008.08.18 21:07:31waschenskyj
A sportnak már annyi, leszámítva, ha én csinálom. De az rajtam kívül senkit nem érdekel.:)
2008.08.18 21:27:01xenia
Nekünk meg azér' nincs aranyunk, mer' a kormány nem ad pénzt a doppingra, a saját erő meg úgy láccik, ennyire futja...
2008.08.19 00:00:42HostageChicken
csak nem rajtunk hambig?...